Fotó: Alexandru Dobre / Mediafax

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzi az úzvölgyi katonatemető államosítását, miután az állami intézmények “nem akarták, vagy nem tudták” megakadályozni a június 6-ai incidenseket – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akivel a Mediafax hírügynökség közölt hétfőn interjút.

A magyar érdekképviselet vezetője arra reagált, hogy a védelmi minisztérium megkezdte az előkészületeket a sírkert átvételére.

Az RMDSZ továbbra is valós párbeszédet akar, valamint a törvényesség – vagyis a sírkert eredeti állapotának – helyreállítását szorgalmazza, és a magyar katonatemető melletti, vagy azzal szemben lévő üres térségben javasol új helyszínt a román hősök emlékművének.

“Van ott hely, ha valaki a román hősöknek akar parcellát nyitni. Van elég hely egymás mellett, nem pedig egymáson” – mutatott rá Kelemen Hunor arra utalva, hogy a székelyföldi Csíkszentmárton kezelésében lévő haditemetőt önkényesen átalakító moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata a román katonáknak állított betonkeresztek egy részét magyar katonák még meg nem jelölt sírjaira helyezte el.

Az RMDSZ elnöke jelezte: nem bízik abban, hogy jó megoldás lenne az úzvölgyi katonatemetőt a védelmi minisztérium kezelésébe adni, mivel a döntést nem előzte meg valós párbeszéd és egyeztetés.

Kelemen Hunor szerint a katonatemető körüli botrányért Codrin Munteanu, a védelmi minisztérium főtitkára, volt Kovászna megyei prefektus felelős. Úgy vélekedett, hogy amíg Munteanu – aki a székelyzászló használata elleni pereket elindította – fontos tisztséget tölt be a védelmi tárcánál, addig nem zárható ki, hogy “még brutálisabb beavatkozással” próbálkoznak majd az úzvölgyi katonatemetőben.

A Szabad Európa Rádió pénteken közölt értesülése szerint a temetőátalakítás ötlete a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, “foglalkozik majd” az úzvölgyi sírkerttel.

A Maszol.ro kolozsvári magyar hírportálnak Korodi Attila képviselőházi frakcióvezető azt mondta, hogy az RMDSZ határozottan visszautasítja az úzvölgyi katonatemető átadását a védelmi minisztérium kezelésébe. Kifejtette: az RMDSZ román-magyar hadisírgondozó vegyes bizottság létrehozását, a csíkszentmártoni önkormányzat bevonását és a temető eredeti állapotának helyreállítását kéri.

Az úzvölgyi katonatemető körüli botrány csütörtökön csúcsosodott ki, amikor a román emlékmű felavatására érkezett több mint ezer fős, jórészt futballhuligánokból álló felbőszült tömeg erőszakkal betört a temetőbe, miután összetűzésbe keveredett a békésen tiltakozó, élőláncot alkotó magyarokkal és a kis létszámban kivezényelt csendőrökkel. A román “megemlékezők” egy része nemcsak a temető székelykapuját rongálta meg, hanem a magyar katonák fakeresztjeit is kitépte a földből.

MTI

16 hozzászólás

  1. Dobai

    A kivezényelt hozzaszóloknak az a feladatuk, hogy éket
    verjenek magyar-magyar közé. Pl.itt van ez a primítiv romákozó
    bocskoros, amióta olvasom ezt az oldalt a gyülölet szításon
    kivül mást nem lehet olvasni tőle.

    Válasz
    • Tóducz

      Drága Dobai úr, ha valaki az ámerikai romák nagykövetségtől kivezényelt hozzászóló itt, az Ön, akit az őskorszaki S.S.Dzsóé helyett működtetnek tovább gyűlölet tűzoltóként a békés romákok! Sok dollárra lehet, de a jelleme ámerikai!

      Válasz
    • Tóducz

      Dobai, ámerikai magyarul is tudó romák ügynök, a magyar-magyar között mindig voltak feszültségek mert, mindig voltak Koppányok és Istvánok, labancok és kurucok. Sajnálom, hogy állítólagos magyarként a labancok oldalán teljesít szolgálatot Ámerikában, de nem csak!

      Válasz
    • Joe

      Kedves Dobai ur,tessek figyelembe venni,hogy a demokraciaban joga van barkinek hogy hulye legyen,meg akkor is hogyha daktar. Valoszinu,hogy a Tulajdonos ur nem engedi ki,de a dilidokinak allandoan a rogeszmejeben vagyok,es allandoan kik ki bujik a az agyabol. Az agyabol????

      Válasz
      • Tóducz

        S.S.Dzsóé, újból mellé lőtt, hisz a patron kiengedte ámerikai bolondságát, annak ellenére, hogy egy kicsit taccsra volt téve innen marhaságai és magyarellenes beírásai miatt. Dobai úr átvette a disznóságainak a közvetítését és terjesztését, igaz, hogy műveltebb kiadásban. Látom, hogy tovább igyekszik romák hülyeségekkel teletömni az ermát, annak ellenére, hogy seggberugták innen már egy párszor, de hát ez az ámerikai romák emigrációtól nem szokatlan. Írnak ők magyarul, romákul, angolul és ha kell kínaiul is!

        Válasz
        • Tóducz

          Ja, S.S.Dzsóé majdnem elfelejtettem, ha Dobai úrnak Ön az ügyvédje itt az ermán, akkor szegény sok dolláros páriára nem várnak dicsőséges idők!

          Válasz
          • Tóducz

            Na ámerikai romák “huszárok”, S.S.Dzsóé és Dobai elvtársa, most az úzvölgyi kalamajkában, hol voltak és adtak hangot tiltakozásuknak Smaranda Enache, Boia történész, Sabin Gh. úr és sok más romák képmutató?

  2. Mikulás

    Székely Attilának igaza van, Magyarország külügyminisztere árulás értékű megalkuvást követett el a magyarság kárára. Semmit nem szabad átadni a román minisztériumnak, nemzetközi jogorvoslat kell, nemzetközi per, a temető pedig kerüljön nemzetközi vegyesbizottság gondozásába.

    Válasz
  3. antal m.

    Egy nemzeti hősök temetője brutális meggyalázása indokolja, hogy egy sürgős Nemzetközi segítséghez folyamodjon nemzetünk és nemzeti kisebbségünk az ügy kezelésében és megvédésében! Nem tűrhető el egy ilyen gyalázatos gonosz-brutális erőszakos anyagi és erkölcsi rombolás nemzetünk ellen, az ősi földünkön!
    Szálljanak a maguk lelki üdvükbe, az ilyen tettesek! ! !

    Válasz
  4. Mikulás

    Nem “összeütközésbe keveredett” a román csürhe, hanem állati módon nekirohant a magyaroknak, zászlórudakkal ütlegelte, kővel dobálta, ököllel ütötte a magyarokat.

    Ha én az iskolából hazajövet azt mondtam volna, hogy az öklöm “összeütközésbe keveredett” Pistike állával, édesanyám tenyere is rögtön “összeütközésbe keveredett” volna az én arcommal, mivelhogy szemtelenség címén pofon vágott volna!

    Válasz
  5. Tóducz

    Na, jó-jó, de karakán fontos Petike elfogadta és beleegyezett!

    Válasz
    • Szekely Attila

      Toducz a Petike most is bebizonyitotta , hogy a budaoesti babkormany soha sem volt nemzeti kormany es nem is lesz!!!

      Válasz
      • László Ferenc

        Szekely Attila 2019-06-10-n 17:11 közelében

        Szekely neve ellenére, maga NEM SZÉKELY az is biztos!
        Vagy egy elfajzott renegát, vagy egy szekus provokátor – aki már nem először teszi le a “névjegyét” ilyen megnyilatkozásaival!
        Ékezet nélküli szövegéből is kiderül, hogy vagy külföldről provokál, vagy román környezetből – ékezet nélküli klaviatúrán mocskolódik ez a fehérjehalmaz!
        Ugye arra gondol, hogy az internet névtelensége mögé bújva, bármit leírhat, bárkit mocskolhat. Nagyon téved. Ha valaki veszi a fáradtságot és feljelenti magát a hazug, gyáva beírásai miatt – akkor 2 perc alatt megtalálják a nevét, címét.
        Ha nem tudná, minden PC hez tartozik egy IP cím, ami a fentieket tartalmazza. Így készítheti is a 3 napi hideg élelmet. Aki a magyarság ellen mocskolódik ilyen hazug módon, az nem érdemel mást!

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves László úr, nagyon bolsevik szellemben tetszik kezelni az ügyet. A feljelentőket ki fogja feljelenteni?

          Válasz
        • Tóducz

          Kedves László úr, csak most jutott eszembe a beírása kapcsán, hogy a tisztelet miniszterelnök úrunk, O.V., amikor egy kicsit szőrösebb helyzet adódik a határon túli magyarok helyzetében, mint most is, általában alámerül és maga elé tolja ütközni Semjén rénszarvas főrapsic miniszterelnök-helyettest és Fidelitász Petike “karakán” külügyminisztert!

          Válasz
          • Tóducz

            No meg Káder Jánost is, aki Csíksomlyón fejtette ki véleményét az úzvölgyi temetőgyalázásról!

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük