Böjte Csaba ferences szerzetes Isten áldását kéri a székely népreFotó: Facebook/Írdalá.hu

A KORONAVÍRUSBÓL FELGYÓGYULT BÖJTE CSABA TESTVÉR MINDENKIT SZERETŐ CSELEKVÉSRE BIZTATOTT

Több mint hatezer aláírás gyűlt össze november 7-e óta, amikor lezárult a székely petíció aláírásgyűjtésének második szakasza. Az akció tovább folytatódhatott, az új céldátum 2021. február 7.

Az eltelt közel négy hétben Svédországból több mint négyezren csatlakoztak a kezdeményezéshez, de Belgiumból, Lettországból és Spanyolországból is százak álltak a székelyek ügye mellé.

A skandináv államban már csak kevesebb mint háromezer szignó kell ahhoz, hogy elérjék a törvényben meghatározott limitet, az azonban kérdés, melyik lesz az az ország, ahol ez legközelebb sikerülhet.

Erre Svédország mellett Spanyolországnak, Szlovéniának és talán Lettországnak van a legnagyobb esélye. Egy biztos, eddig öt országban – Horvátországban, Litvániában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában – sikerült összegyűjteni a kellő számú aláírást, ám két országban még el kell érni a limitet ahhoz, hogy a székely petíció érvényes és eredményes legyen.

A koronavírusból felgyógyult Böjte Csaba, akit a napokban engedtek ki a kórházból, interjút adott az Írdalá.hu csapatának. A ferences szerzetes ebben kifejezte háláját az orvosoknak és azoknak, akik érte imádkoztak, és az adventi szent időben a Jóisten áldását kérte a székely népre.

Böjte Csaba – részben a december 6-ai romániai választás kapcsán – karácsony közeledtével az együttműködésre hívta fel a figyelmet, emellett a cselekvő szeretet fontosságát hangsúlyozta.

A siker elérése érdekében az Írdalá.hu és a Gerilla.hu mindent megtesz a következő két hónapban. Elindították a Légy a nagykövetünk! (Ambassador Project) kezdeményezést, amelyben arra kérik az érdeklődőket, hogy csatlakozzanak az Írdalá.hu csapatához, és legyenek tagjai az egyedülálló európai uniós kezdeményezésnek. – Ennek célja, hogy együtt segítsük a nemzeti kisebbségek európai uniós kohéziós pénzekhez jutását közvetlenül a brüsszeli kasszából! – mutattak rá. A szervezők megadtak egy internetes oldalt, ahol az érdeklődők megtalálhatják az összes fontos információt, grafikai anyagot, amit minél több ismerőshöz el kell juttatni Magyarországon, a Kárpát-medencében és az Európai Unióban.

Aki még nem tette meg, keresse fel az Írdalá.hu oldalt, és támogassa a székely petíciót. A támogatók azzal is segíthetnek, ha követik, lájkolják és kommentelik a Signiteurope.com négy közösségi médiafelületét (TwitterInstagramYouTube és Facebook).

Borsodi Attila / Magyar Nemzet