Elismerte a törökök által végrehajtott örmény népirtást az amerikai képviselőház. A képviselők elsöprő többsége voksolt arra, hogy a múlt század elején végrehajtott tömegmészárlás az örmény nép megsemmisítésére irányult.

A népirtás elismerésére 405-en szavaztak, ellene csak 11-en. A döntésről a képviselőház határozatot fogadott el.

Ez volt az első alkalom, hogy az amerikai kongresszusban előterjesztettek egy olyan javaslatot, amely felvetette az örmény népirtás elismerését.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter határozottan elítélte az amerikai képviselőház döntését és hangsúlyozta, Törökország érvénytelennek és meg nem történtnek tekinti az amerikai határozatot, amely „nélkülöz minden történelmi, illetve jogi alapot".

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter és Nikol Pasinján örmény miniszterelnök / Fotó: The Independent / ma7.sk

1915-től kezdődően az Oszmán Birodalomban élő mintegy másfél millió anatóliai örményt telepítettek ki és mészároltak le. A halottak száma török források szerint 200–300 ezer, tudományos körökben elfogadott nézet szerint azonban 600–800 ezer volt.

Az örmény miniszterelnök üdvözölte az amerikai képviselőház határozatát. Nikol Pasinján azt írta a twitteren, hogy a határozat „bátor lépés az igazság és a történelmi igazságosság meghatározásának útján”, és megbékélést jelenthet a népirtást túlélő örmények leszármazottainak.

Kristóf Péter / Euronews