Úzvölgyéről panaszkodott idegen hatóságoknak (VIDEÓ)Dicséretet érdemel az osztrákoknál élő, magát gyimesi csángó-székelynek tituláló Baliga Csaba akciója, amiről a Facebook közösségi háló 25 perces videóban számolt be.

Az idegenbe szakadt atyafi fogta magát, illetve a dokumentumokat, és a bécsi orosz katonai attasét, nagykövetséget, valamint a hadiemlékekkel foglalkozó osztrák Fekete Kereszt szervezetet is értesítette az úzvölgyi eseményekről.

Baliga Csaba magát egyszerű, hétköznapi embernek állítja be, de kétségtelen, hogy két nappal ezelőtti akciójával, amiről később a közösségi hálón is beszámolt, valamivel előbbre vitte az úzvölgyi katonai temető ügyét. A Gyimesekben született, de osztrák állampolgársággal is rendelkező férfi ugyanis megelégelte a temető körüli hercehurcát, és úgy gondolta: miért ne számolna be róla más, érintett országok képviseleteinek is.

A videójában elmondta: a csíkszentmártoni önkormányzattól elkért hősi halotti névsorral felvértezve először a bécsi orosz katonai képviseletet (attasét – szerk.) kereste fel. Fogadták, ismertette a történetet, közölve velük, hogy a romániai temetőben orosz katonák vannak elhantolva, mégis, fittyet hányva az államközi egyezményekre, a dormánfalviak román katonáknak állítottak önkényesen kereszteket, illetve ortodox jellegű emlékművet.

A képviseleten megkérték: a történetet a bécsi orosz nagykövetségen is adja elő; ott már állítása szerint vártak rá, átadta az iratokat. Baliga beszámolója szerint a nagykövetségről két hét múlva mennek Moszkvába, viszik a hírét az úzvölgyi történéseknek.

Baliga felkereste az osztrák hadügyminisztériumnak alárendelt Fekete Kereszt elnevezésű, a világháborús emlékek ápolásával foglalkozó szervezetet is, ahol egy nyugalmazott osztrák ezredessel tárgyalt jó két órán át, megismételve a korábban elmondottakat. Állítása szerint az osztrákok és – mint kiderült – a németek számára is fehér foltnak számít Székelyföld, már ami a katonasírok helyzetét illeti, így jó néven vették az általa vitt listát. Közölték: a nyár folyamán egy vegyes, osztrák-német katonai bizottság fogja felkeresni Úzvölgyét, hogy a helyszínen tájékozódjanak a temető helyzetéről, a csapatban benne lesz a kezdeményező is.

A videóban a férfi elmondta: terve szerint a látogatás során a többi temető helyzetére is felhívja a vendégek figyelmét, mert úgy látja, nemzetközi vonatkozásban nagy a hírzárlat, az indulatok helyben forrnak, a magyarországi sajtó jórészt pedig az európai parlamenti választásokkal van most elfoglalva, így Úzvölgye kérdése másodlagos számukra.

Bartos Lóránt/ Székely Hírmondó

9 hozzászólás

  1. Névtelen

    Kádár Henriette Szia Csaba! Előtted kalapot kell emeljen minden Erdélyi magyar szervezet pl. Kanada, Amerika, Ausztria akik màr évek hosszú során gyűjtik az Erdélyi magyar testvérektől a pénzt , hogy valamit tegyenek Erdélyért !

    Válasz
  2. Fülöp István

    Szégyenletes a cím, javítsák már ki!! Nem panaszkodott, hanem tájékoztatott. Ég és föld!

    Válasz
    • László Ferenc

      Fülöp István úr, 2019-05-25-n 12:04 közelében

      Igaz amit ír, de ez nem az erdely.ma hibája, mert ők csak átvették a cikket a Székely Hírmondótól. A cikket ott meg író szerző adta ezt a – sajnos – kétértelmű címet az írásának.
      Ha pedig az erdely.ma átvesz egy cikket, bármely más laptól – akkor azt köteles egy az egyben lehozni!

      Válasz
  3. László Ferenc

    Baliga Csaba egy maga felvállalta mind azt, amit már a politikusoknak rég meg kellett volna tenniük. Tiszteletet érdemel mind ezért – és még amit tenni is fog, ez ügy meg oldása érdekében.
    Viszont tisztelettel megjegyzem – a cikk cím adása nem igazán szerencsés , mert eléggé kétértelmű kicsengése van.

    Válasz
  4. antal m.

    Tehát a fenti videóban Baliga Csaba példát mutatott ahhoz, hogy kisemberként is tisztességesen az igaz utat megtalálta,- csak következetes kell lenni! Reméljük, hogy az elhangzott tanóra, eredményt hoz!

    Válasz
    • Névtelen

      Minden elismerésem…

      Válasz
  5. Várközi

    Amit nem csinált meg az RMDSZ, (különben jól fizetett politikusaival) a 30 év alatt, azt egy derék gyimesi megcsinálja, egyedül és bérmentve.

    Válasz
    • Attilacska

      És nem kell pofont sem osztogatni. Erre mondják hogy többet esszel…mint erővel. Gratula neki, szerintem is.

      Válasz
  6. Tóducz

    Na így na, tetszik látni Dobai úr, miként kell ezt csinálni!

    Válasz

Hagy egy Válaszot Fülöp István-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük