Az úzvölgyi katonatemetőnél történtek miatt berendelték a budapesti román nagykövetet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba péntekre – közölte a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára csütörtök este Facebook-oldalán.

Menczer Tamás felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, ami az úzvölgyi katonai temetőnél történt.

Mindenki emlékezhet a halottjaira, de nem így – jelentette ki, kiemelve: “ez nem más, mint öncélú erőszak”.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a történtekről egy a helyszínen készült videót tett közzé Facebook-oldalán, és azt írta: “ha ezt a barbárságot a román politika nem akarta megakadályozni, akkor az morális botrány, ha nem tudta, az pedig államigazgatási csőd”.

Sírt rongál egy román férfi az úzvölgyi katonatemetőben, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án. MTI/Veres Nándor

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén.

A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

Korábban Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára az MTI-vel közölte: tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben történtek miatt.

MTI

10 hozzászólás

  1. antal m.

    A történtek egy olyan folt marad fenn, ami a nemzetállamból fakad!
    Látott a világ egy szép barbár megnyilvánulást,- az őrködőinkről!

    Válasz
  2. ez van

    Nos, leesett végre, hogy kik szervezték és irányították az egész akciót a kezdetektől? Hogyan lehet felülírni egy nemzetközi egyezményt, felépíteni, felavatni engedélyek nélkül idegen területre hamis (hazug) dokumentumokkal emlékműveket, sírokat gyalázni? Egyszerűen, ugyanúgy, ahogy a fekete márciust, a szövetségesek elárulását mindkét háborúban. A védelmi minisztérium segítségével és irányításával. Ha az ők tulajdonukba kerül a temető, akkor okafogyott lesz az engedélyek firtatása. De azért jó lenne szétnézni, és összegyűjteni a románság által kezelt katonai temetőket, és egy csokorba kötött fényképpel megismertetni a világ előtt, hogy mi vár az Úz völgyire is.

    Válasz
  3. BLACKLY

    Jó lenne egyszer a kormánynak megfogadnia a Jobbik tanácsát, és a román nagykövetnek 24 órát hagyni, hogy elhordja magát az országból.

    Magyar katonai sírokat gyaláznak, műemléket tettek tönkre, ha erről nem hajlandó tárgyalni a nagykövet, akkor takarodjon ki Magyarországról.

    Válasz
    • Tóducz

      Erdélyből is mehetnek!

      Válasz
  4. Tóducz

    A romák nagykövet pedig egyszerűen be se ment!

    Válasz
  5. marczy

    Sokat ért, sokat ért. A hadisírokat nemzetközi szerződések védik, melyeket Románia is aláírt. Európa összes országában betartják ezeket, csak Romániában nem.
    Az meg, hogy emellett a nagykövet megtagadta a párbeszédet, túlmegy azon a határon, ameddig egy nemzetet emberi népségnek lehet nevezni. A kormány helyében most azonnal kiutasítanám Magyarországról a román nagykövetet, aztán majd ajvékolhat a barátainál Spanyolországban, Görögországban.
    Romániában az Antigoné nem kötelező olvasmány, tudom nagyon jól. Látszik is ezen a csürhe népségen. Menjen csak el az egész fajtájuk Olaszországba epret szedni, hogy csak a magyarok maradjanak ott, aztán majd visszavesszük Erdélyt. A halott katona többé nem ellenség, ez olyan alaptétel még háborúban is, amit épeszű ember meg nem kérdőjelez. Kivéve ezt a vadoláh csürhét.

    Válasz
  6. Tóducz

    Jaj de finom a monopol, a romák nagykövet nem ment el Petike hivatalába! S amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem, sporlósan csak annyit válaszolt, hogy Melescanu tata nem engedte: azt mondta, hogy ne menjek sehová!

    Válasz
  7. Tóducz

    Nagyon érdekesnek tartom azt is, hogy az osztrákok és a németek hallgatnak, mint a sz@r a fűben a történtek kapcsán.

    Válasz
  8. Tóducz

    Melescanu felhívta Petikét és arra kérte, hogy a magyarok ne “escaladálják” (fokozzák) az úzvölgyi helyzetet. Úgy csinált a vén tróger, mintha a Fradi “ultrásai” garázdálkodtak volna az Úzvölgyében!

    Válasz
  9. Tóducz

    Há sokat ért Petike dumája Melescanu mesterrel! Egyébként a dormánfalvi polgármester a Tariceanu és a Melescanu pártjának, az ALDE-nak a tagja!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.