December 4. és 8. között öt településen, Magyarkanizsán, Szabadkán, Eszéken, Zentán és Topolyán kerül bemutatásra a többszörösen díjazott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás, amelyet minden esetben közönségtalálkozó követ.
Az Osonó már több alkalommal járt Vajdaságban és Eszéken, hiszen a társulat missziójához hozzátartozik a szórványban, illetve a más országokban élő magyar közösségek felkeresése. A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával létrejövő turné célja, hogy a színházi élmény és a dramatikus módszerekre alapuló előadás utáni foglalkozások kapcsán a két térség magyar fiataljai és közössége közötti összetartozást és kapcsolódást erősítse. Az előadás a közép-kelet-európai térségre jellemző nehézségeket közelíti meg és párbeszédet kezdeményez róluk.
A Fazakas Misi által rendezett előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A produkció eddig több mint 535. alkalommal került bemutatásra 3 kontinens 24 országának 180 településén.
Az Osonó Színházműhely egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.
A társulat 2016-ban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, 2015-ben Regisztrált Tehetségponttá, majd 2017-ben Európai Tehetségponttá vált és 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját vehette át.
Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Fazakas Hunor, László Fruzsia, Kozma Zsófi, Macsuka Patrik
Technikus: Pászka Gáspár Csongor
Rendező: Fazakas Misi
A turné programja:
December 4, 19 óra: Magyarkanizsa, Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, Művészetek Háza
December 5, 19:30 óra: Szabadka, Népkör Magyar Művelődési Központ
December 6, 12:15 óra: Eszék, Magyar Oktatási és Művelődési Központ
December 7, 19:30 óra: Zenta, Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ
December 8, 18 óra: Topolya, Művelődési Ház (színházterem)
Fazakas Misi