Vona Gábor Kolozsváron is járt / Fotó: Facebook

Ellenségesen fogadták szombaton Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét Marosvásárhelyen, ahol a politikus utcai fórum keretében próbált párbeszédet folytatni az érdeklődőkkel.

A marosvásárhelyi Színház téren összegyűlt mintegy negyven ember között olyan is volt, aki "Allah akbar" kiáltással fogadta a politikust, mások úgy vélekedtek, feszültséget kelt a jelenlétével.

Többen a Fidesz iránti elkötelezettségüket hangoztatták, mások viszont a Jobbik néppártosodását kifogásolták. Egy résztvevő harminc üveggyöngyöt adott Vona Gábornak arra utalva, hogy a Jobbik egyik politikusa szerint az erdélyi magyarok szavazatát üveggyöngyökkel vásárolta meg a Fidesz.

Vona Gábornak végül sikerült párbeszédet kialakítania a jelenlévőkkel, elmondta, hogy a Jobbik nem kívánja lebontani a kerítést és beengedni a bevándorlókat Magyarországra.

Nyomatékosította, hogy pártja támogatja az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseit, és ha hatalomra jut, megpróbálja nemzetközi szinten is ismertté tenni az erdélyi magyarok törekvéseit.

Gazda Árpád / MTI