Fotó: Facebook

Ezúttal a Madarasi Hargitán történtekkel kapcsolatban „állt ki” egy selfie-videó erejéig a legnagyobb közösségi oldalon mondván, hogy a mostani vandalizmus elkövetőit is el fogják kapni.

Történt ugyanis, hogy egy túrázó család a Madarasi Hargitára kirándulván több keresztet, kopjafát és táblát, magyar nemzeti szalaggal ellátott ereklyét láttak meg a földből kitépve, kettétörve.

Borboly magabiztos mosollyal hívja összefogásra a helyieket: „hogy a <<székelyek szent hegye>>, ahogy Tamási Áron fogalmazott, méltó módon, becsülettel és megfelelő fenntarthatósággal fogadja azokat akik kigyalogolnak a csúcshoz!”. Itt egyetlen bökkenő van – Tamási annyit mondott a Hargitáról: „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!”. Természetesen nem tudhat mindent (se) a megye első embere, viszont mi tudunk már valamit: az úzvölgyi történéseket „sikeresen” levezette olyannyira, hogy ott már más a kakas. Néhány napja láthattuk. Tisztelet azoknak az önkénteseknek, akik az idén rendet raktak a temetőben, tisztelet a csekefalvi közbirtokosságnak és a csíkszentmártoni Bocskor Pékségnek, akik támogatták ezt. Lehetséges, hogy nélkülük nem lenne rendezett a temető.

Ugyanakkor a megye első embere elfelejti, hogy lassan már két éve „rendezik” a Madarasi Hargita sorsát, de eddig (pontosabban januárig) érdemben nem sokat sikerült tenni a szent hegyért. A Facebook-bejegyzésben említett és gazdagon illusztrált „ATV-, 4 x 4 quad-, terepmotor-nyomok” is arról tanúskodnak, hogy nyugaton és a Madarasi Hargitán a helyzet változatlan. Az emberek hajlamosak egy darabig hinni a beszélgetéseknek, de önnek nem az a dolga, hogy a maszkos-dobozokkal fotózkodjon, hanem az, hogy érdemben tegyen valamit azokért az emberekért, akik megválasztották.

Hátha az egyik hozzászólásában említett voksok meg fogják mutatni, hogy ön csak egy kakas a nemlétező szemétdombon és végre a megye emberei is észreveszik, hogy aszfaltozással s hídáteresz-javítgatásokkal nem lehet  a lakosságot megvezetni s egy megyét elvezetni.

Nameg újságíró-fenyegetéssel sem!

Tókos Levente