Kép: 123RF.com

Unokát látni a legnagyobb élmény! Persze nem mindenkinek, mert ez kortól és emberi természettől függő, amit most nem részletezek, mivel nem volt beleszámítva a tervezésbe. Egy biztos: ha egy idősebb ember bekerül unokái közé, nemcsak a világ változik meg körülötte, hanem a lelke is!

Puhábbá válik, érzékenyebbé és megtelik határtalan szeretettel, amelynek túlcsordulásától kipréselődik szemedből egy-két örömkönny, és amelyet igyekszel, észrevétlenné morzsolni, nehogy azt higyjék bánatodat sírod ki.

A kisebbik unokád kétéves, aranyos, szőke kislány, mint a templomokban röpdöső kis angyalkák egyike, csak nem annyira pufók, sőt egyáltalán nem pufók, de formás, mint egy miniatűr balerina és nincsenek szárnyai! Érkezésedkor anyjába kapaszkodik és hangosan felsír azt zokogva, hogy „el – el!”, ami az ő nyelvén azt jelenti, hogy:

– Húzzatok el, mert félek tőletek!

Ti mégis szeretitek, és miközben anyja vigasztalja, nagy kerülővel besettenkedtek a szoba legtávolabbi sarkába, s a kislány pedig rendre megszokja látásotokat és felfedezni véli a két héttel ezelőtt látott formátokat. Egy idős bácsi és néni formáját, akik lehetnek Tata és Mama, de most már elképzelhető, hogy ők, mert letesznek egy ismerős táskát.

Abban a táskában érdemes keresgélni, mivel nem is olyan rég mintha értékes holmit talált volna benne, amit enni is lehet, de játszani is vele! Óvatosan odaközelít, gyakorolt mozdulattal elbirtokolja a zsákmányt és védett helyre menekül vele.

A nyolcéves kisfiú, aki már komolyabb és nem felejtette el, hogy nagyszülei vagytok, tatának kézfogást ad, mamának puszit!

– Hogy vagy?

– Jól!

– Hogy megy a tanulás?

– Jól

– A sport?

– Nyertem két meccset!

– Na, ez ügyes dolog, itt az ajándék, fogjad, és Isten éltessen szülinapod alkalmával!

Nézed, ahogy közömbösen elteszi a gyermekszoba nagy részét elfoglaló ajándékok rengetegében, és tudod, hogy a családfő minden hónapban lomtalanít egy rakás megunt játékot. Arra gondolsz, hogy neked évekig egy kimustrált biciklikerék és egy seprűnyél volt minden játékod! De nem sajnálod az ajándékra szánt pénzt, a “nekik több lehetőségük legyen” meggyőződéssel!

– Nekem szülinap! – kiált az angyalka követelőzően és mindenki jót nevet ezen.

– Most pedig következzen a fergeteges buli! – jelenti ki az ünnepelt és bizalmasan megsúgja neked. – Holnap is lesz egy még fergetegesebb buli a babaházba, oda nem hívlak meg benneteket, mert oda csak gyerekek mehetnek bulizni!

A fergeteges buli bevezetőjét az angyalka kezdi, a „napiban” tanult versét szavalja és tánclépésekkel illusztrálja. A szövegből csak annyit lehet megérteni, hogy télapó, fehér szakáll, és hópehely! De már ettől is elolvadsz, élénk taps a jutalom és arra a kérdésre, hogy megpuszilhatlak-e, a nyakán mutat ujjával egy pontot, még csak nem is az arcán, amit szintén derültség követ!

Azután a nyuszi ül a fűben című dalocska következik szintén tánccal ötvözve, amelybe már az anyuka is besegít, a szövegére szintén csak következtetni lehet, de könnyű az, mivel két keze ujjacskáival fület mutat. Befejezésül olyan kecses meghajlással búcsúzik a közönségtől, hogy azt érdemes volna megörökíteni.

Hirtelen eszedbe jut, mert mindig eszedbe jut valami olyan, ami örömed teljében átmeneti zavart okozzon, nevezetesen hogy milyen voltál te hatvannégy évvel ezelőtt kétéves korodban. Apai nagynénéd szerint egy térdedig érő hosszú inget viseltél, gyakran fosos, mer sokat ment a gyomrod. Taknyos volt az orrod, bár hányszor törültem is meg és a szilvalekvárt szétkented az arcodon. Én és nagyanyád vigyáztunk rád, egyik lyukból húztunk ki, a másikba bújtál be! Amikor a tyúkólból húztunk ki, nem csak te, hanem még mi is megtetvesedtünk!

Az ünnepelt műsora zárja a fergeteges bulit, átvonultok a gyermekszobába; igen, így ahogy írom: gyermekszoba, ez számodra ismeretlen fogalom volt úgy-e? Meghiszem azt! És ott a pianínón az ünnepelt elzongorázik egy nótacsokrot. Hát ez felemelő és ugyanakkor megható még akkor is ha néha nem odavaló hangok keverednek bele a dallamokba. Az íjú művész még csak pár hónapja zenél, de ígéretesen fejlődik.

Miután lelkesen megtapsoljátok az előadást ismét eszedbe jut valami, ami rövid időre feldúlja a nyugalmadat – miért kell közben marcangoló emlékeid támadjanak és pontosan olyankor, amikor egy rövid boldogsággal jutalmazna meg a sors?!

Valakitől tanultad és alkalmazni is próbáltál egy mondást a pionír táborban, amikor arról kérdeztek, hogy milyen családból származol és mik az emlékeid. Te azt mondtad, olyan családból származol, ahol édesanyád gyakran kerget otthon a perzsaszőnyegen a zongora körül, mert nem akarod megenni a csokoládét! Akkor kinevettek és burzsujfiókának neveztek, ami rettenetes volt! De ím, hatvan év teltével az unokádnak adatott meg a lehetőség, hogy megérje, de milyen áron? Hogy szülei rabjai lettek a látástól mikulásig tartó munkának!

Nem vagy te megrögzött borúlátó csak kételkedő, vajon minden rendben van az unokáink körül? Nem a látszólagos jólétet kifogásolod, hanem azt a könnyű módszert, ahogy a gyermekek hozzájutnak a javakhoz, a túlzásba vitt ajándékozást, amivel elrontjuk igazi örömérzetüket, a féktelen rongyrázást és az irreális életformát!

És mégis, ők azok, akikért érdemes élni, áldozni, akikért érdemes megöregedni, és akik nélkül nem tudnád meg milyen boldog élmény unokát látni!

Sebők Mihály

1 Megjegyzés

  1. antal m.

    Igen, aranyosak az unokák de nem magunk körül! Vannak nekem is unokáim. De, más országokban! Az egyik fiú Angliában érettségizett, egyetemet végzett, Edingburban dolgozik, de még a gyerekeim gyámolítják itthonról-/anyagiakkal segítik/, mert nincs elég költő pénze! Az unoka 23 éves felnőtt és keveset keres,/tanulmánya díjait vonják szerződés alapon/ de el se hagyhatja végleg az országot! Nagyon boldogok lehettünk,hogy egészséges távolban van!….Másokról nem sorolok.
    Megbomlott a családi egyben lét- fogás!……….

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük