Vádat emelt az ügyészség az augusztus 10-i, bukaresti tüntetésen részt vett hét személy ellen.

A fővárosi ügyészség közleménye szerint a hét tüntetőnek hatósági közeg bántalmazása, a lőfegyverek és lőszerek rendjének be nem tartása, lőfegyver jogtalan használata, valamint közrend- és közcsendháborítás miatt kell bíróság elé állnia.

A vádiratban az ügyészek leszögezik, az augusztus 10-i, Győzelem téri demonstráción a vádlottak közül öten – másokkal együtt – bántalmaztak két csendőrt, lábbal és ököllel több ütést mértek rájuk. Erőszakos tetteikkel ugyanakkor megzavarták a közrendet, magatartásukkal erős félelmet keltettek a többi tüntető körében.

A vádhatóság szerint ugyanakkor egy másik vádlott ellopta az egyik bántalmazott csendőr fegyverét, majd másnap egyik társával két lövést adtak le azzal az Ilfov megyei Petrăchioaia település közelében.

A vádiratot Bukarest első kerületének bíróságára nyújtotta be az ügyészség.

Agerpres