A Hargita Megyei Csendőrség megfellebbezte a Csíkszeredai Bíróság alapfokon hozott ítéletét, melyben megsemmisítette a zsandárság által Grüman Róbertre, Kovászna Megye Tanácsának alelnökére a tavaly június 6-i úzvölgyi incidensek kapcsán kirótt 3000 lejes bírságot, és felmentette őt a büntetés alól. Ezt az érintett jelezte közösségi oldalán.

Futballhuligánok és nacionalisták erőszakkal törtek be az úzvölgyi temetőbe tavaly június 6-án. Fotó: Albert Levente

Mint lapunkban jeleztük, tavaly június 6-ára nacionalista román szervezetek az Úzvölgyében levő katonai temetőben törvénytelenül felállított kelta kereszt és ismeretlen román hősöknek elhelyezett félszáz betonkereszt felszentelésére szerveztek zarándoklatot. Kovászna Megye Tanácsa szimbolikus testületi ülést hirdetett oda, mintegy háromszáz magyar állta el élőlánccal, imádkozva a temető bejáratát. Hiába a több megyéből érkezett csendőrségi alakulatok nagy erőkkel való kivonulása, a felbőszült románok erőszakkal behatoltak a temetőbe. A futballhuligánok által felvezetett csőcselék csendőröket is bántalmazva betört a temetőbe, szétzúzva annak kapuját, megrongálva egy operatőr kameráját, magyar katonák sírjáról kitépett kereszteket dobálva át a kerítésen, békés tüntetőket bántalmazva, a törvénytelenül felállított kelta keresztet meglovagolva, a kerítésre mászva, obszcén jeleket mutogatva, temérdek román zászlót lengetve. Ezek után vasgárdista módszerrel felszentelték az emlékművet és a román parcellát.

Az incidens után csak békésen tüntető magyarokat bírságolt meg a Hargita megyei csendőrség, egyenként 3000 lejre Grüman Róbertet és Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét a tüntetésnek az esemény előtt 48 órával való bejelentési kötelezettségének elmulasztásáért.

Az ügy érdekessége, hogy a másik fél által elkövetett, kamerával rögzített bűncselekményekért nem indítottak eljárást. A békésen tüntető magyar elöljárókat megbírságolta a területileg illetékes Hargita megyei csendőrség – miközben elvitatják az egykori település és a temető Hargita megyéhez, jelesen Csíkszentmárton községhez való tartozását.

Grüman Róbert megtámadta a bíróságon a jegyzőkönyvet és alapfokon nyert. A romániai bíróságok portálján megjelent, hogy a zsandárság fellebbezett, de még nem tűzték ki a Hargita Megyei Törvényszéken tartandó tárgyalás időpontját.

Grüman Róbert elgondolkodtatónak tartja a csendőrség döntését, miszerint folytatni akarja a pert, annak ellenére, hogy a bíróság kimondta, nem szabályszerűen állították ki a jegyzőkönyvet. Korábban úgy nyilatkozott, a kettős mérce továbbra is érvényes Romániában. Továbbra sem állították elő azokat, akik meggyalázták az úzvölgyi katonatemetőt, ellenkezőleg, kitüntették a temetőfoglalókat. „Nincs más út, mint előremenni és kiállni az igazunk mellett” – írta az alelnök bejegyzésében.

Szekeres Attila / Háromszék