A lényegről, a megoldásról terelik el a szót! Megítélésünk szerint a medvetámadások körül kialakult helyzet tarthatatlan. Nem csak Tusnádfürdőn, hanem egész Hargita megyében, Székelyföldön.

Az emberek félnek, nemhogy erdei programokra menni, hanem az utcán, az otthonaikban sincsenek már biztonságban. Az eddigi, évek óta húzódó meddő próbálkozások sarkalltak arra, hogy egy kivitelezhető, konstruktív javaslattal jöjjünk, amellyel a bukaresti bürokratákat is észhez lehet téríteni, esetleg megoldást kínálni számukra saját érdekünkben. A veszélyes medvék altatólövedékes ártalmatlanítására, begyűjtésére és ideiglenes, biztonságos megőrzésére tett javaslatunkkal párhuzamosan, természetesen mi is megtettük a minisztérium felé a szükséges lépéseket.

Azonnali intézkedéseket sürgető levéllel fordultunk Grațiela Gavrilescu, környezetvédelmi miniszter asszonyhoz. Mindezeket az emberi élet védelmében tettük és meggyőződésünk, hogy ez közös prioritás. Ezért gondoltuk, hogy a tiltakozások mellett a cselekvésre kell fektetni a hangsúlyt. A cselekvés a leghatékonyabb megelőzés! Cselekedni pedig helyben, a probléma helyszínén kell! Tapasztalatunk szerint hiába várunk Bukarestre, hogy megoldást adjanak a problémáinkra.

A ragadozókat nem állítja meg egy tologatott dosszié vagy néhány medve kiemelése, ugyanis a  probléma ennél sokkal súlyosabb! Ha Bukarestnek nincs, akkor nekünk van megoldásunk a kialakult helyzetre!

További javaslatunk egy "medve szafari park" létrehozása, több ezer hektáron, kerítéssel körbevéve, egy biztonsági kamerákkal ellátott, természetes élőhelyként szolgáló rezervátum. Mindez állami beruházással, utána megyei tanács/tanácsok kezelésébe adva. Ide kell begyűjteni a közveszélyes példanyokat, amelyek itt nem a félelem és veszély, hanem a turisztikai pénzbevételek forrásai lennének. Ha joghézag van ennek kivitelezhetőségéhez, akkor az MPP parlamenti képviselőinek segítségével, erre is keressük a megoldási lehetőségeket. Kérünk mindenkit, aki az ügy mellett elkötelezett, hogy álljon mellénk és támogassa ezt a kezdeményezést.

Ami a két politikai szervezet közötti megállapodást illeti, az elsősorban a nemzeti ügyek képviseletére vonatkozik! Egyébként sem gondoljuk, hogy ez a protokollum az emberi élet védelme fölött állna!

Hargita Megye Tanácsa, Magyar Polgári Párt frakciója