A REHAB NATION egy multikulturális projekt, mely Erdély szívében, Kolozsváron született 2010 végén. Az együttes kirobbanó stílus ötvözettel rendelkezik, amelyet Romániában és akár világ szerte is csak nagyon kevesen képviselnek és magába foglalja a ska-punk, reggae és balkán irányzatokat is.

Az együttes, bár több különböző felállásban is meg tud szólalni, teljes létszámmal 10 személyes zenekarként lép fel. A vokált két szólista, egy női és egy férfi hang képviseli, akik kirobbanó energiával mindig sikeresen táncra perdítik a közönséget, viszont ebben nagy segítséget kapnak a 4 személyes fúvós szekció ikonikus hangzásától, a pattogó ritmusért felelős dob és perka duótól, valamint az alapokat biztosító basszus és szóló gitár kombótól. A Rehab Nation a legnépesebb és talán egyetlen zenekar, amely nem csak Erdélyben, hanem teljes Romániában bátran magára vállalhatja a “Ska-Orchestra” megnevezést.

Az együttes harmadik kislemeze 2019 április végén jelent meg, “Not Done Yet” címmel, amely 5 dalt tartalmaz. Először a csapat történelmében, a professzionális felvételnek és kivitelezésnek köszönhetően az eddigi legjobb minőségű anyaguknak tekinthető. A kislemez tartalmaz olyan dalokat amelyeket a rajongók már hallhattak élő koncerteken, de még eddig nem volt hivatalos felvétel készítve róluk. A kislemez autentikusan tükrözi az együttes multikulturalitását: a dalszövegek angolul, magyarul és románul közvetítik az önkeresés, szabadság, kitartás és a kötetlen véleménynyilvánítás fontosságát. A korábbi felvételekhez képest a négy tagú fúvós szekció és a perkució átformálja a dalok összhangját és egy új, dinamikusabb hangzást nyújt a hallgatók számára.

Butiurca Juli / STAIRWAY

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.