Az asszonyvásári kultúrház, ahol az incidens történt Fotók: reggeliujsag.ro

Egy régi magyar mondás szerint nem is búcsú az, ahol nincs verekedés, azonban az szólás igencsak furcsán igazolódott be vasárnap este Asszonyvásárán, ahol a kétnapos Forum Reginae Fesztivál végén a település RMDSZ-es alpolgármestere, Szabó Zoltán Lajos bevallottan ittas állapotban nyilvánosan megütötte a kiskereki tanács egyik helyi képviselőjét, a Erdélyi Magyar Néppártos (EMNP) Barta Bélát.

A bántalmazott tanácstag vasárnap este ki is rakta az egyik közösségi portálra azt a felvételt, melyen látszik, hogy egy jól irányzott ökölcsapással valaki behasította a száját.

Barta azt is közölte ott, hogy az alpolgármester ütötte meg az asszonyvásári kultúrházban, ahol aznap este diszkót tartottak a fesztivál zárásaként. Az incidens ráadásul a közbiztonság megőrzésére kivezényelt csendőrök szeme láttára történt, tehát azon kívül, hogy a csendőrök szemtanúi voltak az esetnek, azonnal fel is vehették a jegyzőkönyvet és Barta Béla feljelentését.


Barta Béla

A Reggeli Újság ezt követően megkereste Szabó Zoltán Lajost és megkérdeztük tőle, igaz-e, amit Barta állít. A kiskereki alpolgármester egy percig sem tagadta, amit tett, elmondta, valóban megütötte Barta Bélát. Azt sem tagadta, hogy italozott aznap, ugyanis mint mondta, nemcsak a fesztivált ünnepelte, hanem a születésnapját is.

Elmondta, maga sem érti, „hogy szakadt el így nála a cérna”, de Barta már régóta a begyében van, mert az ellenzéki tanácstag mindig „okoskodik” az RMDSZ-es tanácsosoknak, így volt ez a fesztivál rendezvényein is, Barta mindent megkritizált. Ráadásul nem átallotta, hogy a diszkóteremben kialakított ivóban odamenjen ő is ahhoz a söröshordóhoz, amiből a bulizók ingyen csapolhattak sört és akart magának engedni egy pohár seritalt.

Márpedig az RMDSZ-es alpolgármester elmondása szerint, igaz, hogy ingyen volt kitéve az ital, de abból a sörből csak a barátainak akart adni. Szabó bevallotta, maga sem tudja mitől „borult el az úgy agya”, hogy elöljáróként nyilvánosan verekedést kezdjen, tiszta fejjel már nagyon bánja és szégyelli az esetet és készen áll arra, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjen Barta Bélától és természetesen az egész ottani közösségtől.

Nem tekinti politikai konfliktusnak a történteket, úgy véli, egy búcsúban két kapatos férfi összekapott. Arra a kérdésünkre, hogy a történtek után nem fog-e lemondani alpolgármesteri tisztségéről, Szabó azt felelte, amennyiben politikai pártja vezetői így döntenek, akkor természetesen lemond, de egyébként nem. Mint mondta, nemsokára lesz tanácsülés Kiskerekiben, s ott akar majd nyilvánosan bocsánatot kérni Bartától.


Szabó Zoltán Lajos

Barta Bélával hétfőn délelőtt Nagyváradon talákoztunk, ugyanis az incidenst követő reggelen bejött a megyeszékhelyre, hogy a törvényszéki orvostól látleletet kérjen. Az EMNP kereki tanácsosa megmutatta a hivatalos látleletet is, melyben benn foglaltatik, hogy milyen sérüléseket szenvedett az őt ért vasárnap esti agresszió során.

Barta elmondta, teljesen váratlanul érte Szabó támadása, álmában sem jutott volna eszébe, hogy az ittas alpolgármester nyilvánosan csak úgy nekitámad, tehát védekezni se volt sem módja, sem ideje.

Elmondása szerint Szabó odament hozzá, annyit mondván, hogy: „Béla túllépted a limitet” majd ököllel ütött is, ott a csendőrök szeme láttára. Arra a kérdésünkre, mit tarthatott kellemetlenkedő „okoskodásnak” a fesztivál ideje alatt az alpolgármester, Barta elmondta, szólt, hogy a szabadtéri rendezvények helyszínére a szervezők nem tettek ki szeméttárolásra alkalmas gyűjtőedényt, így elkerülhető lett volna, hogy a bulizó emberek teleszemetelnek mindent a környéken. Mikor ezt szóvá tette, azt felelték neki, hogy ne mind szóljon bele, ha nem tetszik neki a szemét, akkor vigyen oda kukát, vagy szedje össze.

Barta ezt követően elment a falu boltjába és vett pár kukászsákot s abba össze is gyűjtötte az addig szétdobált szemetet. Ez verhette ki a biztosítékot Szabóéknál, provokációnak, kötekedésnek vehették a néppártos tanácsos önkéntes munkáját, annak ellenére, hogy ők a „szemétveszélyre” annyit mondtak, majd a cigány közmunkások összeszedik a hulladékot.

Barta Béla kérdésünkre, hogy bíróság elé citálja Szabót vagy esetleg visszavonja a még a történtek helyszínén megtett feljelentését, kijelentette, semmiképpen nem hajlandó visszavonni feljelentését. „Amennyiben Szabó Zoltán Lajos nem mond le a község vezetésében viselt minden tisztségéről – alpolgármesteri és önkormányzati képviselői cím – polgári pert indítok ellene, illetve a megyei kormánybiztosi hivatalban is megteszem a szükséges lépéseket. Álláspontom szerint Szabó Zoltán közfeladatot ellátó személyhez méltatlanul viselkedett, nem az első esetben, és ezzel elvesztette jogát, hogy ebben a községben bárkit is képviseljen. Ha viszont levonja a megfelelő konzekvenciákat, és belátja, hogy cselekedetével nem csupán engem sértett, de a község minden választópolgárát is, elállok a pertől és a további lépésektől.” – mondta.

Szőke Mária / Reggeli Újság