Fotó: 100.hu

Trianon napjává nyilvánítaná a kormánypárt június 4-ét, az erről szóló szociáldemokrata tervezet a szenátus napirendjén szerepelt tegnap. Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője úgy véli, a kezdeményezés káros a kisebbség-többség viszony szempontjából.

A tervezet értelmében június 4-én Románia megünnepelné a trianoni szerződést, így arra köteleznék az önkormányzatokat, hogy tűzzék ki a román nemzeti lobogót. „Trianon a romániai magyar közösség számára nem ünnep. A kisebbségi jogok bővítésére és biztosítására van szükség, káros kezdeményezések helyett a kormánypártnak ezen kellene dolgoznia, hiszen a kisebbségek ügye mindig a többség felelőssége” – hívta fel a figyelmet az RMDSZ-es szenátor.

A szociáldemokrata párt kérésére a tervezetet visszaküldték a felsőház közigazgatási szakbizottságába, hogy újból megvizsgálják azt. Az RMDSZ szenátora szerint ez az eljárás csak időhúzás. „A kormánypárt célja az, hogy módosítások nélkül, hallgatólagosan elfogadva kerüljön át a tervezet a képviselőház asztalára” – mondta Cseke Attila. (Háromszék)