Vak gyűlölet

Fotó: Bedő Zoltán

Székelyföld részének nyilvánították a Nagy-Sándor-tető környékét, adja tudtul közösségi oldalán az úzvölgyi magyar haditemető kapcsán hírhedté vált Vasile Boboc, aki a csúcson lévő menedékház mellett szeptemberben felvont kék-arany lobogót ábrázoló, általa is megosztott fénykép láttán jutott erre a következtetésre.

Amint az várható volt, Boboc uszítása magyarellenes bejegyzések lavináját indította el, amelyek minősíthetetlen hangneme érdekes módon ezúttal senkit nem zavart a Facebook működtetői közül. Annak ellenére, hogy az egyik „szerzője” nyomorult rongynak nevezik a székely zászlót, a másik a felgyújtására biztat, ugyanakkor nem marad el a magyarok gyalázása, valamint Mongóliába való visszaküldése sem. Vak gyűlölettel átitatott, pokoli belső sötétségről árulkodó súlyos kijelentések sorjáznak egymás után, így nem mehetünk el mellettük szó nélkül. Még akkor sem, ha egyes vélemények szerint az ilyen és hasonló esetekben nem szabad felvenni a kesztyűt, hagyni kell, hogy hőbörögjenek.

Nem mehetünk el mellettük szó nélkül, mert a valóság elferdítése, a rólunk terjesztett rágalomözön és becsmérlésünk sérti az önérzetünket. Ugyanakkor az ilyen és hasonló aljas megnyilvánulásoknak a közvélemény elé való tárásával, talán elejét vehetjük az erőszakba torkolásuknak is.

Szomorú és lehangoló, hogy a békés együttélésre való buzdítás helyett egymásnak uszítnak románt és magyart. És egyben tragikus is, hiszen napjainkban az európai civilizációt erkölcsi, szellemi és fizikai síkon egyaránt megsemmisülés fenyegeti, amit csak összefogva, közös erővel tudunk megakadályozni. Éppen ezért véget kell vetni a hosszú távon mindkét nemzet létét veszélybe sodró nemtelen támadásoknak.

Végezetül, de nem utolsósorban, a történelmi igazság kedvéért megjegyezzük, hogy a Nagy–Sándor-tető, Erdély felé eső környékét nem kellett Székelyföld részévé nyilvánítani, mert az volt és marad.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

28 hozzászólás

  1. Mikulás

    Dobai írta

    “Úgyhogy az internet forradalmárok jobb ha meghúzzák magukat
    és nem vádaskodnak, mert lefogadom, hogy a hápogáson kivül,
    semmit sem tettek az erdélyi magyarságért.”

    Már megbocsásson Dobai bátyám, de önnek súlyos baj van az agyával. Fusson a kórház sürgősségi osztályára.

    Az én saját édes anyám, nem volt internet forradalmár sose, hogy világgá kürtölje, de egy olyan városba született néhány évvel Trianon után, ahol a románok aránya 10% volt, TÍZ SZÁZALÉK.

    Anyám élete során ez a 10% megnőtt 85%-ra, mert a magyarok házait elkobozták, lebontották, helyükbe hatalmas lakótelepeket építettek, és tömegesen hozták be a regáti románokat.

    Anyám házára is sor került volna, a Mi magyarok lakta külvárosunkkal együtt, de éppen megúsztuk, mert jött 1989.

    Közben anyám, aki egy olyan városba született, ahol 10% volt a román, csendben elviselte, hogy a magyar iskolát bezárták, betiltották, román iskolába kellett járnia. Megtanult románul, a piacra termelt, a piacon árult évtizedeken át, a magyar vásárlókkal magyarul beszélt, a román vásárlókkal románul beszélt, köztiszteletben állott a portékái minősége miatt, nem tett különbséget román és magyar vásárló között, senkit be nem csapott, minden vásárlónak a kedvébe járt.

    Anyám mondta 2000 után, hogy nagyon eldurvult a helyzet, ha a románok azt hallják, hogy ő a piacon a magyar vásárlókkal magyar nyelven beszél, akkor rászólnak, hogy beszéljen románul, mert Romániaban van, és “román kenyeret eszik”. Huszonéves, harmincas betelepített román senkiháziak, egy becsületes 70 éves magyar asszonnyal kötekednek a piacon, aki őket finom friss áruval becsülettel ellátta, aki minden betelepült románnal román nyelven beszélt ősei magyar földjén, és akinek a nevét a vásárlók megjegyezték, és visszajártak hozzá vásárolni.

    Anyám nem kürtölte szét az interneten, hogy 70 éves kora felett ezt kellett megélnie, hogy fiatal románok kötekednek vele, és felszólítják, hogy a magyar vásárlókkal ne beszéljen magyarul. De nekem elmondta, és úgy kommentálta a helyzetet, hogy a románok újabban rosszabbak, mint Ceausescu idejében voltak.

    És hagyja már a kioktatást, Dobai bátyám, nehogy már ezért is mi, magyar őslakosok legyünk a hibásak. Miért, mert a csalással és árulással országot foglalt betelepültek fülét sérti a magyar beszéd?

    Válasz
    • Dobai

      Miki bátyám, nagyon jó a beírása csak túl rövidre sikerült.
      Ennek az lehet az oka, hogy a reggeli piros pirulája helyett
      a sárgát vette be.
      Aztán hol van az a város, mi a neve? Miért titok?
      Nagyon jól tudom, hogy volt a kommunizmusban, mert én
      is ott éltem 26 évet. Azóta sok minden megváltozott, már
      megértünk egy új reformációra. Jót tenne önnek is, ha
      megrefolmálná magát.

      Válasz
  2. Mikulás

    Csabának nagyon nincs igaza. Dobai bátyámon is látszik, hogy nem a szórvány magyarságban nőtt fel. Garantálom, a románokkal dugig telepített régiókban nem csak szóval gyalázzák, de ököllel ütlegelik, szembe köpdösik, kövekkel dobálják a magyarokat.

    Válasz
    • Dobai

      Miki bátyám, a gyűlölet csak gyűlöletet szül. Azok az idők már elmúltak amikor ütlegelték,
      köpködték a magyarokat származásuk miatt. Ma felnövőben van egy új generáció
      akik másképp gondolkodnak. Itt van pl. Csaba, aki példa erre.

      Válasz
      • ez van

        Dobai bátyám, a felnövő gen(d)eráció már minden, csak nem a tolerancia megtestesítője. Ja igen, ha a tolerancia csak és kizárólagosan őket érinti és nekik, róluk szól.

        Válasz
      • Nyilas

        Csak a nagyon primiiv emberek vélekednek úgy, hogy, nem érdekel, hogy az ellenslégem hogy gondolkodik. És a nagyon primitiv emberek mindig vesztesek, mertv elfogadják azt, amiról nem tudnak. Csaba erre példa. és sajnos ez az új generáció.

        Válasz
    • Mikulás

      “Azok az idők már elmúltak amikor ütlegelték,
      köpködték a magyarokat származásuk miatt.”

      Ez egyáltalán nem igaz. Megette a fene, ha már saját magyar testvéreim sem tudják, milyen MINDENNAPOS FIZIKAI TÁMADÁSOKNAK vagyunk kitéve mi szórvány magyarok. A magyar fiúkat a román fiúk az iskolában MINDEN ÁLDOTT NAP FIZIKAILAG MEGTÁMADJÁK, világos? Magyarul beszélek, ököllel, kővel, bármivel ami a kezükbe kerül, ütlegelik a magyar gyerekeket, szembe köpdösik őket, A ROMÁN TANÁROK NEM TESZNEK SEMMIT, hogy megállítsák! A magyar tanárok pedig nem tudják megállítani, sőt ők maguk is fizikai veszélyben vannak.

      Nem minden nap, de aggasztó gyakorisággal érnek fizikai támadások magyar felnőtteket is. Néha azért, mert magyarul beszélnek más magyarokkal, de néha egyszerűen csak azért, mert tudják, hogy az utcán csendben közlekedő ember magyar nemzetiségű.

      Válasz
  3. marczy

    Zsidózni a Facebookon már rég nem lehet, magyarozni ezek szerint még mindig szabad. És hát nem a zsidókkal van baj, hanem azzal, hogy míg a Közel-Kelettel kapcsolatban szinte mindenkinek így vagy úgy, de van véleménye és mindenki tudni vél valamit. Az örmény-azeri(+török) konfliktusról is sokan tudnak már, de a magyar helyzetről még mindig nagyon keveset. És ez a tájékozatlanság és a román propaganda együtt az, ami a kettős mérce alkalmazását könnyíti.

    Válasz
    • Mikulás

      Marczy jól jellemezte a helyzetet.

      Toroczkai László mondja egy videóban, a Dél Koreába látogató turisták számára már a repülőtéri metróban tájékoztató filmeket vetítenek, ahol elmondják angolul annak a két kis szigetnek a helyzetét, amelyeket Dél Korea Japántól vissza követel. Nem teheti be az ember a lábát Dél Koreába úgy, hogy úton útfélen ne tudatosítanák vele, Dél Koreának területi követelései vannak Japánnal szemben.

      Vagy ugyanezt tesszük mi is, heló Fidesz kormány, vagy be leszünk darálva a megszállók által.

      Válasz
  4. Csaba

    Egyetertek abban Bedo Zoltann-nal abban, hogy “az ilyen és hasonló esetekben nem szabad felvenni a kesztyűt, hagyni kell, hogy hőbörögjenek.” Eppen ezert csodalkozok azon, hogy az ujsagiro miert koveti ennek a semmirekelo Boboc-nak a Facebook oldalat. Valoszinuleg egyeb ihlet hianyabol. Mert ha nem koveti akkor mi magyarok biztosan nem fogjuk megtudni miket posztol Boboc a sajat facebook oldalan, amely engem szemely szerint nem igazan erdekel, viszont akkor a fenti cikk sem irodik meg, es az erte jaro penz sem lesz magkapva a cikkiro altal. Szerintem nyugodtan elmehetunk az ilyen Boboc fele uszitas mellett, ha tudjuk, hogy kinek a reszerol jon.
    Engem szemelyesen inkabb a pozitiv iranyvonalu cikkek hoznak inkabb izgalomba a magyar – roman viszonylatban, nem az ehhez hasonlo sovinista megnyilvanulasok ismertetese. Azokkal etesse Bobok a hozza hasonlo sovinista baratait, de ne minket magyarokat.

    Válasz
    • Spitzer Smuel

      Miért nem zavar ha valaki kiiratni akar egy népcsoportot, mert ilyen alapon Hotlert is lehetne dicsőiteni.

      Válasz
  5. Dobai

    Osztán mük mennyivel vagyunk különbek? Végig kell
    nézni a helyi internetes oldalak hezzaszólásait es.
    Az egymás iránti tisztelet már rég ismeretlen
    fogalom nagyromániában.
    Na, akkor addig amíg megfordul a világ, énekeljük el:
    … a kis házán oláh rongyot lengedez a szellő,
    nem is tudom, hogy tűri meg ezt a Nagyteremtő….”

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Dobai elvtárs, nem mi loptuk meg a romákokat, hanem ők minket. A valóságtól elrugaszkodott bölcsességeit tartsa otthon az Óperencián és az üveghegyeken túl. Ott hancúrozzon a libernyák “demokratikus” elveivel.

      Válasz
      • TÓDUCZ

        Ja, majdnem elfelejtettem: koncentráljon keményen az ámerikai elnökválasztásra!

        Válasz
      • Dobai

        Tóducz úr ne énekelje, csak fűttyölje a dalt, mert annyira
        falcs a hangja, hogy izzad a lábunk tőle. S a belővéseitől
        is. Sose voltam libernyák és nem is leszek. Önnek
        halvány fogalma sincs a libernyákokról, mert az ön
        Romániájában nem volt és nem is lesz egyhamar libernyákizmus.
        Nem teszi a románt románabbá, s a magyart sem magyarabba az,
        ha gyűlöl más népeket.

        Válasz
        • menasagh

          …és magát mi teszi olyanabbá ha ” nemgyűlöletből ” hasonlítással, mások piszkálásával próbál érvényt szerezni a gyűlölködésre ?
          Az tanították-e magának hogy minden világhatalom, nagyhatalom, virágzó korszak a liberalizmus által omlott össze, és ha igen akkor miért hiszi hogy arra szükség lenne ?

          Válasz
          • Dobai

            Két évvel ezelőtt ott voltam Sepsin a Székely Nemzeti Tanács
            centenáriumán.
            Többek között beszédet mondott Sabin Gherman is, aki nagyobb
            tapsot kapott mint a többi felszólaló. Vannak becsületes
            románok, akik nem süllyednek le a Boboc féle féleszűek szintjére.
            Úgyhogy az internet forradalmárok jobb ha meghúzzák magukat
            és nem vádaskodnak, mert lefogadom, hogy a hápogáson kivül,
            semmit sem tettek az erdélyi magyarságért.

          • TÓDUCZ

            A messziről jött ember böcsködése. Az ilyen Sabin Ghermanok sokkal veszélyesebbek, mint a féleszű Bobocok, úgy kikapják a lábtörlőt az irgalmas szamaritánus lába alól, hogy észre se veszi!

        • TÓDUCZ

          Dobai úr, az internet jóvoltából gyorsan tud feleselni az Óperencián és az üveghegyeken túlról is, és terjeszteni a nagy “megbékélés” hazug eszméjét, miközben arra a saját új hazája naponta rácáfol sokszor.

          Válasz
        • ez van

          Dobai, azt hittem, hogy az amerikai eszme nem aljasodik le a Kelet Európa-i nacionalizmus alá. Tévedtem. Egy, hogy Amerikában nincs eszme, csak pénz. Kettő, Kelet Európában a nacionalizmust két részre kell osztani, miszerint a honfoglaló, tolvaj nemzetek ellenségként tekintenek a megkárosítottakra, aminek a “nacionalizmushoz” semmi köze, csak a lopott holmit féltik, másrészről pedig a hazát vesztettek nacionalizmusa, akik még mindig reménykednek valamiben, miközben naponta együtt élnek a rablók megaláztatásaival. Ön, beírásai szerint, átlovagolt a pénzre. És nincs ebben egyedül. De ezzel elvesztett sok mindent, amit a pénz nem old meg, esetleg mérsékel. A libernyákokról viszont a magyar politikai életből elég információnk van, hála Brüsszelnek. A magyar kormánynak nélkülük fele annyi erkölcsi és gazdasági problémája lenne.

          Válasz
          • Dobai

            ez van, itt önön kívül senki sem lovagolt át a pénzre.
            Én sem! Legközelebb, még mielőtt kiürítette a köményest,
            akkor írjon.

          • Nyilas

            Egy barátnőm panziójában futottam össze vele. Éppen a csíksomlyói bucsura érkező50 fős társaságot vártunk. Sátor felállitva a telken, ötven főre megterítve, a sátor bejáratánál a piros-fehér zöld zászlót lobogtatta a szél
            A helyi plébános vendégeként érkezett. Hogy milyen célból látogatta meg a falu külterületén lévő panziót, nem derült ki, de jól elbeszélgettünk.
            Pontosabban leginkább ő beszélt. A nehéz sorsáról, a magyarságáért folytatott küzdelmeiről, a Csauseszku börtönében eltöltött éveiről, melyek nem tudák megtörni, és végül a felajánlott utlevélről, amivel Kanadába költözhetett, azzal a feltétrllel, hogy soha többé nem lép Románia földjére.
            Órákig beszélgettünk, közben elfogyott fél liter oroszhegyi szilva, és amikor a harmadik liter szekszárdi bor is fogytán volt, egyszer csak kitört belőlle.
            “Nagyon elszaladt a ló, a romániai magyarokkal. Egy idegen ország zászlaját tűzik ki. Ilen a világon sehol sem történhetne meg.”
            Aztán ezsembe jutott egy marosvásárhelyi beszélgetés, ahol azt mondtam beszélgetés közben, hogy az erdélyi magyarságnak nagy veszteség, hogy az értelmisége külföldre távozik.
            Erre az volt a válasz az egyik beszélgetőtárstól, hogy
            “csak a szemetet fújta el a szél”
            Hogy így van e, nem tudom. De mindig eszembe jut, a találkozás a Kanadából hazalátogatő székely migránssal, amikor idegenbe szakadt hazánk fiai kioktatnak bennünket, hogy a gyülölködés helyett meg kellen próbálni békésen együtt élni a többségi nemzettel.

          • TÓDUCZ

            Dobai úr, agresszív, mint az ámerikai gyalogtengerészek.

          • ez van

            Dobai, húzódjon be a legbelső szobájába és imádkozzon ahhoz, ami a legkedvesebb önnek. Amiért elhagyta szülőföldjét, apját, anyját, fel és lemenőit. Feltehetően a magyar eszmét támogatni ment ki, mert itthon azt már nem lehetett. Azt fel sem tételezzük, hogy netán pénzért, hisz az nem boldogít, s az itt is van elég. S ahol nincs, oda a kiszabadultak vagon számra nyomják. Kész ideológiákkal, eszmékkel együtt. Árukapcsolatban, mint anno a halkonzervet margarinnal. S ha hálaadását befejezte, nyugodtan csatlakozhat az új eszmétlen eszmék képviselői közé hirdetni eszmétlenségük eszmeiségét, ahol az isteni törvények törvénytelenek, a gének harcát átvették a géntelen sejthalmazok. A többit olvashatja a vízcsapból is ömlő géntelenek propagandáiból.

        • TÓDUCZ

          Dobai úr, ne lökögesse énekelve és fütyörészve a libernyák dogmáit. A láb izzadás ellen használjon bizalommal talkum hintőport.

          Válasz
  6. wa1907

    Agyba főbe kell jelenteni az a bizonyos  facebook oldalt. Bizonyos számú jelentés után jobban utána néznek a dolognak.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Egyeseknek igen, másoknak nem!

      Válasz
  7. TÓDUCZ

    Faszbuk demokrácia, amit lehet Vasikának azt nem lehet a székelynek.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük