Fotó: Vargyasi Levente

A téli sportok kedvelőinek Sepsiszentgyörgyön két korcsolyapálya és Sugásfürdőn két sípálya áll rendelkezésére, ezek a vakáció ideje alatt hosszabbított programmal működnek.

A sugásfürdői sípályák megfelelő körülmények között működnek, a sport szerelmesei hétfőtől csütörtökig 15-től 20 óráig, pénteken 15-től 21 óráig, hétvégén és vakációban 9-től 21 óráig használhatják a pályákat.

A pályákra való belépőjegy 4 lejbe kerül, a 18 év alatti gyerekek, a 60 év feletti és a fogyatékkal élő személyek pedig kedvezményben részesülnek. Ingyen mehetnek a pályára a 130 cm-nél alacsonyabb gyermekek, illetve a nemzeti- és olimpiai kerettagok. A bérletek ára 9 és 150 lej között váltakozik, a felvonások számától függően.

Sugásfürdőn lehetőség van sífelszerelés és snowboard felszerelés bérlésére, ugyanakkor síoktatók szolgáltatásait is igénybe lehet venni.

A helyszínre autóbusszal is el lehet jutni, a Multi-Trans járatára az Erzsébet Parkból és a Kálvin térről szállhatnak fel az utasok. Az autóbusz keddtől vasárnapig közlekedik, Sugásfürdőre 10 és 16 órakor indul, visszafelé pedig 13 és 19 órakor.

A Sepsi Rekreativ honlapján, ide kattintva élőben, webkamerákkal lehet követni a sípályák állapotát és kihasználtságát.

Fotó: Vargyasi Levente

Hosszabított nyitvatartás a Főtéri korcsolyapályán

A Sepsi Aréna melletti sátorfedeles műjégpálya a nagyközönség számára is nyitva áll,  pénteken este 19 és 21 óra között, hétvégén pedig 11 és 13 óra között, valamint deste 19 és 21 óra között lehet korcsolyázni.

A Főtéren található szabadtéri mobil jégpálya szélesebb nyitvatartási programmal működik. A korcsolyázni vágyók hétfőtől vasárnapig 9-15, 16-18, illetve 19-21 óra között, míg a vakáció ideje alatt 10-12, 13-15, 16-18, valamint 19-21 óra között csúszkálhatnak.

A pályára a teljes árú jegy 9 lejbe kerül, a 18 év alatti gyermekek és a 60 év feletti és a fogyatékkal élő személyek pedig 6 lejért korcsolyázhatnak. A legkevesebb 15 főből álló csoportok részére a jegy ára fejenként 5 lejbe kerül. A helyszíneken korcsolyabérlésre is lehetőség van. (közlemény)