Fotó: Facebook

Amint korábban is beszámoltunk róla, tegnapra újabb akciót szervezett az úzvölgyi temetőnél a Calea Neamului Egyesület elnöke, Mihai Târnoveanu.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a járványhelyzetre hivatkozva arra kérte a Bákó megyei hatóságokat, hogy ne engedélyezzék az úzvölgyi gyülekezést, ennek ellenére Târnoveanu Facebook-oldalán olyan élő közvetítést lehet látni, amely szerint a román hazafiak mégiscsak eleget tettek ígéreteiknek és kivonultak az első világháborús katonatemetőbe.

A videók tanúsága szerint számos ortodox pap is jelen volt az eseményen, ahol az állítólagosan ott nyugvó román katonák neveit olvasták fel, a tömeg pedig minden név elhangzása után a „Jelen” felkiáltással válaszolt.

Az ügyben a Transindex által megszólaltatott Borboly Csaba annyit mondott, hogy a provokációra nem szabad figyelni, és nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani az eseménynek. A legjobb megoldás ebben az ügyben, ha jogi úton sikerül felülkerekedni – értékelte. „Nem tudjuk, hogy mit csináltak odakint, gondolom nem volt rongálás. Azonkívül, mindenki azt csinál az év 365 napjában, amit akar. Én megkértem a Hargita megyei hatóságokat, hogy ne menjenek ki. Már eleve nagy súlyt ad egy rendezvénynek, ha ott van száz csendőr. A Hargita megyeiek azt ígérték, hogy nem lesznek kint” – fogalmazott Borboly.

Az eseményt komoly előkészületek előzték meg Mihai Târnoveanu Facebook-oldalán, aki több lelkesítő posztot szentelt a román hadsereg napja alkalmából szervezett ünneplésnek. Nemcsak a hazafias érzelmű civileket, hanem a veteránokat és az ortodox papságot is megszólította annak érdekében, hogy minél nagyobb számú emlékező és ünneplő gyűljön össze a vitatott körülmények között felállított kereszteknél.

Egyik bejegyzésében arról is beszámolt, hogy Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a járványhelyzetre hivatkozva arra kéri a Bákó megyei hatóságokat, hogy ne engedélyezzék az úzvölgyi gyülekezést. Borboly a Hadügyminisztérium döntésére hivatkozik levelében, ugyanis Nicolae Ciucă tárcavezető hivatalos közleményben részletezte, hogy az október 25-i és a december 1-jei rendezvények kis létszámúak és visszafogottak lesznek, hogy kizárják a járvány terjesztésének a veszélyét.

Mihai Târnoveanu, a Calea Neamului Egyesület vezetője úgy reagált Borboly felkérésére, hogy bizony a székely autonómia napjára tervezett rendezvényekről nem szól a megyei tanácselnök levele, annak ellenére, hogy a két székely megye lakossága is éppen október 25-én kívánja felhívni a figyelmet az önrendelkezés fontosságára. Október utolsó vasárnapján ugyanis immár sokadszor emlékeznek meg Székelyföld történelmi autonómiájáról, és őrtüzek gyújtásával jelzik a világnak, hogy a székelység nem mond le az önrendelkezés jogáról.

„Eddig is mondtam és mondom továbbra is, hogy a keresztek és a román hősök emlékműve veszélyben vannak. Csak ottani jelenlétünk, elszántságunk és hitünk mentheti meg őket. Éppen ezért újra és újra határozott jelzést kell adnunk arról, hogy a Hősök keresztjei közelében jelen vagyunk, nem engedjük meg lebontásukat vagy elmozdításukat. A románok az Úz-völgyében haltak meg, itt adták életüket az országért bocskoros román embereink, ezért itt, az Úzvölgyi Hősök Nemzetközi Temetőjében ezekre a hősökre keresztekkel kell emlékezni. Nem fogunk meghátrálni, mert ők sem hátráltak meg” – áll Târnoveanu szombati bejegyzésében.

Háromszék