Képtalálat a következőre: „szekely nemzeti tanacs”

Április 28-án, szombaton, 17 órától a Kultúrpalota Kistermében tisztújító gyűlést tartott Marosszék Székely Tanácsa. László György leköszönő elnök beszámolóját elfogadta a küldöttülés. Ezt követően a testület elhatározta, hogy kilenc tagú elnöksége lesz Marosszék Székely Tanácsának. A választás eredményeként Marosszék Székely Tanácsának elnöke Dr. Dónáth Árpád, alelnöke László György és Vass Imre, elnökségi tagok: Engi Albert, Selyem Levente, Gáspár Sándor, Csegzi Attila és Lukács Levente. A tanács jegyzője Szűcs Péter.

A testület a továbbiakban elhatározta, hogy Marosszék területén – lehetőleg közterületen – hordozható tartóoszlopon nagyméretű székely zászlókat fog kihelyezni. Ehhez a megoldáshoz nem szükséges építkezési engedély, ilyen módon kizárható a hatósági zaklatás.

Az ülésen körvonalazódott Marosszék Székely Tanácsának idei cselekvési terve, amelyről részletes eseménynaptárt dolgoz ki az új elnökség. Legközelebb sorra kerülő esemény május 12-én a Székely Majális Makfalván, amelyre Vass Imre alelnök, Makfalva polgármestere szeretettel meghív mindenkit. Június első hétvégén szervezik meg Csaba királyfi kétnapos ünnepét Nyárádszeredában, ennek főszervezője Marosszék Székely Tanácsa részéről Szűcs Péter jegyző.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki egyben marosszéki küldött is, beszámolót tartott a Székely Nemzeti Tanács tevékenységéről. Szóba került Székelyföld autonómiastatútuma, amely a képviselőházi elutasítás után továbbra is a parlament előtt van. Elhangzott: a Székely Nemzeti Tanács felkészül a szenátusi előterjesztésre, következő ülésén pedig választ ad a törvényhozási tanács által megfogalmazott kifogásokra. Az elnök beszélt a Strasbourgban tartott találkozóról, a testület úgy döntött, hogy az európai kohéziós régiópolitika kudarcáról szóló, a találkozón elhangzott előadást egy későbbi alkalommal részletesen meg kívánja hallgatni. Ennek helyszínéről és idejéről a széki elnökség a későbbiekben dönt.

Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata