A Diákok éve tematikus év keretén belül július 18-tól kezdődően heti rendszerességgel különleges ritmusoktól zeng majd Sepsiszentgyörgy főtere.

A kezdeményezés keretében olyan zenekarok, együttesek lépnek majd fel a Főtér kőszínpadán, amelyek identitását elsősorban a ritmusok határozzák meg. A cél megtölteni a nyári főteret élettel és egyúttal „ritmusba hozni”, bekapcsolni a diákságot újszerű hangzásokon keresztül újszerű helyzetekbe.

A szünidő beköszöntével a diákok egyszersmind kizökkennek az általuk megszokott ritmusból, az Ütős nyár Sepsiszentgyörgyön című rendezvénysorozat azonban az olykor eseménytelen nyárestek sorát hangulatos rendszerbe szervezheti úgy számukra, mint bármely városlakó számára.

Az elmúlt évek hagyományához híven a sepsiszentgyörgyi rendezvények 2019-ben is egy meghatározott tematika köré szerveződnek. A közelgő koncertsorozatot az teszi igazán különlegessé, hogy a diákok kedv szerint bekapcsolódhatnak a fellépések menetébe akár szervezőkként, akár az egyes, koncerteket megelőző foglalkozások résztvevőiként.

A fellépők sorát 2019. július 18-án, csütörtökön, 19 órától az argentínai José Almar nyitja, aki gitáron szólaltat majd meg argentin tangóritmusokat. Őt követi egy nem hétköznapi formáció: a magyarországi SzájArt project előadásában Dömötör Tamás beatboxbajnok és Szondi Péter vokális dobművészete kiváló összhangot alkot Simon Krisztina énekhangjával. A világ legjobb ütőegyüttesei közé tartozó Artisjus-díjas Talamba együttes a zenei műfajok széles repertoárját hozza majd el városunkba ritka, izgalmas ütős hangszerek megszólaltatása által. A Sepsiszentgyörgyön működtetett learn2drum dobiskola növendékei is figyelemre méltó produkcióval lépnek fel: hangszereiket animációk zenei aláfestéseként szólaltatják meg. A nyár utolsó fellépői pedig nem csak a fül, hanem a szem örömére is játszanak nekünk: a csíkszeredai Ádám Julcsi kezei alatt hang drum ritmusok csendülnek majd fel, miközben Török Csongor tűzzsonglőr műsorán ámulhatunk.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház