Uniós bíróság: Magyarország, Lengyelország és Csehország nem teljesítette kötelezettségeit

Fotó: euronews.com

Nem teljesítette az uniós jogból eredő kötelezettségeit Lengyelország, Magyarország és Csehország, amikor megtagadta a nemzetközi védelmet kérelmezők áthelyezésére szolgáló ideiglenes mechanizmusnak való megfelelést – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.

Varga Judit igazsággyü miniszter a döntésre reagálva közölte: Magyarország továbbra sem kér a migránskóvátából.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közölte a bírósági döntéssel összefüggésben, hogy húsvét után bemutatják az új uniós migrációs csomagot.

Az Európai Unió Tanácsa 2015-ben hozott döntést arról, hogy Magyarországnak 1264 menedékkérőt kell átvennie, ezt a határozatot jogtalan döntés miatt az Európai Bíróságon Magyarország és Szlovákia megtámadta, de 2017 szeptemberében a bíróság azt a keresetet elutasította. Ezután a bizottság 2018 januárban beperelte Magyarországot, mert nem hajtotta végre a belügyminiszteri tanács döntését.

Az uniós bíróság ítéletében aláhúzta: a három érintett tagállam, azzal a céllal, hogy kivonja magát az áthelyezési mechanizmus végrehajtása alól, nem hivatkozhat sem a közrend fenntartásával, illetve a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos feladataira, sem az elosztási mechanizmus működésképtelenségére.

Az Európai Unió Bírósága csütörtökön kihirdetett ítéletében helyt adott az Európai Bizottság keresetének, amelyben az uniós bizottság szerint az érintett tagállamok megsértették az uniós jogból eredő kötelezettségeiket, mivel nem jelezték rendszeres időközönként, de legalább háromhavonta, hogy hány, nemzetközi védelmet kérelmező migránst tudnak rövid időn belül áthelyezni a területükre, és mivel nem tettek eleget áthelyezési kötelezettségeiknek.

A bíróság elutasította továbbá a tagállamok azon érveit is, amelyek szerint az Európai Bizottság keresetei elfogadhatatlanok lennének amiatt, hogy az áthelyezési határozatok alkalmazási időszakának 2017. szeptember 17-i és szeptember 26-i végét követően már nem tudják orvosolni az állítólagos kötelezettségszegéseket.

Az uniós tagállamok azért vezették be a migránsok ideiglenes kötelező elosztási programját, hogy enyhítsenek a kialakult helyzeten Görögországban és Olaszországban, ahol akkor papíron az ott belépő menedékkérők százezreinek kérelme torlódott fel a migrációs hullám tetőzése idején. Csehország, Lengyelország és Magyarország azonban elutasította, hogy csatlakozzon a rendszerhez, azzal érvelve, hogy a belbiztonsági ügyekre vonatkozó döntés kizárólag saját hatáskörükbe tartozik.

Ursula von der Leyen brüsszeli sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: az Európai Unió Bíróságának csütörtöki ítélete a múltra utal, azonban útmutatást ad a jövőre nézve is. Emellett világosan fogalmaz a tagországok kötelezettségeit illetően. A bizottsági elnök tájékoztatása szerint a testület várhatóan húsvét után bemutatja a készülő új migrációs csomagját.

Varga Judit igazságügyi miniszter a bírósági ítéletre reagálva az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: “bár a történelem bennünket igazolt, mégis Magyarországot citálták bíróság elé. Különösen felháborító ez annak tükrében, hogy a 2015-ös kvótahatározatokat szinte egyetlen másik tagállam sem teljesítette maradéktalanul”.

Varga Judit azt írta: az Európai Bizottság 2017-ben csak Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen indított eljárást, amiért nem voltak hajlandóak teljesíteni az Európába özönlő migránsok áthelyezésére vonatkozó határozatot. Pedig ekkor már egyértelműen látható volt, hogy a 2015-ös “kvótahatározatokat” szinte egyetlen tagállam sem hajtotta végre teljes mértékben. A miniszter hangsúlyozta: a bizottság nyilvánvalóan diszkriminatív módon járt el, amikor kizárólag ezt a három tagállamot vonta eljárás alá. Ráadásul a fellépése okafogyottá is vált, hiszen a “kvótahatározatok” csak 2017 őszéig voltak hatályban.

“Az ítéletnek nincs további következménye. Mivel a kvótahatározatok már régen hatályukat veszítették, nincs kötelezettségünk arra, hogy menedékkérőket vegyünk át” – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Hozzátette: “az eljárás csak ártott az Európai Unió menekültügyi rendszerének, hiszen a migrációs krízist továbbra sem a menedékkérők kötelező átvétele oldja meg”. (MTI)

5 hozzászólás

  1. mozes

    Toducz ur nagy igazat mondot ! Valoban a földön nem létezik még egy olyan népcsoport, utalok a BAL oldaliakra ,mint amilyent Gyurcsány irányit a cionista Soros pénzével.Ezek kimondottan a magyar nép ország megfizetett ellenségei.A bal-oldal vezetöket habozásnélkül egy közös háloba kéne helyezni fertözött koronavirusosokkal ha bocsánatot kérnének akkor is ! Ezek nem magyarok ! A magyar kormány jelenlegi töbsége megkéne tagadja létezésüket ,fizetésüket.Furcsa ,hogy ellenséget támogatunk-fizetünk !

    Válasz
  2. antal m.

    M.o. kezdettől kijelentette, hogy nem kér az afrikai migránsokból! Nyílt kártyával járt el, azaz közölte az Unió felé is, határozatát!
    Kérdem: Az UNIÓ vezetősége-irányítói, azt tudják-e, hogy magyar országnak, több millió nemzetrésze, /> 5 millió/ emberei hányódik szanaszét, / az országán kívül/ az első világháború után, akiket segíti lehetőségei szerint az anyaország! MEGSZÍVLELENDŐ LEHETNE, AZ EU VEZETŐSÉGÉNEK MA IS, — A MAGYAR NEMZET HELYZETE ?!

    Válasz
  3. Nyilas

    Na magyarországi mocsokellenzék, olvassátok. Ilyen az, amikor, egy országban az ellenzék is ugyanabból a népből való.

    “Andrej Babis cseh kormányfő szerint nincs jelentősége annak, hogy Csehország kvótaügyben elveszítette a pert az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságán. Úgy véli, a fontos az, hogy Csehország semmiféle migránsokat nem fog befogadni, a kvóták pedig időközben megszűntek. “A pert elveszítettük, de nem ez a fontos. Az a fontos, hogy nem kell semmit fizetnünk. A (Európai) Bizottság az eljárásért kér valamit. A lényeges az, hogy semmiféle migránsokat nem fogadunk be, és hogy a kvóták időközben megszűntek, ami főleg nekünk köszönhető” – jelentette ki Babis újságíróknak nyilatkozva. Marian Jurecka, az ellenzéki kereszténydemokrata KDU-CSL párt elnöke szerint a luxemburgi bíróság döntése meghozatalakor nem vette figyelembe mindazt, amit Csehország a migránsválság megoldása érdekében tett. “Senki sem kényszeríthet minket arra, hogy bizonyos kvóták alapján kötelezően migránsokat fogadjunk be” – jelentette ki Jurecka újságíróknak. “Mi mint Csehország akkoriban a saját döntésünk alapján menekülteket fogadtunk be a kvótarendszeren kívül, hatékonyan segítettük az Iszlám Állam elleni harcot, és jelentősen segítettünk a menekülttáborokban is” – mondta. “Csehország tehát egyértelműen igyekezett szolidáris lenni, segíteni megoldani a kialakult helyzetet és nem veszélyeztetni az ország biztonságát” – hangsúlyozta a cseh ellenzéki politikus.”

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Nyilas úr, Csehországban ellenzék van, Magyarországon pedig ellenség!

      Válasz
  4. TÓDUCZ

    A legújabb szovjetuniós bíróság menjen oda, ahová szeretném!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük