Jóváhagyta tegnapi (csütörtöki – szerk. megj.) ülésén Kovászna Megye Tanácsa az új tüdőkórház építéséhez szükséges műszaki-gazdasági dokumentációt. A sepsiszentgyörgyi megyei kórház területén felépülő új tüdőkórház 3 szintes, 800 négyzetméteres alapterületű épület lesz, mind a járóbeteg-rendelés, mind a kórházi ellátás itt zajlik majd.

A napirenden levő fejlesztési tervek, illetve azok kivitelezéséhez szükséges határozatok megszavazása mellett Kovászna megye tanácsának tegnapi online ülésén több aktuális problémát felvetettek a megyei tanácsosok, többek között a katasztrófavédelem működésében tapasztalt hiányosságokat, illetve a tüdőröntgen-gép hiányát a megyei kórházban.

A megyei kórház területén építendő új tüdőkórház megvalósíthatósági tanulmányának és műszaki-gazdasági mutatóinak elfogadása szerepelt elsőként a napirenden. Az új tüdőkórház építésére irányuló tanulmányokat már két évvel ezelőtt megkezdte a megyei tanács, mivel azok az épületek, amelyekben jelenleg tüdőgondozás folyik, A-kategóriájú műemlék épületek, melyeket felújítással sem lehet a korszerű orvosi ellátás kívánalmainak megfelelően átalakítani.

Az új épület 25 millió lej értékű ingatlan lesz, 800 négyzetméteres alapterülettel, közel 2000 négyzetméter hasznos felülettel, melynek építését az Országos Befektetési Alapon (CNI) keresztül a kormány társfinanszírozza, bár még nem tudni, milyen arányban. Az épületben külön bejárata lesz a tüdőgondozó rendelőknek és a kórházi szárnynak. Két röntgengépet és egy BK laboratóriumot is beszereznek. A tervek szerint a kórházi szárnyban külön szinten lesznek a tbc-s és az egyéb tüdőbetegség miatt beutalt paciensek, összesen 34 bennfekvő hely lesz.

A megyei tanácsosok döntöttek továbbá a Kézdiszentléleket Lemhénnyel összekötő, 19 kilométeres 114-es megyei út korszerűsítéséről is, illetve a megyei tanács kormányprogramban való részvételéről: az útfelújítás megvalósíthatósági tanulmányát szeretné kormánypénzekből elvégeztetni a megyei tanács, majd azt terepen európai pénzalapokból kivitelezni. A szóban forgó útszakasz mellett egy bicikliút kialakítása is szerepel a tervekben. Az ülésen résztvevő önkormányzati képviselők továbbá megbízták a Megyei Út és Hídépítő vállalatot a megyei utak nyári karbantartási munkálataival.

A tanácsülésen határozat született arról is, hogy a megyei önkormányzat uniós pályázati finanszírozásból beszerzett eszközöket ad át a Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak, melyet az a maga során a baróti rehabilitációs központban használ fel. 56 ezer lej értékű eszközökről van szó, egy korábbi tanácsülésen pedig egy mikrobuszt is kaptak ugyanazon intézmény részére.

A napirendi pontokban szereplő határozatok elfogadása után a tanácsosok éltek a lehetőséggel, hogy az online ülésbe bekapcsolódó Sinte Adrianhoz, a katasztrófavédelem parancsnokához, Török Sándorhoz, a Megyei Út és Hídépítő vállalat igazgatójához, illetve András-Nagy Róberthez kérdésekkel fordulhattak.

Így az ISU vezetőjétől számon kérték, hogy az intézmény által kapott jelentős összegű támogatások ellenére a besenyői tónál a legutóbbi közbelépésükkor nem volt használható akkumulátor a bevetésre szánt motorcsónakban, egy autóból kellett átszerelniük egyet a vízi járműbe. Bár a parancsnok azzal védekezett, hogy napi szinten ellenőrzik a felszerelést, egészen pontosan nem tudta, mi történt Besenyőn, ezért az ülésvezető Henning János alelnök is felkérte, nézzen utána, mi volt a helyzet ott a helyszínen.

András-Nagy Róbertnek azt kellett megmagyaráznia, miért nem működik egy hónapja a röntgenkészülék a tüdőgondozóban. Mint a kórházmenedzser elmondta, hiába szereltek fel a tavalyi év végén egy korszerű gépet, tudván, hogy a használatban levőnek júliusban lejár az engedélye, az új gép működéséhez szükséges engedély a járvány miatt igencsak késik, a nukleáris hatóság (CNCAN) bizottsága csak szeptemberre ígérte a helyszíni ellenőrzést, amit az engedély megadása követhet.

Bodor Tünde / Székely Hírmondó