Február 11-én tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdiszéki szervezete. A korábbi elnök, Ferencz Attila halála után a szervezet vezető nélkül maradt, ezért volt szükség a tisztújításra.

A gyűlésen részt vett Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és Tiboldi László, az EMNT alelnöke, székelyföldi régióelnöke is. Kiss Erika, a kézdivásárhelyi EMNT Demokrácia-központ munkatársa, a kézdiszéki EMNT alelnöke nyitotta meg a gyűlést, melynek legelején elhunyt kollégájukra egy perc csenddel emlékeztek. Ezt következően elhangzott az EMNT Demokrácia-központ közel két éves munkájának ismertetése. Kiss Erika a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyintézések statisztikai adatait ismertette, majd kitért az EMNT kézdiszéki szervezetének közösségi programjaira is. Kiemelte, hogy a tavalyi évben, a vírushelyzetet figyelembe véve igyekeztek segíteni az idős, egyedül élő személyeknek, akik hadiárvaként kerültek kapcsolatba a közelmúltban az irodával, és akiknek korábbi években találkozókat is szerveztek. Ezt követően Sándor Krisztina ügyvezető elnök vette át a szót, és rövid helyzetjelentés, valamint a széki szervezet és a nemrégiben elhunyt széki elnök méltatása után a tisztújítás következett.

Kiss Erika

A közgyűlés Kiss Erikát választotta meg széki elnöknek, munkáját pedig Földi Mária, tanárnő, szociális munkás és Johann Taierling megyei önkormányzati képviselő segítik, alelnöki minőségükben.