Új rovat indul az Erdély.ma oldalon Schervenka Endrének köszönhetően, aki portálunknak heti rendszerességgel elküldi a 90-es években megjelent rockzenekarokról írt ismertetőit. Korabeli újságcikkeket, fotókat is láthatnak kedves Olvasóink az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki, stb. zenekarokról. 

Vannak zenekarok, amelyek azóta is a porondon vannak, többé-kevésbé sikereket is értek el, de a lényeg, hogy most is zenélnek. Vannak, amelyek feledésbe merültek, de tagjaik más-más bandákban tépik a húrokat, püffölik a dobokat.

Az új rovat első zenekarismertetője a Légióról szól, fogadják sok szeretettel.

Tókos Levente

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Légió

“ne hidd, hogy késő van már” – bemutatjuk a LÉGIÓ együttest

(megjelent: IFI FÓRUM 1993. május 12., 18. szám POPsaROCK – Hazai rockkörkép) 

A név olvasásakor ne gondoljon senki az idegenlégióra, csupán összeállt pár ember, hogy egy nemzedék problémáit, gondolatait megénekelje.

A Légió Szentkeresztbányán alakult 1990 januárjában. A következő felállásban működik: Kész “Fóka” Sándor – dobos; Mihály Emőke – billentyűsök; Mag “Öcsi” József – énekes, szövegíró, zeneszerző; Sebestyén “Albi” Albert –szólógitáros, zeneszerző; Sima Endre –bőgős és Bara Zoltán ritmusgitáros. Rövid ideig náluk játszott Rácz Sándor (Macskaméz Blues Band), majd Demeter Szilárd (Villon), míg kialakult a fenti felállás.

Többször felléptek már Szentkeresztbányán, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron. A ‘92-es nyár eleji nagyenyedi Erdélyi Fiatalok Zenei Találkozóján dalaik szövege első díjat nyert. Itt jegyezném meg, hogy ez év májusában újra részt vesznek ezen a találkozón.

Zenei stílusuk a hard&heavy. Dalaik inkább szövegcentrikusak, a tiszta hangzásra törekednek és nem tagadják, hogy zenéjükön még sok csiszolni való van. Szövegeikben az élet reális dolgait mutatják be szomorkásan, melankolikusan, néhol ironikusan.

Most megjelent kazettájuk, a “Ne hidd, hogy késő van már” nyolc lírai dalt tartalmaz; az ötletes borítón ott található az együttes fényképe is. Az anyagot a székelyudvarhelyi Fugy Music stúdióban rögzítették.

Mint említettem, dalaikra jellemző a szomorkás, melankolikus hangzás, de a nóták nem kergetik depresszióba a hallgatót, mivel szövegeikben ott lapul az optimizmus is. Az összképet fel lehet fogni úgy is, mint egy szeretetre vágyó nemzedék fájdalmas kiáltását ebben a szeretet nélküli világban.

És most nem írok a hiányosságokról és arról sem, hogy szülővárosukban a rendőrség betiltással fenyegeti az együttest. (Mintha hallottunk volna már ilyesmikről, talán térnek vissza azok a “vörös szép napok”?!). Még annyit az anyagról, hogy a keverés kielégítő. A srácok várják a koncert meghívásokat és a demó rendelőket.

Schervenka Endre