A Nagybányát is átszelő Zazar folyó hétfőn szennyeződött bányavízzel, amely vöröses-narancsszínűre festette a folyó vizét. Stelian Ivașcu, a máramarosi vízgazdálkodási vállalat igazgatója hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a szennyezést valószínűleg iszap okozta, amely akkor kerülhetett a folyóba, amikor beszakadt egy 2007-ben bezárt bánya mennyezete.

A prefektusi hivatal által kedden kiadott közlemény szerint évente 3-5 alkalommal történik a hétfőihez hasonló eset és a korábbi tapasztalat arra enged következtetni, hogy ezek nem befolyásolják a környék vízi flóráját és faunáját.

A Zazar folyó időközben elvesztette narancsvöröses árnyalatát, közölték a szakemberek. A közlemény arról is tájékoztat, hogy a vízből vett mintákon végzett laboratóriumi vizsgálatok sem utalnak a folyó élővilágának károsodására

digi24.ro, Agerpres / Szórvány.info