Hosszú Katinka is támogatja a petíciót. Fotó: Mirkó István

SVÉDEK, ÍREK ÉS SPANYOLOK ÁLLNAK NAGYOBB SZÁMBAN A KEZDEMÉNYEZÉS MÖGÉ

Több mint ötezren álltak a székely kezdeményezés mellé, amióta júliusban újraindult az aláírásgyűjtés, így tovább gyűlnek az online térben leadott szignók.

Örömteli az is, hogy nagyon sok külföldi, az Európai Unió más országaiban élő állampolgár írja alá a petíciót, köztük spanyolok, svédek és írek. Ez pedig rendkívül fontos, mert az aláírásgyűjtés első körében, május 7-ig összegyűlt ugyan a szükséges egymillió aláírás, de hét államban nem sikerült teljesíteni a törvényben meghatározott limitet. Ezt május 7-ig csak Magyarországon, Romániában és Szlovákiában érték el.

Pesty László korábban kiemelte: az első hetekben nem várható, hogy nagyszámú támogató áll majd az ügy mellé, a befektetett energia lassan térül meg. Úgy fogalmazott: ez az akció is úgy viselkedik majd, mint egy hatalmas, nehéz szerelvény, ami ha begyorsul, nem lehet megállítani, az áttörés pedig az utolsó két hétben várható.

Fontos azt is megjegyezni, attól, hogy Magyarországon, Romániában és Szlovákiában tavasszal sikerült teljesíteni a limitet, ezekben az országokban is gyűlnek még az aláírások. Hazánkban eddig már csaknem 790 ezren álltak az ügy mellé, de Romániá­ban is mintegy 170 ezren írták alá a petíciót. A Kárpát-medencén kívül arányaiban Svédországban áll legjobban a gyűjtés, ahol a szükséges aláírás­szám 24,25 százaléka gyűlt már össze, a második Ausztria 17,27 százalékkal.

Ami a Kárpát-medencei kampányt illeti, Pesty László többször is hangsúlyozta már, hogy a székely kezdeményezés közügy és politikailag pártatlan. Ez abból is látszik, hogy névvel és arccal egyre többen állnak az ügy mellé politikai hovatartozástól függetlenül.

Hitet tett a székely ügy mellett már mások mellett Varga Judit igazságügyi miniszter, Kocsis Máté, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője, Szili Katalin miniszterelnöki biztos, Karácsony Gergely főpolgármester, Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke és Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője. Kiemelten támogatja a székelyek ügyét Bölöni László, a világhírű volt labdarúgó és edző, akivel reklámszpot is készült, illetve kiállt a petíció mellett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is.

A hazai sport- és művészvilágból pedig mások mellett olyan hírességek támogatják a petíciót, mint Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Eszenyi Enikő és Reviczky Gábor színművészek, Bródy János, Nagy Feró és Pataky Attila zenészek.

Borsodi Attila / Magyar Nemzet