Fotó: MTI/Veres Nándor

Székelyföldi elöljárók élőlánccal próbálják megakadályozni, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala csütörtökön papokkal felszenteltesse az úzvölgyi katonatemetőben létrehozott román parcellát és emlékművet.

A székelyföldiek "határozott de békés" tiltakozását Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora jelentette be szerda délután azon a csíkszeredai sajtótájékoztatón, amelyet Korodi Attilával az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével és Borboly Csabával, a Hargita megyei önkormányzat elnökével közösen tartottak.

Tánczos Barna nyomatékosította: addig semmilyen rendezvényt nem szabad tartani a temetőben, míg Románia és Magyarország védelmi minisztériuma a két ország közötti hadisír-gondozási egyezménynek megfelelően meg nem állapodik a temetőről. Az egyezményt Romániában a 2008/300-as törvény léptette életbe.

A szenátor elmondta: a pattanásig feszült helyzetről tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert, és azt kérte tőle, hogy tegyen meg mindent a közrend és a béke biztosítása érdekében. Hozzátette: tudomásuk van arról, hogy szélsőséges csoportok akarnak részt venni a Dormánfalva által szervezett csütörtöki úzvölgyi rendezvényen.

"Mi békés tiltakozásra megyünk oda. Biztos vagyok abban, hogy a magyar közösség tagjai nem fognak semmilyen incidenst gerjeszteni" – jelentette ki.

Dormánfalva polgármesteri hivatala hétfőn rendezvénysorozatot hirdetett a hősök napja alkalmából, amelynek keretében négy katonatemetőbe jelentett be vallásos szertartást és koszorúzást. A közzétett program szerint az úzvölgyi szertartás 17 órakor kezdődik. Az önkormányzat korábban ugyanerre az időpontra kilenc civil szervezet úzvölgyi megemlékezését is engedélyezte. A civil szervezetek azt szorgalmazták, hogy a rendezvény keretében katonai tiszteletadással avassák fel a temető áprilisban kialakított román parcelláját. A rendezvényekre a polgármester forgalmi korlátozások bevezetését helyezte kilátásba az Úzvölgyére vezető úton.

Borboly Csaba a sajtótájékoztatón ámokfutásnak minősítette a dormánfalvi polgármester intézkedéseit, amelyek nemcsak a két megye, hanem a román és a magyar közösség, valamint Románia és Magyarország viszonyának is ártanak. Kijelentette: a temető előtt elhaladó út Hargita megye, a temető pedig Csíkszentmárton tulajdonában van, ezért Dormánfalva semmiképpen nem hozhat döntéseket ezekre vonatkozóan. A politikus szerint valamennyi illetékes kormányhivatal megállapította, hogy a dormánfalvi polgármester törvénytelenül járt el a temető közvagyonba vételével, a román parcella építési engedélyének a kiállításával, a román parcellára szánt közpénz felhasználásával, ennek ellenére a polgármester "folytatja ámokfutását".

A Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta: a 16 órakor kezdődő tiltakozásra meghívta az önkormányzat tagjait és a csíki polgármestereket.

Korábban a Kovászna megyei tanács jelentette be, hogy csütörtökön délután szimbolikus kihelyezett rendkívüli ülést tart Úzvölgyében.

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője elmondta: az RMDSZ Klaus Iohannis elnököt is tájékoztatta kedden a katonatemető illetéktelen átalakításával előidézett helyzetről. Szerda reggel pedig a képviselőházban ő maga, a szenátusban pedig Tánczos Barna interpellálta a miniszterelnököt, és kérte, hogy akadályozza meg a csütörtökre tervezett feszültségkeltő dormánfalvi rendezvényt. Hozzátette: ha a román védelmi minisztérium az archívumában megtalálható dokumentumok alapján világossá teszi, hogy a temetőben román katonákat is eltemettek a második világháborúban, lehetővé kell tenni egy román parcella kialakítását. Azt azonban, hogy kiket temettek a katonatemetőbe, Románia és Magyarország védelmi minisztériumának kell tisztáznia.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a köztudatban magyar temetőként élő úzvölgyi első világháborús sírkertben. A román parcellában félszáz betonkeresztet és egy emlékművet állítottak fel, egy részüket magyar katonák jelöletlen sírjaira.

Az egykori államhatár mellett fekvő, lakatlan Úzvölgye település közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de Hargita és Bákó megye kataszteri hivatala 2001-ben a település területét a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvának juttatta. A Bákó megyei kisváros önkormányzata március 29-i határozatával a város közvagyonába sorolta, április közepén pedig a településre telekkönyveztette a katonai temetőt. A településről 2017-ben költözött el az utolsó lakos.

Gazda Árpád / MTI