Három év sorozatos adománygyűjtés után Szénási Zoltán és Katona Alpár újabb rendhagyó projekttel állt elő. A két barát hét romániai tó átúszására készül, hogy a krónikus beteg gyerekeket táboroztató Yuppi Tábor számára adományokat gyűjtsön.

A Yuppi Lake Challenge projekt keretében Alpár és Zoltán 7 tavat szeretne átúszni. Ezek a kolozs megyei Tarnicai és Jósikafalvi, a Bihar megyei Dragán völgyi, az Argeș megyei Vidraru-, a Hargita megyei Zetelaki és a Beszterce-Naszód megyei Kolibicai-tó, illetve egy meglepetés-tó, amelyet a projekt futama alatt hoznak majd nyilvánosságra.

A projekt egyedisége abban áll, hogy a két sportoló elsősorban futó és hegymászó múlttal rendelkezik, azonban úszó tapasztalatuk épphogy kielégítő. A tavak átúszását ezért ők is a saját korlátjaik átlépéseként fogják fel.

Magas szinten futunk, biciklizünk és mászunk. Azonban az úszótechnikánk és -gyakorlatunk semmiképp nem nevezhető profinak. Így a tavak átúszásakor mi is megtapasztaljuk majd azt az érzést, amit a Yuppi tábor gyerekei: mit jelent átlépni az akadályokon, megélni egy újabb sikert, és ezáltal jobbá válni” – foglalta össze Szénási Zoltán az idei kihívás lényegét.

A fiúk idén 49 000 lejt szeretnének adományokból összegyűjteni, amelyek mind cégek, vállalkozások, mind magánszemélyek részéről érkezhetnek. „Elkezdtük a kolozsvári cégekkel való egyeztetéseket, és szeretnénk az adománygyűjtési megkereséseket Kolozsváron kívülre is kiterjeszteni. A cégek kétféle adományozási típusból választhatnak: megvásárolhatják egy tó teljes átúszását, vagy kifizethetnek egy edzést. Mindeddig három céget sikerült meggyőznünk a projekt fontosságáról: a Halcyon Mobile-t, a Nexxont és a Flower Solutionst, ez utóbbi megvásárolta a Tarnicai tavat. Ezt a vásárlást június utolsó hétvégéjén szeretnénk leúszni.” - emelte ki Katona Alpár. „Örömmel tölt el, hogy sikerül a fizikai személyek figyelmét is felhívni a kezdeményezésre: tavaly cégek alkalmazottjai álltak össze, és egy-egy magánakcióval (ruhavásárral vagy egymás megvendégelésével) gyűjtöttek adományokat a Yuppinak.”

Idén a magánszemélyek közvetlenül is bekapcsolódhatnak az adományozás folyamatába. Pontos összeggel edzési távolságokat vehetnek meg (100 m, 200 m vagy 400 m 25, 50, vagy 100 lej értékben), az adományokért cserébe a fiúk leússzák a megvásárolt távolságot.

A link, amelyen adományozni, illetve az adományokat nyomon követni lehet: https://yuppicamp.galantom.ro/lakechallenge

A Rupicapra Social projekt alapítói 2016-ban álltak a Yuppi Tábor mozgalom mellé.  A YuppiRun keretében 210 km-t lefutva gyűjtöttek adományokat, azt követően, 2017-ben, a YuppiRide alkalmával elbicikliztek Chamonix-ig, majd megmászták a Mont Blancot. Tavaly pedig a YuppiSlide elnevezésű akcióban szerették volna átsízni az izlandi Vatnajökull gleccsert, Európa legnagyobb gleccserét. 

A kolozsvári székhelyű Yuppi Tábormozgalom Egyesület 2011 óta szervez élményterápiás táborokat Mezősályin, Maros megyében.  A Yuppi táborai diabétesszel, onkológiai vagy autoimmun betegséggel diagnosztizált gyerekeket és kamaszokat szólítanak meg.

A táborok résztvevőinek többféle aktivitás biztosított a tábor teljes ideje alatt: magaskötél-pályán való mászás, lovaglás, evezés, íjászat, kézművesség, fényképezés, színház. Ezek a foglalkozások mind olyan élményeket nyújtanak, amelyek erősítik az önbizalmat, és olyan érzelmi támaszt nyújtanak, amelyek a gyermekek fizikai jólétére is visszahatnak.

2018-ban 153 gyerek és családtag, illetve 158 önkéntes vett részt a Yuppi táborokban az egész országból. Jelenleg a Yuppi 54 orvosszakértővel dolgozik együtt. (közlemény)