Úzvölgyi katonatemető - Jogerős ítélet kötelezi Bákó megye prefektusát a temetőre vonatkozó iratok kiadására

A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden kimondott jogerős ítéletben kötelezte Bákó megye prefektusát valamennyi, az úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó, hivatalában megtalálható irat kiadására.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A pert Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke indította magánszemélyként, miután a Bákó megyei prefektus elutasította adatigénylési kérését.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus az MTI-nek elmondta: az igényelt iratok azt bizonyíthatják, hogy Darmanesti (Dormánfalva) hamis iratok alapján kebelezte be a temetőt, és fontos bizonyítékot képezhetnek az Úzvölgye kapcsán elindított 12 per mindegyikében.

Borboly Csaba elmondta: a dormánfalvi polgármesteri hivatalban kezdte az adatigénylést, és olyan iratokat bocsátottak rendelkezésére annak a bizonyítására, hogy a Bákó megyei település már 2001-ben leltárba vette a temetőt, amelyeken sem keltezés, sem pecsét, sem aláírás nem szerepelt. Hozzátette: mivel az önkormányzati határozatok csak akkor érvényesek, ha a prefektusi hivatalhoz is leadták azokat, úgy gondolta, hogy a prefektus igazolhatja a dormánfalvi iratok hitelességét. Ezért kérte ki a prefektustól is a kétes hitelességű iratok másolatát.

„Ha a prefektus azt közli, hogy nem rendelkezik ezekkel az iratokkal, akkor nyilvánvaló a hamisítás, és az egész temetőügy büntetőjogi fordulatot vehet. Ha kiadja az iratokat, és kiderül, hogy jogilag minden rendben van, akkor csupán az információszerzés lesz az adatigénylés haszna”

– nyilatkozott.

Borboly Csaba hozzátette: 12 per van folyamatban az úzvölgyi katonatemető kapcsán. Mindegyik alapját az képezi, hogy Darmanesti is a sajátjának tekinti a temető területét, amelyet Csíkszentmárton is a magáénak tud. A Bákó megyei kisváros ennek alapján nyilvánította közvagyonává a temetőt, ennek alapján állított ki építési engedélyt a sírkert átalakítására, ennek alapján bonyolította le az egész építkezést.

Borboly Csaba szerint eddig kedvezően alakultak az úzvölgyi peres ügyek. A Darmanesti által indított pereket a Hargita megyei fél kérésére a bíróság felfüggesztette, a székelyföldiek által elindított perekben pedig eddig csak felperesek számára kedvező határozatok születtek.

Az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy Darmanesti polgármesteri hivatala tavaly áprilisban, részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre, és egy kelta keresztes emlékművet, valamint ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak. Tavaly nyáron a román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) elismerte, hogy nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a román parcellát létrehozták, és álláspontja szerint csak 11 román katona van eltemetve a temetőben.

A korábban magyar sírkertnek tekintett temetőt mindeddig Csíkszentmárton község gondozta. Az elnéptelenedett Úzvölgye település Csíkszentmárton községhez tartozik, területét azonban, amelyen a temető is fekszik, mind Csíkszentmárton, mind Darmanesti a magáénak tekinti. A román parcella létrehozása feszültségeket keltett a román-magyar viszonyban. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták ezt megakadályozni.

Gazda Árpád / MTI

2 hozzászólás

  1. antal m.

    A fenti ügy, / húzza-vonja/, tükörképe a jogállamiságunknak, amely be rozsdázott csúfosan!

    Válasz
  2. Gazsi

    Egyes esetekben az alkotmány / törvény írja elő bizonyos határidők betartását.
    Anno néhány új miniszter kinevezésekor a romániai mein führer tett az alkotmányra / törvényre, mondván még kell tanulmányoznia a dokumetumot.
    Kedveskéim, miért gondolják, hogy a bákói prefektus okosabb románia fasiszta államelnökénél ?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük