Mintegy ötezer ember zarándokolt el hétfőn Úzvölgyébe, hogy a hagyományoknak megfelelően, de az idén történt erőszakos temetőfoglalásra adandó válaszként is részt vegyen a szovjet betörés 75. évfordulóján tartott megemlékezésen. A rendezvény szónokai a kitartás, a bátorság jeleként értékelték azt, hogy ilyen sokan eljöttek imádkozni.

Albert Levente felvételei

Reggel a csendőrség megszállta a terepet, a nemrég törvénytelenül kialakított román parcellát szétszedhető vaskorláttal kerítették be. Felállítottak egy térfigyelő kamerát, megérkeztek aztán a belügyminisztérium különböző szervei, rendőrök, a terrorelhárító osztag, és még a katonai rendőrség tagjait is felfedeztük. Az egyenruhásokon kívül civil ruhás belügyiek is mozogtak a tömegben.

Az elfogadható minőségű, ám a szárazság miatt rendkívül poros úton érkező járműveket előre kijelölt parkolóhelyek fogadták. A temetőkert végében színpadot állítottak fel a szervezők. A székely és magyar zászlók sokaságában a résztvevők többsége ismerősként üdvözölte egymást, a hivatalosságok mellett több úzvölgyi veteránt is felfedeztünk a tömegben. Eljött a sepsiszentgyörgyi Bartha Mihály, a korábbi megemlékezések elmaradhatatlan veteránja, Barótról Boér Imre és Felsősófalváról Kovács Aladár.

Van erőnk és hitünk

„1944. augusztus 26-án a szovjet csapatok betörtek Úzvölgyébe: a román átállást követően rázúdultak a magyar határvédelemre. A 17–18 éves fiúkból álló 11. székely határőr zászlóalj kapta az első csapást, ők álltak a frontvonalban. Sokan veszítették életüket szülőföldjükért” – vezette be a megemlékezést a szervezők, Csíkszentmárton önkormányzata, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ nevében a bemondó, majd a mintegy órás, alkalomhoz illő műsorban a Csíkszenttamási Ifjúsági Fúvószenekar, valamint a Csíkborzsovai Férfikórus lépett színpadra. Az úzvölgyi megemlékezések régi hangulatát hozta a csíkszentkirályi Dajka Mihály tárogatós, aki a színpadi műsor szüneteiben a résztvevők által is énekelt dalokkal fűszerezte az együttlétet.

Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök köszöntötte a résztvevőket, köszönetet mondva Csíkszentmárton önkormányzatának és mindazoknak, akik ezt a hagyományt megtartották és éltették. Nem elég azonban csak emlékezni, hiszen a bátor székely ifjak példája bennünket is helytállásra kötelez – hangsúlyozta a tanácselnök, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek, mert erőt kell felmutatni azok számára, akik magukénak akarják ezt a földet, amely ezer éve a miénk. „Az, hogy most békésen, méltósággal emlékezünk, mutatja, milyen fából faragtak: alázatos a szívünk, de van erőnk, és van hitünk is továbbmenni. Megvédjük szülőföldünket” – zárta rövid beszédét Borboly Csaba.

Hidat építeni a kőből, amivel megdobtak

A szentmise kezdetén Tamás József gyulafehérvári segédpüspök Garai János versét idézve hangsúlyozta, hogy nem szeretnénk azokhoz tartozni, akik elfeledkeznek őseikről, azokról a hősökről, akik életüket adták a hazáért. Ezért az évente ismétlődő zarándoklat, hogy lerójuk kegyeletünket emlékük előtt, de töltekezzünk is az ő lelkületükkel, hogy mi is meg tudjunk tenni mindent szülőföldünkért, az itt élőkért – mondta a főpap.

Böjte Csaba ferences szerzetes, meghívott szónok Máté evangéliumából Keresztelő Szent János halálának történetét idézte, majd feltette a kérdést: vajon az általa nagyra becsült János vértanúsága után a pusztába imádkozni vonuló Jézus miként vigasztalta, hogyan bátorította az őt követőket? „Ehhez hasonló a helyzetünk, hiszen katonasírokra temetkeztek, holott lett volna hely elég itt a völgyben is, de a patakon túl, hosszan a Csíki Magánjavak több ezer hektáros területe húzódik, azt sem sikerült még visszaperelni” – hangsúlyozta a szónok, aki szerint még nagyon sok sérelmet felsorolhatnánk. Ám üdvösebb, ha Márton Áron püspök szellemében – aki 1946-ban az akkori miniszterelnökhöz írt levelében sorolja fel a nép sérelmeit – arra gondolunk, hogy ma már nem az erőszak, hanem a közéleti vita során oldjuk meg konfliktusainkat.

Felidézte a hetven évvel ezelőtti csíksomlyói búcsút, amikor a szent életű püspök utoljára találkozott a zarándokokkal, majd papjaival, mielőtt letartóztatták és halálra ítélték, hogy aztán egész életében – az egyházhoz és népéhez való hűsége miatt – zaklassák. És hány papot hurcoltak meg, sőt, vertek agyon! Ehhez képest most eljön közénk Ferenc pápa, és el tudjuk énekelni himnuszainkat – mondta a ferences szerzetes, aki az idei európai parlamenti választásokra utalva felelevenítette, hogy a politikai küzdelemben egymásnak estek a felek, de végül felállt egy erőviszony. S a nagy dolog az, hogy nem halt meg senki, nem volt polgárháború, és ez Isten szeretetének jele, számunkra pedig a vigasztalás és a remény jele – hangsúlyozta Böjte Csaba, aki szerint az, hogy együtt vagyunk Úzvölgyében is, a remény, a bizalom, a megmaradásba vetett hitnek az ereje.

Majd felidézte, hogy ugyanaz a rendőr, aki 1993-ban megrótta azért, mert árvákat fogadott be és adott enni nekik, másfél évtized múlva a társai által gyűjtött adománnyal lepte meg karácsony előtt a műtétre szoruló árvát. Ezeket a történeteket kell életben tartanunk, hogy vigasztaljanak, erősítsenek és ne hagyjanak letérni a szeret útjáról – mondta a szónok –, hiszen az a dolgunk, hogy a kővel, amellyel megdobtak, azt összeszedjük és hidat építsünk belőle. A román testvéreinket arra kell rádöbbentenünk: a legnagyobb baj, hogy fiataljaink, tanáraink, orvosaink elmennek. Rá kell döbbentenünk a jóhiszemű, jó szándékú román embereket, hogy ha feszültség van egy társadalomban, akkor a munkának nincs eredménye. „Az ország elnökének figyelmébe ajánlom Úzvölgyét, ők a felelősek, hogy a törvények be legyenek tartva” – fogalmazott a ferences szerzetes, aki arra kérte a jelen lévőket, hogy az igazság győzelméért imádkozzanak, hiszen a szeretetet mindig az igazságba, az igazságot pedig mindig a szeretetbe kell öltöztetni.

„És azért is imádkozzunk, hogy ezek a szép székely zászlók Bukarestben az országházra is felkerüljenek, mert ha ennek az országnak jó a verejtékes munkánk, az adófizetői pénzünk, akkor legyen jó a mi zászlónk, a mi himnuszunk, a mi nyelvünk is, és a törvények mindenkire egyformán legyenek érvényesek” – zárta beszédét Böjte Csaba.

A szentmise himnuszaink eléneklésével zárult.

Harcolnunk kell a földért

Ezt követően az ökumené jegyében protestáns lelkészek beszéde következett. Tamás János csíkszeredai evangélikus lelkipásztor Jeremiás próféta könyvéből idézve hangoztatta: a magyar nemzet minden időben hangot emelt a zsarnokság ellen, s ha kellett, élete árán védte örökségét, völgyét. Örökségünk van, jogaink vannak, völgyünk van, hát ragaszkodjunk hozzá! Vegyünk példát Isten népétől, és tanuljuk meg, hogy harcolnunk kell a földért, völgyért jogainkért, mert Isten nemcsak kér, hanem ígér is: Ne féljetek, mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket.

Ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk

Bíró Erika szörcsei református lelkész a Jelenések könyvéből (3, 15–16) idézett „kemény” szavakat. Azokat a mába vetítve mondotta: akik itt életüket adták, azoknak lángolt a lelkük. Ha „hidegek” lettek volna, átálltak volna az ellenséghez, ha „langyosak” lettek volna, elbújtak volna, hogy védjék az életüket. A tiszta szívű, egyenes ember azért van itt, hogy emlékezzék, erőt merítsen az ősök példájából, hűségéből, halálmegvető bátorságából. Mert higgyük el, szükségünk van mindezekre. Ha magunkba nézünk, látjuk, hogy nem vagyunk ma már annyira kitartóak. Jó lenne, ha a szívünket meg tudnánk szaggatni, mert másképp nem tudnánk itt megállni, mert ők állnak velünk szemben, a mi katonáink, akik itt idegen keresztek alatt nem alhatják méltóan örök álmukat, és számonkérik rajtunk a nyugalmukat, a méltóságukat. És mi nem állhatunk másképp, csak szemlesütve, lehajtott fejjel, mert tartozunk nekik. Ők itt a túlerővel szemben érezhették, hogy nincs esély, valószínűleg tudták, hogy meg fognak halni, de maradtak, mert a haza mindenekelőtt való.

A szónok elmondta, Bartha Mihály bácsi itt volt akkor 1944-ben, és itt volt akkor is a kapuban, amikor jött a csürhe (utalás a június 6-i erőszakos temetőfoglalásra – szerk. megj.). Akkor felszisszent: mit kellett megélnie! Meg kell védenünk azokat, akik nem tudnak védekezni, mondotta, és nem mozdult a kapuból. A hűség kötelez. Mihály bácsinak az az üzenete, hogy vissza kell állítani az eredeti állapotot és meg kell szüntetni a gyalázatot. Azt, aki nemzeti érzelmű, fel meri emelni a szavát, aki az ősöktől kapott örökséget védi, azt támadják. Sokszor az a baj, hogy félünk viselni a következményeket, mert ránk fogják, hogy szélsőségesek vagyunk, belénk kötnek, büntetnek.

A szónok Benedek Eleket idézve mondta: ma olyan magyarokra van szükség, akik kiegyenesítik gerincüket, akik nem félnek az igazság mellett kiállni. Legyen elég a félelemből! A mi hőseink nem tétováztak. Bokor Zoltán kézdiszentkereszti hadiárva visszaemlékezéséből idézett. Apja azt vallotta: nekem első a haza, azután a család. Ez fájt neki, de erre büszke. Ezért maradt édesapja a példaképe. Vannak-e még olyan emberek, akik áldozatot tudnak vállalni? Lehet, hogy csalódtunk, talán egymásban és saját magunkban is. Ha összefognánk, nem tudnának legyőzni bennünket, nem tudnának megfélemlíteni. Bíró Erika hangoztatta: az a dolgunk, hogy tisztán megőrizzük azt, amit ránk hagytak. Mi soha nem kívántuk a másét, de foggal és körömmel ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk. És addig nem hajthatjuk nyugodtan álomra fejünket, amíg a hősök nem alhatják csendesen álmukat a saját fejfáik alatt. Zrínyi Miklós szavaival zárta beszédét: ne bántsd a magyart!

Ne hagyjátok Úzvölgyét!

Ezt hagyta ránk néhai vitéz Szőts Dániel úzvölgyi veterán betegágyán. Ezt már Bucsi Zsolt Tamás, a sepsiszentgyörgyi vártemplomi gyülekezet lelkipásztora közvetítette, aki Úzvölgye mai helyzetét a nagypéntekhez hasonlította. Az, hogy meddig tart keresztény népünk életében ez a nagypénteki helyzet, rajtunk is múlik. Emlékezzünk és emlékeztessünk. Adjuk át gyermekeinknek, unokáinknak, hogy ez a hegy a miénk volt, ez a temető nem így nézett ki, s ha majd elmúlik a nagypéntek, és jön a feltámadás, akkor utódaink tudni fogják. Addig is imádkozzunk. A beszédek után református lelkészek úrvacsorát osztottak.

Végezetül számos koszorút helyeztek el a temetőben emelt második világháborús emlékmű köré.

Ferencz Csaba, Szekeres Attila / Háromszék

10 hozzászólás

  1. Székely Simon

    Gratulálok az összefogásért , jó hallani róla

    Válasz
  2. marczy

    Korábban említve volt, hogy nemzetközi szerződéseket sértettek a románok. Hát akkor a jog eszközeivel még támadható a dolog – a probléma csak az, hogy tényleg nincs az a román rendőr, aki hajlandó lenne lerombolni a kőkeresztet. Hívjuk be az ENSZ-katonákat, csináljunk Erdélyből Koszovót?

    Válasz
  3. antal m.

    A katona hőseinkről és a megtörténtekről folyt a megemlékezés.
    Szépszámú közösségünk gyűlt össze a tettek helyszínére, amely a legnagyobb bizonyítéka az összetartozásunknak. A szólamok, megfeleltek mind megemlékezés! Az maradt tisztázatlan, hogy milyen lépések következnek mostantól a hősök temetője rendezésében és a hamisításokkal elvett területeink visszaszerzésében!
    A megyei hivatalóságok kell rövid időn belül megtalálják a békés megoldást, -mindenben!

    Válasz
  4. Tóducz

    Szép volt a megjelent erdélyi magyar egyszerű emberek sokaságának ott léte miatt. De a szónokok hitelessége ma már lábtörlő alatti se. Ők már rég elhasználódtak az ügy papagáj szerű ismételgetésében és a valódi megvalósíthatósági tehetetlenségükben. U.i.: De jól élnek belőle!

    Válasz
    • Ginko

      Kedves Tóducz !

      Én ezt a rendezvényt méltóságteljes és nagy hatású eseménynek tartom.

      xxx

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Ginkó, üdvözlöm, rég nem tetszett jelentkezni, biztos hosszú és fárasztó volt a vakáció. Ahogy írtam fentebb, én is örvendtem a megjelentek számbeliségének. Az ők hitelességükkel nem merült fel kétség, két örökké szónokoló csodabogarat kifogásoltam. Tessék kitalálni őket, nem nehéz. Tisztelettel.

        Válasz
    • Dobai

      Tóducz uraság mindig azókat szapúlja akiket valójában
      támogatni kéne. Fordítsa már meg valaki, mint székely
      a kutyáját.
      Egy őszi reggelen ahajt Csíkban, olyan nagy volt a köd,
      az öreg székely ki kellett menjen, hogy fordítsa
      meg a kutyáját, mert a falat ugatta.

      Válasz
      • Tóducz

        Dobai úr, tessék támogatni mind a két szolgálatos hordószónokot, hisz Ön ámerikai gazdag ember, ez ellen nincs semmi kifogásom (szapulásom), nem fogom megugatni érte! Tisztelettel.

        Válasz
  5. Fülöp István

    Az imádkozás már egészen jól megy. Ideje volna szintet lépni és az érdekeink védelme terén is tenni valamit. Nehogy már azt akarják mondani a mi derék politikusaink, hogy ez a maximum ami kitelik tõlük.

    Válasz
    • IfjúSzékely

      Az már szerintem magától értetődik, hogy a románok épitményei ott maradnak. Nincs az a román politikus vagy előljáró, aki a keresztek lebontását kezdeményezné a törvény nevében. Egyrészt azért, mert a becsületesség nem a kenyerük, másrészt azért sem, mert ez nem lenne egy népszerű intézkedés. Tehát ezek a betontömbök ott fognak maradni, hacsak valaki idióta magyar le nem rombolja. Azért mondom, hogy idióta, mert annak is mi isszuk meg a levét. Ezt az ügyet megszívtuk.

      Az imádkozás is fontos dolog, de én is azt mondom, hogy imádkozni és beszédeket mondani lehet, hogy nem fog sehova se vezetni. Gyülekezni is egyre kevesebben fognak a jövőben, hacsak nem történik egy szemléletváltás a székely szervezők körében. Újszerűen, ötletesen kell megközelíteni a kérdést. Lehetne egy olyan figyelemfelkeltő anyagot készíteni (ötlettel), aminek több millió megosztása lenne és nemzetközi vizekre is eljutna a téma. Természetesen ez se biztos, hogy semmissé tenni azt, ami már megtörtént, de sokkal több ember figyelné az ügyet és a kollektív tudatba is bekerülne, hogy itt mekkora történelemhamisítás történt.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük