Csomortányi István / Fotó: Facebook

Jellemző és sokatmondó a bukaresti politikai „elit” viszonyairól és morális állapotáról, hogy a parlamenti mandátumok mintegy alig negyedét magáénak tudó Nemzeti Liberális Párt kormányfőjelöltjének a román honatyák első nekifutásra bizalmat szavaztak, ezzel a második világháború óta először tisztán liberális román kormány alakulhat.

Az már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az országot három éve botrányból botrányba vezető és szinte az utolsó pillanatig az RMDSZ támogatását is élvező PSD-ALDE kormányok ámokfutásának véget kellett vetni. Ugyanakkor az sem kétséges, hogy a Ludovic Orbannak bizalmat szavazó politikai alakulatok és képviselők egyike sem a közjó, hanem egyedül a pillanatnyi politikai haszon, vagy épp túlélés érdekében döntött így.

Ebből számunkra, erdélyi magyar választópolgárok számára egy következtetés mindenképp levonható, a jelenlegi parlamenti pártok és pártöredékek között vajmi kevés különbség mutatható ki.

Az új kormány támogatottsága megmutatta: a magyar képviselők szavazata nélkül Ludovic Orban ma nem lenne kormányfő. Sajnálatos módon azonban az érdekeinket képviselők, mint ahogyan az elmúlt harminc évben oly sokszor, újabb lehetőséget szalasztottak el. A PNL-kormány támogatásának feltételei közül ismét hiányzik az önálló magyar orvosképzés ügye, a magyar nyelvhasználat hivatali kereteinek bővítése vagy az észak-erdélyi autópálya befejezése, nem beszélve az elmúlt három évben egyetlen lehetséges érdekérvényesítési lehetőségként kommunikált PSD-RMDSZ együttműködés „eredményeinek” felszámolásáról: az Úz-völgyi temető eredeti állapotának visszaállításáról, vagy az ártatlanul bebörtönzött kézdivásárhelyi fiatalok koncepciós peréről. Helyette, szinte bizonyosra vehető, hogy a megkötött alku tárgyát ismét a pillanatnyi érdek szerinti választási szabályok rögzítése és a pártszínekben szerzett funkciók megtartása képezték, úgy, ahogyan az elmúlt évtizedekben mindig, mikor a közösségünktől kizsarolt támogatás segítségével a nevünkben lehetett alkupozícióba kerülni.

Az elmúlt néhány nap története igazi erdélyi magyar politikai abszurd: Kelemen Hunor a liberálisokkal és az USR-vel közösen megbuktatja a PSD-kormányt, melyet a megelőző években támogatott, majd támogatja az új PNL-kormányt és eközben államelnöki kampányában kizárólag a PNL és az USR jelöltje ellen folytat negatív kampányt. Eközben folyamatosan támadja a PMP-s Traian Basescu volt államelnököt, de nemhivatalosan a PMP jelöltjét, Theodor Paleologut ajánlja azoknak, akik mégsem szavaznák őt meg. Teszi ezt úgy, hogy ifjúsági szervezete, a MIÉRT ezzel egyidőben negatív kampányban támadja Paleologut. Ugyanakkor ne felejtkezzünk meg a marosvásárhelyi vegyes pártról, a Szabad Emberek Pártjáról sem, amely elnökének, Dan Mascanak Kelemen Hunor újabban szintén udvarol, miközben pártja – amúgy helyesen – eddig elvi alapon veszélyforrásnak tekintette a román-magyar vegyespártokat. Pedig a tisztelet – „hunorosan” a respekt – legfőbb jellemzőjének az egyenes beszédnek kellene lennie.

Törvényszerű tehát a magyar választók egyre nagyobb kiábrándultsága és bizalmatlansága. Sajnálatos tény, hogy ebben a helyzetben az RMDSZ valamennyi román párttal hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, csupán a magyar-magyar párbeszédtől zárkózik el. Pedig ha valamikor, akkor most lett volna fontos és időszerű összehívni az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot a közös erdélyi célok meghatározásra és az új akcióegység megteremtése érdekében, ha már a parlamenti képviselet monopóliumának birtokában az RMDSZ a teljes erdélyi magyarság nevében kötött régi szövetségese ellenében új szövetségesével új politikai alkut.

A jövő évi két választás perspektívájából talán még nem késő. Az Erdélyi Magyar Néppárt készen áll az egyeztetésre, az új magyar egység megteremtésére.

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége nevében

Csomortányi István elnök

6 hozzászólás

  1. gőre gábor

    “Diagnózis nélkül, nincs gyógyulás”! www. szemcseppek blog.hu rózsaszín ködlátás ellen Mi az, hogy Trianon? Mit nem közöl le, a nyomtatott sajtó!
    Palesztin kesergő
    Kinek a szülőföld más, idegen ország,
    Annak önérzetét, folyton megtapossák!
    Kinek a fajtája, egy másfajta nemzet,
    Az lélegezni is, másképp lélegezhet!
    Kinek a személye, nem kívánt elem
    A hétköznap is, keserű történelem!
    Kinek a nyelve, másfajta beszéd,
    Elég ok arra, hogy őt üldözzék!
    Kinek a létezése, állami letagadás,
    Annak sorsa: erőszak, beolvasztás!
    Kinek a hazához, megvan minden joga!
    Idegen polgárság, Megalázások sora!

    Válasz
  2. GÁBOR

    AZ RMDSZ AZ, AMELY NEM AKAR SZÖVETSÉGRE LÉPNI AZZAL A PÁRTTAL, AMELY VALÓBAN A MAGYAR EMBEREK ÉRDEKEIT KÉPVISELI.

    AZZAL, HOGY AZ RMDSZ “NEM” AKAR SZÖVETKEZNI ÉS EZÁLTAL EGY ERÕS CSAPATOT ALKOTNI, MEGGYENGÍTI A MAGYAR KÖZÖSSÉG EREJÉT!!

    HA, KELEMEN HUNÓR NEM KÉPES EGYESÜLNI A NÉPPÁRTTAL, AKKOR MONDJON LE, MERT NEM KÉPVISELI A MAGYAR EMBEREK ÉRDEKEIT!!

    Válasz
    • András László

      Hülyeségeket beszél!

      Válasz
  3. GÁBOR

    Mind többen és többen veszik észre azt, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt az, amely gerincesen képviseli a Magyarságot Erdélyben, Székelyföldön és Partiumban!

    Azt tapasztaljuk, hogy az RMDSZ támogatásával olyan LIBERÁLIS ESZMÉK TERJENGENEK EZEN RÉGIÓKBAN, AMELYEK EGYÁLTALÁN NEM KÉPVISELIK A MAGYAR ÉRDEKEKET!

    NAGYVÁRADON, KOLOZSVÁROTT ÉS MAROSVÁSÁRHELYEN OLYAN NYUGATOT MAJMOLÓ ALACSONY KULTÚRA TERJED, AMIT A MAGYAR EMBEREK NEM AKARNAK, DE A VEZETÕ SZEMÉLYEK ENNEK ELLENÉRE A HELYÜKÖN VANNAK ÉS FOLYTATJÁK MAGYAR-ELLENES PROPAGANDÁIKAT!

    AZ AGRESSZÍV ÉS MAGYAR-ELLENES FEKETE-GYÖR ANDRÁS IS RMDSZ-ES FIATALOKKAL ÉS POLITIKUSOKKAL TALÁLKOZOTT!

    FEKETE-GYÖR ANDRÁSNAK NEM A MAGYAR ÉRTÉKEK MEGMENTÉSE, HANEM AZOKNAK A TELJES TÖNKRETEVÉSE A CÉLJA!

    KI HÍVTA KOLOZSVÁRRA EZT A ROMBOLÓ ÉS CSAK IGÉRGETNI TUDÓ TEHETSÉGTELEN POLITIKUST??

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Gábor, Dan Barna hívta Kolozsvárra Fegyőrt!

      Válasz
  4. antal m.

    A fenti felvezetés szép-okos-valós-tökéletes és igazi! Van egy alapos társadalmi rendszeri hibája, az az, hogy több párt rendszeres az alapja, ami szét zilál mindent, mert személy szerinti emberi érdekekre csapódik le! Különcködéseknek ad alapot, – nem közösséget kovácsoló módszer, hogy össze tartsa a nemzetünk kisebbségét! EZ ÓRIÁSI HIBA!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük