Tanúként idézte be a brassói táblabíróság ügyészsége Tamás Sándort, Kovászna Megye Tanácsának elnökét tegnap: mint kiderült, Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke jelentette fel, egyebek mellett a háborús bűnök és emberiesség ellen elkövetett fajirtás bűncselekményéért vétkes személyek nyilvános kultuszának támogatásának, illetve rasszista, legionáris vagy xenofób eszmék és ideológiák nyilvános hirdetésének vádjával.

A háromszéki önkormányzat elnöke lapunknak kifejtette: Mircea Diacon nagyon a lelkére vette azon kijelentését, melyben az ő és néhány társa viselkedését az egykor Amerikában tevékenykedő fajvédő csoport, a Ku-Klux-Klan tevékenységéhez hasonlította, ezért tett feljelentést ellene, az ügyészség pedig kénytelen volt eljárást indítani.

Nyilatkozatát a fasiszta, rasszista vagy xenofób jellegű szervezeteknek vagy szimbólumoknak és a béke, illetve emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésében vétkes személyek kultusza népszerűsítésének megtiltásáról szóló,  2002/31-es számú sürgősségi rendelet előírásaiba ütközőként állította be a feljelentő, az ilyen bűncselekményt 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönnel büntetik.

Tamás Sándor tájékoztatta az ügyészeket, hogy bár tanúként idézték be, ő elkövető, hiszen maga nyilatkozta azt, hogy a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hatóság úgy működik, mint száz évvel ezelőtt Amerikában a Ku-Klux-Klan, állami segédlettel alkalmazza a kettős mércét és meg akarnak bélyegezni egy népcsoportot.

Ugyanakkor közölte: értelmezési hibáról van szó, ugyanis ő nem a Ku-Klux-Klant éltette, ellenkezőleg: a fogyasztóvédelmi vezető tevékenységét hasonlította az egykori fajvédő szervezet megnyilvánulásaihoz.

Nyilatkozatot írt, majd az ügyészek közölték vele, hogy később tájékoztatják a kivizsgálás eredményéről, arról, hogy megszüntethetik az eljárást, vagy vádat emelnek.

Farcádi Botond / Háromszék