42 642 lejes bírságot szabott ki Maros megye tanácselnökére a marosvásárhelyi táblabíróság, amiért Péter Ferenc – még szovátai polgármesterként – nem távolította el a székely zászlót a városháza épületéről.

„Tudomásul vettem a bíróság döntését, de közösségi vezetőként, az RMDSZ képviseletével együtt mindent meg fogunk tenni, hogy a román törvények megengedjék a kisebbségek és régiók szimbólumainak használatát, minden korlátozás nélkül. (…) Abszurdnak és nevetségesnek tartom, hogy egy Európai Uniós tagállamban megbüntessenek egy közösség jelképének használata miatt.

Ez ellentmond a szabad véleménynyilvánítás elveinek, Románia pedig ismét kettős mércét alkalmaz: például Bukovinában, amely történelmi és nem közigazgatási régió, semmilyen korlátozás és büntetés nincs a térség zászlajának kitűzése miatt, minket pedig 50 ezer lejre bírságolnak ugyanezért” – nyilatkozta Péter Ferenc, aki a Maros megyei RMDSZ elnöke is.

A szervezet által kiadott közleményben az önkormányzati vezető leszögezi: a kisebbségi szimbólumok használata „semmilyen fenyegetést nem jelent a román társadalom vagy a román állam számára, épp ezért a (magyar) közösség nem tud lemondani róluk”.

Péter Ferenc úgy véli, a székely zászló miatt indított perek sorozata világosan megmutatja, mennyire tartja tiszteletben Románia a magyar közösség jogait. (Agerpres)

Háromszék