Úzvölgyi katonatemető - Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt a sírkertben

Úzvölgye, 2019. június 6. Román résztvevők, miután áttörték a csendőrsorfalat az úzvölgyi katonatemető bejáratánál, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án. MTI/Veres Nándor

Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt csütörtökön, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben, látványosan semmibe véve a járványügyi korlátozásokat – tájékoztatott a Székelyhon portál.

A rendezvényt Mihai Tirnoveanu, a szélsőségesen nacionalista Calea Neamului Egyesület elnöke kezdeményezte a Facebook-oldalán. Az esemény ortodox papok által tartott vallási ceremóniával kezdődött. Ezúttal is felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akik egy – a román hatóságok által hivatalosan cáfolt – dokumentum szerint e temetőben nyugszanak.

Az ünnepségen beszédet mondott Constantin Toma, Darmanesti polgármestere és Mihai Tirnoveanu. A rendezvény koszorúzással és szeretetvendégséggel végződött. A sírkertben tavaly felállított emlékműnél Darmanesti rendőrfőnöke is koszorúzott.

Constantin Toma polgármester a közösségi hálón is közvetített beszédében a román nemzet újjászületésének jeleként értékelte, hogy visszakerült az értékek közé a hősök iránti tiszteletet.

Mihai Tirnoveanu: az egy évvel ezelőtt június 6-án (Krisztus mennybemenetelének az ortodox ünnepén) tartott hősök napját idézte, amikor mintegy ötezer román érkezett a helyszínre, akinek a temetőbe való bejutását – fogalmazása szerint – „a piros-fehér-zöld élőlánc sem tudta megakadályozni”. A szónok szerint az Úzvölgyében elesett román katonák áldozata nélkül nem valósulhatott volna meg a román nagy egyesülés, és nem kerülhetett volna sor a trianoni békeszerződésre sem. Tirnoveanu köszönetet mondott a polgármesternek azért, hogy nem hátrált meg, és méltó harcot folytat Romániáért.

A Bákó megyei Darmanesti város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott.

A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Az ügy több pernek a tárgyát képezi.

Gazda Árpád / MTI

18 hozzászólás

  1. Dobai

    A folytonosan Amerikát gyalázó beírók figyelmébe ajálom:
    Az otthon oldalán olvasható a teljes cikk.

    “Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának vallásszabadságról szóló éves jelentése,
    a Romániáról szóló részben – az úzvölgyi katonatemető ügyére is kitért.

    A jelentés negatív példaként említi a dormánfalvi polgármester temetőgyalázását,
    a “legionárius” megnyilvánulásokat a temetőben, és rámutat arra,
    hogy a dormánfalvi polgármester román katonák tiszteletére
    állított emlékműveket a magyar katonák sírjai fölé.
    Az amerikai külügy sérelmezi az egyházi javak, ingatlanok visszaszolgáltatásának ütemét is.
    Tételesen említi a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaigénylésének bírósági
    úton való ellehetetlenítését, valamint a római katolikus,
    református és evangélikus-lutheránus egyházak restitúciós kérelmeinek elutasítását,
    különböző ürügyekre hivatkozva.”

    Kérdés:
    Még melyik europai v. uniós ország állt ki az erdélyi magyarság mellett?
    Kérem sorolják fel.

    Válasz
  2. mozes

    Igen Steffyti jó csűrben csépel ! WA 1907 kolléga nekünk vannak okos ügyes politikusaink,persze meg van magyarázva nekik,hogy Báietiii =(fiuk) igazatok van,de nekünk is ! Meg van mondva nekünk is az EU részéről ,hogy a magyaroknak, akkor lesz autonómia, amikor nekünk az EU megfogja súgni ,hogy fiuk ,most engedünk!
    A románok azért merevek,nem engednek,mert az EU biztatja őket. Végül is tőlünk a székelyektől, jobban félnek,mint a pofátlan koronavírustól! Putyin ha azt mondaná ,na fiuk ,most csináljunk egy pici rendet Európában arra lenne változás.

    Válasz
    • wa1907

      Ház biza igen. Az oroszok egy szer démonok, máskor angyalok.

      Válasz
  3. ID. bara gyula

    Kérdezném, hogy a minapi sajtó-konferenciát megelőző tárgyalások alkalmával felmerült-e a magyarság sorozatos megalázása, provokálása, kisemmizése? Aurescu idegessége azt jelezte hogy volt ott több kellemetlen téma is… remélem a temetőügy sem hiányzott….

    Válasz
  4. Steffyty

    Oroszorszaggal kell joban lenni es aztan a segitsegukkel valtoztatni a helyzeten ! Sajnos mas remeny nincs …

    Válasz
  5. antal m.

    ……Későbbi lerohanásunk!

    Válasz
  6. wa1907

    nem tudom, hogy ti, hogy látjátok, de én ezt az aljas provokációt nem népszerűsíteném az erdélyi magyar médiában,

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves wa 1907, az elhallgatására ítélné ez utánra is az erdélyi magyar médiát, a romák csúcsteljesítményre fejlesztett pofátlan túlkapások elhallgatására? Ez nem népszerűsítés, hanem korrekt informálás!

      Válasz
      • wa1907

        Tóducz Uram. vannak olyan dolgok amikor “az okos enged” jól bevált íratlan törvényt kell alkalmazni. Míg a román média 20-30% -ka, említette meg ezt a provokációt, addig az erdélyi és az anyaországi média 80-90% népszerűsítette és terjesztette. Mind ez úgy , hogy a babérokat a román nacionalizmus aratta le. Hangsúly levisz pont.

        Válasz
        • ez van

          Ez az “okos enged” íratlan törvényt mi már száz éve gyakoroljuk megállás nélkül. Plusz, még a kislépések előre, nagylépések hátra elvet is becsülettel követjük. És most itt vagyunk, feleannyian, mint akkor.

          Válasz
          • wa1907

            Sajnos, hogy ” gyakoroljuk” és mivel nincsenek karizmatikus, erős sziklaszilárd, és meghatározott bölcs vezetőink, ezért ezzel , mint a nyúl a fűben lapulva , szép csendben elhallgatunk mindent., Viszont vannak olyan sorsmomentumok, amikor is a Nemzet jövőjéről van szó. amikor időben kellene lépni, és a mi akaratunk legyen a vezér cél, és nem ahogy mostanság cselekszünk, hogy csak akkor emeljük fel a szavunkat amikor a sárba tiportak,

        • TÓDUCZ

          Kedves wa1907, látom, hogy Ön nem tud különbséget tenni a népszerűsítés (propaganda) és a korrekt informálás között! A romákok médiájának nem volt érdeke az “esemény” közlése, mert még felfigyel a világ a disznóságukra és ellenérzést vált ki a “legendás” romák “tolerancia” bennük! Ha a romák nacionalizmus eltűrt és 100 éve virágzik mifelénk, miért nem lehetne egy kis magyar önérzet is?

          Válasz
          • wa1907

            Lóf@szt sem ér az informálás. Megint az ellenség tüzére vittük a fát. Ha akartunk volna igazán tenni valamit , akkor egy erős média vízhanggal fél Európát telekürtöltük volna erről a provokációról. Nem mondom, hogy a Kárpát medence magyar médiája nem említette volna meg de ez kevés.

          • ez van

            Kedves wa 1907, részben igaza van, csupán annyi, hogy ki kell lépni az uniót informálni térből, hisz ott a szabó timea et co banda lefagyasztotta az irányunkból jövő bemeneti csatornát. Amerika is eléggé instabil a fehérek felé. Más, hatékony és nagy tekintélyjel rendelkező hatalmakkal kell kapcsolatainkat megerősíteni, akiknek már a ejnye -bejnye pohárköszöntő is elég ahhoz, hogy hozzánk-állásuk megváltoztatását eredményezze. Ehhez viszont dörzsölt politikum kell.

    • Bástyaközi

      Én sem népszerűsíteném. De az erdélyi magyar média jelentős része nagy-nagy barátságban van a román rendőrséggel, csendőrséggel, együtt terepeznek baleseteknél, más eseményeknél. Egyféle haverok lettek. Az így dolgozó magyar újságíró soha-soha nem lesz bírálója a román hatalomnak, karhatalmi erőknek, inkább magyarokat vesznek célba, legtöbbször az Rmdsz-t, Udmr-t. Támadja Borbolyt, de nagy barátja a román rendőrnek, csendőrnek. Akár Úz-völgyében is.
      Az Erma nem sorolható a román hatalombarát erdélyi médiához.

      Válasz
  7. TÓDUCZ

    Magyar katonai temetőfoglalás romák módra. Nem elég nekik, hogy a nagyhatalmak az ölükbe hullatták Erdélyt, most már a magyar emberek temetőit is felakarják “szabadítani”. Folytatják tovább a háborút a magyarok ellen, csak nem fegyverrel, hanem “békés” eszközökkel.

    Válasz
  8. Rozsnyai LÁSZL

    Ez nem újjászületés.

    Válasz
  9. ez van

    És a líceumi kicsengetéseket nem engedélyezik. Osztályonként sem, szülők nélkül. Csodálatos egy ország, mintha álomvilágban élnénk. Rémálomvilágban. Vajon, lesz felébredés ebből?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük