Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója, Cseke Attila, Bihar megyei szenátor, Muraközi István (Fidesz-KDNP) polgármester, Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Vitányi István, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Puskás Béla, a Hódút Kft. ügyvezető igazgatója és Sal Attila, az A-Híd Zrt. vezérigazgatója (b-j) az M4 autópálya Berettyóújfalu és a nagykereki országhatár közötti szakaszának alapkőletételén Berettyóújfalunál 2017. július 11-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ünnepélyes keretek között tegnap lerakták az M4-es autópálya Berettyóújfalu–Nagykereki (román országhatár) közötti szakaszának alapkövét.

Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselői előtt bejelentette, 2020-ig 2500 milliárd forintból – amelynek fele hazai forrás – mintegy ezer kilométeren épül gyorsforgalmi út.

A kormány célja, hogy valamennyi megyeszékhelyet gyorsforgalmi út kössön össze, illetve az M35-ös és az M4-es autópálya megépítésével létrejöjjön a Felvidék és Észak-Erdély közötti gyorsforgalmi kapcsolat Kassa–Debrecen–Nagyvárad irányában.

A mintegy százmilliárd forintos beruházás elkészültével mérséklődnek a környezeti ártalmak, s részben tehermentesül Berettyóújfalu és Mezőpeterd.
Vitányi István (Fidesz–KDNP), a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében törnénelminek nevezte az alapkőletételt, hiszen ekkora beruházás ebben a térségben még soha nem valósult meg.

Cseke Attila szenátor (RMDSZ) Bihar megye szempontjából is fontosnak nevezte az autópálya megépítését, mint fogalmazott, gazdasági fellendülést hoz a Partium számára, s elindulhat az erdélyi autópálya építése is. Muraközi István (Fidesz–KDNP), Berettyóújfalu polgármestere akként fogalmazott: „a mai nappal a város neve új évszázad térképére, a közlekedés érhálózatára kerül fel”.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. útfejlesztési igazgatója a beruházás paramétereit ismertette. Első szakaszban a 2,95 km-es, 2 x 2 sávos autópálya épül ki Nagykerekig, leállósávval, középen elválasztó sávval. Három új híd is elkészül a Kék-Kálló főcsatorna felett, valamint egy mérnökségi telep és egy autópálya-rendőrség Berettyóújfalu mellett.

A kivitelezés nettó költsége 15 milliárd forint, elkészülte 2019 első negyedéve. A második szakasz a 47-es főúttól az országhatárig terjed, 26,5 kilométeres, 2 x 2 sávon, leállósávval. Elkészül húsz híd is, amelyek közül kiemelendő a Berettyó folyó és a Dusnok-patak fölötti pályahíd.

Megépítenek egy komplex pihenővé alakítható határátkelőhelyet Nagykerekinél. A kivitelezés nettó költsége 83 milliárd forint, a várható átadás 2020 első negyedéve – mondta Pántya József.

Háromszék