Az Indotek nem kíván irányítói többséget szerezni a szállítmányozási vállalatban Forrás: MTI

A Waberer’s tőzsdei bevezetése óta nem sok örömet okozott a befektetőinek: a részvény árfolyama az akkori 5100 forintos árról idén márciusra hatszáz forintig csökkent, majd az utóbbi hónapokban kevéssel ezer forint fölött stabilizálódott.

A főtulajdonos Mid Europa Partners már nyáron jelezte, hogy szeretne megválni a cég részvényeinek egy részétől. Most meg is lett a vevő az Indotek Group személyében, az adásvételi szerződést aláírták, a tranzakció a hatósági jóváhagyásokat követően, 2021 márciusának végéig zárulhat le.

Az Indotek közleményében a vásárlást azzal indokolta, hogy a cégcsoport jelenleg a koronavírus-járvány terjedése miatt nehéz gazdasági helyzetbe került vállalatokba fektet, tőkehelyzetüket rendezi, átstrukturálja és növekedési pályára állítja őket, ezzel növelve értéküket. Maximálisan ki szeretnék használni az Indotek és a Waberer’s között meglévő szinergiákat, és hosszú távú stratégiai befektetésként tekintenek az üzletrészre, azonban irányító többséget nem kívánnak szerezni a szállítmányozási vállalatban. Tervei szerint a megszerzett opciós jogot az Indotek Group iparági tapasztalattal rendelkező szakmai befektetőknek fogja értékesíteni.

A Waberer’s részvénye a tőzsdei kereskedésben hétfőn a délutáni órákban 12 százalékkal 1255 forintig emelkedett a pénteki 1120 forintos záróárhoz képest. A befektetők vélhetően úgy gondolják, hogy az új tulajdonos megjelenése mindenképpen értéket teremthet a részvényeseknek, mivel nagy tapasztalata van hasonló helyzetben lévő cégek átstrukturálásában, de ha egyszerűen csak továbbértékesíti részesedését iparági befektetőknek, az is jelentősen javíthatja a Waberer’s lehetőségeit. A közkézhányad jelenleg a cég részvényeinek 24 százaléka.

Az egykori 5100 forintos ár elérése nem látszik reálisnak: a kibocsátáskor vásárlók legfeljebb veszteségük mérséklésében reménykedhetnek. Az Indotek számára értelemszerűen a mostani vételár a viszonyítási pont (a pontos vételár nem ismert), ahhoz képest 20-30 százalékos hozam már vonzó lehet a befektetésen, persze egy esetleges következő, szakmai tulajdonos tovább is növelheti a részvényesi értéket. Azok a befektetők viszont, akik az utóbbi egy-két évben vásároltak, különösen, ha ezt 1000 forintos ár alatt tették, százalékosan szép hozamra számíthatnak, ha megvalósulnak az új tulajdonos elképzelései.

Magyar Nemzet