Románia Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszéke öt év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi tagjait, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.

A Bukarestben szerdán kimondott ítélet végleges és visszavonhatatlan, ezért a két fiatalembert még aznap délután börtönbe szállították. A döntést Beke István közölte velünk telefonon, közvetlenül az elhurcolás előtt.

Az ügy és lefolyása részletes ismeretében kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy ez egy előre megtervezett, jogellenes eljárás volt a kezdetektől fogva. Lezárásaképpen pedig egy előre elkészített és éppen ezért égbekiáltóan igazságtalan ítélet született. Erre utal a 2015. de­cember 1-jén, illetve 29-én nagy garral végrehajtott letartóztatásuk, az alaptalan, de az országos médiában mégis tényként kezelt vád, a meggyőző bizonyítékok hiánya, de az alapfokú és végleges ítélet közötti súlyos ellenmondás is.

A fővárosi táblabíróság ugyanis 2017. április 7-én felmentette őket a terrorizmus vádja alól, és csak robbanóanyagok jogtalan birtoklásáért marasztalta el. A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék viszont éppen ellenkezőleg, a robbanóanyagokkal kapcsolatos vádat találta megalapozatlannak, és terrorcselekmény elkövetésének kísérletéért sózott a nyakukba súlyos börtönéveket. Ugyanakkor elutasította a védelem kérelmét az állítólagos titkos találkozójukon folytatott beszélgetésük rögzítésének újrahallgatására, valamint a szöveg és a hangok elemzésére vonatkozóan. Vajon miért? A bűnügyi eljárást ugyanis e sok helyen érthetetlen és fölöttébb zavaros, vagyis használhatatlan hangfelvételre alapozták.

Beke István és Szőcs Zoltán az állam összes intézményét átszövő és kézben tartó láthatatlan hatalom ártatlan áldozatai tehát. A meghurcoltatásukkal és elítéltetésükkel pedig minket, erdélyi magyarokat akarnak megfélemlíteni, de nem csak. A történteknek ugyanis egyértelmű üzenete van: legyetek csendben, és ne követelőzzetek, mert ebben az országban bárkivel bármi megeshet.

Mi azonban tartsuk magunkat a Babits Mihály által megfogalmazott alapigazsághoz, miszerint „vétkesek közt cinkos, aki néma.”

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

9 hozzászólás

  1. Dühös románszakértő

    Todúcz úr, maga csak a felszínt látja! A csonkahoni közéletnek két szegmensét tartja kezében a tót, szerb és román titkosszolgálat: a balliberális oldalt (volt szadesz, majd dékápó, és nem kis részben a szocik), valamint az úgynevezett nemzeti oldalt. Ezek nem “liszt” meg “ködfelhők”, hanem konkrét (bár nem publikus) tényeken, a szálak összerakosgatásán, valamint megszerzett tapasztalatokon alapszanak.
    Higgye el, épp elég időt töltöttem el a nemzeti oldalon, és elég sok embert ismerek, és elég sok kapcsolattal rendelkezem. Toroczkaival együtt alapítottuk a HVIM-et, akkor még nem ismertem az igazi arcát. De már akkor túl sok volt a szervezetbe a gyanúsan beépült bomlasztó, szarkavaró, titkosügynök, a túl sok szakadás, mindehhez járult maga az alapító-elnök kiismerhetelen személyisége, összevissza hazudozása, hátsó intrikák keresztbe kasul, ami valójában csak a dramaturg jól felépített részei voltak.Amikor az infókat megkaptam, hogy mi a háttér, minndjárt tisztábban láttam. Számomra nem volt meglepetés, amikor megtudtam, hogy két “vármegyés bajtársuk” súgott a két meghurcolt hazafiról, a történtek teljesen egybevágtak saját tudásommal és személyes tapasztalataimmal. De az se volt meglepetés, ami a Jobbikkal történt, és már most borítékolom magának, hogy Toroczkai is ugyanoda fog eljutni, mint Csurka, meg most a Vona, akivel szembe már most ki van jelölve a “következő új, hiteles Toroczkai, Csurka, Vona” stb. a sor végtelenségig fog ismétlődni.

    Válasz
    • Nyilas

      Tudja Dühös úr, midig felettébb gyanús az az ember, aki mindig mindenben bent volt, mindig a legelsők között, és mindig, a kezdetektől felismerte, a felszin alatt megbúvó, valódi célt, a “nemzeti szinekbe burkolt nemzetárulást”.
      Ilyen széles látókörű csak az lehet, akit eleve felkészitve, feladattal küldtek oda.

      Válasz
    • Tóducz

      Drága, aranyos és dühös romák szaki, ne tessék velem József Attiláskodni: “fecseg a felszín, hallgat a mély”! Nem ma kapartak le a falvédőről!

      Válasz
  2. Dühös románszakértő

    A két jogtalanul meghurcoltl érdekében már mindenki megszólalt, tüntetett, a hozzátartozóktól kezdve a Székely Nemzeti Tanácson át az EMI-ig és az EMNT-ig mindenki, még Hunorka is tett egy megkésett nyilatkozatot. Csak éppen a két fiatal gazdaszervezete, a “Hatvannégy vármegye” hallgat mint ama bizonyos ebürülék a gyepen, élükön a román feleséggel bíró Toroczkay Lászlóval, már a történelmi elsőségünkön alapuló felségjogainkat bitorló koncepciós per kezdete óta. Talán csak nem azért, mert vaj van a fejükön? Ugyanis a két fiatalt egy vármegyés “bajtársuk” jelentette fel, és ez kellemetlen fénybe állítaná magát a “Hatvannégy vármegyét”, amelyik tele van besúgóval, beépült román ügynökkel – fejétől bűzlik a hal. Mindenesetre Toroczkait úgy látszik az ügy kirobbanása óta jobban lekötötték a Jobbik elnökségén belüli cicacsaták, majd most a választások után a pártalapítási hercehurcák, mint hogy meghurcolt sajátjai érdekében egy hajszálacskát is keresztbe tegyen.

    Válasz
    • Tóducz

      Drága, aranyos, dohos romák szakember, nem szerettem az olyan embereket, akik nagyot puffantanak a nullás lisztbe, hogy aztán élvezkedjenek a gerjesztett “ködben”. A Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalmat gazemberség belekeverni néhány kézdivásárhelyi HVMI-s ember feljelentősdi afféréjbe! Hogyha a kézdivásárhelyi HVIM-es gyerekeknek elintézni valójuk volt egymás között, s ezt csak így tudták elintézni, az a helyi HVIM-esek erkölcsi és emberi kvalitását minősíti! Hogy a romákok erre ráharaptak, az csak természetes. Ezt Önnek kéne a legjobban tudnia, aki romák szakértőként kínálgatja magát az ermán!

      Válasz
  3. antal m.

    A hatalom akkor lett volna okos, ha a megtalált csillagszórókat/petárdákat/ miegymást akkor helyben ténylegesen egy közös karácsonyfára tűzik. Mindenki SZEME előtt meggyújtották volna TANULSÁGKÉNT, felhíva a figyelmét mindenkinek, hogy ezekkel tilos játszadozni ifjaink! ÍGY BEKÖVETKEZETT EGY HATALMAS NÉPGYŰLÖLET, AMELY NEM VEZET KI A FÉNYRE!

    Válasz
  4. Pál

    Dumitru Dragomirnak egy érdekes nyilatkozatja van a lehallgatási tehnikáról.

    Válasz
  5. Várközi

    A hatalom fél, mert a karácsonyfa csillagszórók fénye még az égben is látszik.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.