Új szakaszba lépett a DOFE program Kovászna megyében. Több hónapos egyeztetést, felkészülést követően, Sepsiszentgyörgyöt követően már Kézdivásárhelyen is elérhető a DOFE program a fiatalok számára. Az 1956-ban Nagy-Britanniában indított The Duke of Edinburgh’s Award programot Fülöp, Edinburgh hercege, II. Erzsébet királynő férje alapította, Kurt Hahn német oktatóval és John Hunt lorddal, az első sikeres Everest-expedíció vezetőjével közösen. A program 14 és 24 év közötti fiataloknak szóló alternatív képzésből áll. Célja az életre való nevelés. A program a világ 140 országában valósul meg, évente több tízezer fiatal részvételével.

Kézdivásárhelyen első lépésként egy mentor képzésére került sor. Ezt követően 18 fiatal bevonása következett a helyi középiskolákból, akik két kategóriában: bronz (3 hónap) és ezüst (6 hónap) szinten folytatják tevékenységeket jelenleg. A fiatalok fejlesztése három területen valósul meg: szellemi készségek, sport, valamint önkéntesség. A résztvevőket 5 önkéntes DOFE mentor segíti helyi szinten. Kézdivásárhelyen a program a Wegener – Pro Sanitate Alapítvánnyal partnerségben valósul meg.

Sepsiszentgyörgyön 38 aktív fiatal részvételével zajlik továbbra is a program, 8 mentor felügyeletével. A tevékenységek befejeztével a programot mindenki számára egy kalandtúra zárja, amely képességeknek megfelelően, lehet egy adott földrajzi térséget felfedező hegyi, kerékpárral vagy lóháton történő túra is. Az októberi hónap folyamán összesen 10 fiatal teljesítette háromnapos kalandtúráját, ezek közül büszkén mondhatjuk, hogy kiemelkedik az országos premiernek is számító háromnapos lovas túra. A programot megyei szinten összesen 21 mentor és felvigyázó koordinálja.

Az elkövetkező időszakban az új, kézdivásárhelyi csapat számára egy háromnapos összerázó és csapatépítő tábor valósul meg Bálványoson. Új mentorok bevonására is sor kerül Barót és Kovászna városokban, kiterjesztve ezáltal megyei szintűre a programot, e mellett pedig további kalandtúrák valósulnak meg az elkövetkező időszakban.

A program támogatói: Wegener – Pro Sanitate Alapítvány, DOFE Nemzetközi Alapítvány, Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság.

A Turulmadár Ifjúsági Iroda sajtóközleménye

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.