Barót, a Kossuth utca felső szakasza: legutoljára július elején foltozták

Barót város legutóbbi tanácsülésén két helyi jellegű út községi úttá való átminősítéséről is határoztak a tanácsosok.

Az egyik Baróton a Kossuth utca felső szakasza, vagyis a Bibarcfalva felőli kijárat-központ közötti szakasz, mely a 122-es és a 131-es megyei utakat köti össze.

A másik az úgynevezett Technika telepről a Felsőrákos fele vezető út, mely a 40-es és a 38-as jelzésű községi utak között teremt összeköttetést.

Lázár-Kiss Barna polgármester elmondta, az utak átminősítésére több okból van szükség.

Az egyik, és ez fontosabb, hogy községi utakként ezekre a szakaszokra könnyebb pályázati pénzeket lehívni, mindkét szakasz ugyanis feljavításra szorulna.

– Ha adott esetben lesz lehetőségünk ezen szakaszok modernizálására, akkor ne akadjunk fenn besorolásukon – magyarázta.

A rákosi összekötő úttal kapcsolatban egy érdekességre is fény derült a tanácsülésen: ezen az úton a rendőrségnek nem volt hatásköre, így, ha koccanás történt, a közlekedésiek eljárni sem tudtak a vétkes sofőrrel szemben.

Böjte Ferenc / Székely Hírmondó