Létezik egy régi vicc, mely még a rendszerváltás előtti időkben terjedt elég széles körben, de amely valamiért kies e hazában máig nem veszített aktualitásából. A rövid mondás nagyjából így szól: ha Japán a mosoly országa, akkor Románia kész röhej. A román politikumnak pedig ismét volt energiája arra, hogy ezt igazolja, és egyúttal kellően fel is borzolja a kedélyeket.

Legfrissebb mutatványukat az éppen kifutóban lévő vészhelyzet kapcsán vitték színpadra. És ez alkalommal nem csak a kormány hozta formáját folyamatos bizonytalankodással és vaskos ellentmondásokkal, hanem az ősellenség szociáldemokraták is beszálltak a játékba, sőt, a Dan Barna-féle párt is kavarni kezdte a kártyákat. A szocdemek támadása persze érthető, elvégre mégsem simogathatják a hatalmon lévők buksiját, és nem is várható el az ellenzéki alakulattól, hogy szó nélkül belemenjenek a vészhelyzet újabb harminc nappal való meghosszabbításába. A Mentsétek meg Romániát Szövetséggel pedig már rég nem felhőtlen a liberálisok viszonya, így kihasználnak egy ilyen helyzetet, hogy orrukra koppintsanak. A gond csupán az, hogy míg ők politikai játékukat űzik, csak fokozzák a fejetlenséget, nyilatkozataikkal pedig erősítik az emberekben azt az érzést, hogy egyre mélyebbre csúszunk a káoszban.

Azt állítani, hogy a kormány manipulálja a járványadatokat, hogy okot teremtsen a vészhelyzet és a vele járó megkötések fenntartására, finoman szólva is felelőtlenség. Ráadásul az elmúlt napokban látványosan megugrott a frissen fertőzöttek száma, ami elég arra, hogy sokakban felélessze a gyanút: még a végén igazuk van az ellenzékieknek, valami nagyon nincs rendben a statisztikák körül, és az egész rémisztgetés célja éppen a lakosság fokozott ellenőrzésének fenntartása. Itt érdemes megjegyezni, hogy a szükségállapot idején volt példa az adatokkal való zsonglőrködésre, de ezek java részéről kiderült, hogy inkompetencia és trehányság állt mögöttük. A valós ok persze nem ebben keresendő, valószínűleg több tényező is hozzájárult az esetszám-növekedéshez: a járványhelyzet nem megfelelő megítélése és kezelése, a korlátozások zavaros feloldása és a lakosság egy részének hozzáállása együtt vezethetett oda, hogy most ismét háromszáz fölötti új fertőzöttel kell számolni. Ellenzéki pártként az emberekkel sokkal könnyebb elhitetni, hogy egy összeesküvés áldozatai, és megjelölni a hatalmat mint főbűnöst, magadnak pedig politikai tőkét kovácsolni abból, hogy hősként meg akarod akadályozni fondorlatos terveit. A gond csupán az, hogy ettől a koronavírus nem fordít hátat Romániának, a járványhelyzet körüli zűrzavar sem tisztul, az adatok sem lesznek használhatóbbak, amint a társadalom újraindulásának körülményei sem lesznek tisztábbak.

Marad helyette az általános bizonytalanság, a döntéshozókkal (pártállástól függetlenül) szembeni teljes bizalmatlanság, illetve az az általános érzés, hogy ez az egész nagyon, de nagyon büdös, a szagát pedig ismét nekünk kell elviselnünk.

Nagy D. István / Háromszék