Egymás után kerültek a helyükre csütörtökön Sepsiszentgyörgy főbb útvonalain és a városközpontban a március 15.-i ünnepi díszítés elemei: az idén az újdonságot jelentő piros-fehér-zöld sávval körbevett szívek, valamint a magyar zászlók és kokárdák.

Fotó: Albert Levente

Az ünnepi hangulatot azonban idén is rontani próbálja a kormány helyi képviselője, Sebastian Cucu: a prefektus tegnap az önkormányzatoknak körlevelet küldött a román lobogó kitűzésére és a himnusz eléneklésére vonatkozó törvény előírásait ajánlva az elöljárók figyelmébe. Mint ismert, zászlóügyben tavaly borsos bírságokkal sújtotta Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely elöljáróit.

A megye minden polgármesterének, valamint a megyei önkormányzatnak címzett körlevélben a prefektus felhívja az elöljárók figyelmét, hogy a 75/1994-es, a román állam szimbólumainak (zászló, himnusz, címer) használatát szabályzó törvény hetes cikkelye értelmében más államok lobogója csak a román zászlóval együtt tűzhető ki a közintézmények épületeire, vagy a közterekre, és kizárólag a hivatalos látogatások, nemzetközi konferenciák vagy ünnepségek alkalmával. A kormány helyi megbízottja kitér továbbá az említett törvény alkalmazási útmutatóját jóváhagyó 1157/2001-es kormányrendelet azon előírására, mely szerint különleges események, ünnepségek, ceremóniák alkalmával ezek helyszínén kötelező a hivatalos román állami lobogót is kitűzni. Hozzáteszi még, hogy más állam zászlaját, lobogóját csak a románnal azonos méretben lehet kitűzni, és csak a törvény által kizárólagosan meghatározott alkalmakkor. Sebastian Cucu azt sem felejti megemlíteni, hogy noha a rendelet, valamint a kötődő alkotmánybírósági döntés lehetővé teszi a nemzeti kisebbségek országos képviselettel rendelkező szervezeteinek saját szimbólumaik használatát különleges események alkalmával, de ezt csak a román állam hivatalos jelképeivel együtt tehetik meg. Mint ismert, tavaly az elöljárók erre hivatkoztak a bírságok jogtalansága kapcsán. A prefektus ugyanakkor arra is emlékezteti a címzetteket, hogy a rendelkezés betartásának elmulasztása kihágásnak minősül, és 2500 és 5000 ezer lej közötti bírsággal sújtható.

A Sebastian Cucu által küldött levél érdekessége, hogy Hargita megyei kollégája Jean Adrian Andrei egy nappal korábban szinte betűre pontosan megegyező átiratot juttatott el a szomszédos megye elöljáróihoz.

Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke a körlevél kapcsán úgy vélte: az idén is mindent megpróbálnak megtenni, hogy megakadályozzák a békés, méltóságteljes ünneplést március 15-én. Tamási Áron szavaival élve előbb-utóbb megtanulják, hogy „az igazságot is meg lehet szokni” – vélte a politikus. „A román kormány képviselői is előbb-utóbb megtanulják, hogy nem vitathatják el nemzeti szimbólumaink használatát. A 21. század Európai Uniójában élünk, ennek megfelelően kell viselkedni. Harminc év demokrácia után erre a mostani intoleráns magatartásra csak egy jó válaszunk lehet: március 15-én minél többen vegyünk részt nemzeti ünnepünkön és hozzuk magunkkal a piros-fehér-zöld zászlót és a székely lobogót. Mert Háromszék nem alkuszik!” – fogalmazott Tamás Sándor.

Amint arról beszámoltunk, tavaly a prefektúra öt-ötezer lejre bírságolta Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármesterét a március 15-i ünnepi díszítésért. A bíróság alapfokon megsemmisítette mindkét büntetést. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ugyanakkor úgy véli, hogy a kormánybiztos „önkéntes vagy megrendelésre tett lépése gyűlöletkeltő, magyarellenes akció volt, célja pedig a megfélemlítés”.

Nagy D. István / Háromszék