Valer Dorneanu: Egyetlen európai kormányfő sem enged meg magának ilyen külvárosi hangnemű támadásokat az alkotmánybíróság ellen

Feljelentést tenne a Velencei Bizottságnál, az Európai Tanácsnál és az Európai Alkotmánybíróságok Egyesületénél Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság elnöke Ludovic Orbán kormányfőnek a taláros testületről tett kijelentései miatt, leszögezve, hogy egyetlen európai ország miniszterelnöke sem engedi meg magának, hogy ilyen „külvárosi hangnemű támadásokat intézzen az alkotmánybíróság ellen”.

„Több éve ismerem a kormányfő urat, ezért tiszteletből ódzkodom attól, hogy ugyanolyan hangnemben válaszoljak neki, mint amit ő használt, politikai komisszároknak nevezve minket” – mondta Dorneanu csütörtök este az Antena 3 műsorában.

Dorneanu szerint a kormányfő az alkotmánybíróság ellen uszítja a közvéleményt.

„Sajnálom, hogy ilyeneket terjeszt a nyilvánosság előtt, és az alkotmánybíróság ellen uszítja a közvéleményt, azt állítva, hogy a testület a felelős a koronavírus-járvány terjedése, a szabályok be nem tartása miatt. Szerencse, hogy feltűnt Weber asszony is, a Nép Ügyvédje, így osztozunk a felelősségen az ország és a demokrácia lerombolását illetően. Emlékeztetném a miniszterelnök urat, hogy az alkotmánybíróság az egyik legfontosabb jogállamot védő intézmény. Egyetlen európai ország miniszterelnöke sem engedi meg magának, hogy ilyen külvárosi hangnemű támadásokat intézzen az alkotmánybíróság ellen” – fűzte hozzá Dorneanu.

Arra a kérdésre, hogy szándákában áll-e a nemzetközi szervezetekhez fordulni ebben az ügyben, az alkotmánybíróság elnöke azt válaszolta, hogy megbeszéli a kollégáival. Mint elmondta, ez idáig hasonló helyzetekben ódzkodott ezt megtenni, de a helyzet úgy elfajult, hogy a legnagyobb valószínűség szerint értesítik a Velencei Bizottságot, az Európai Tanácsot és az Európai Alkotmánybíróságok Egyesületét.

Ludovic Orban kormányfő csütörtök este kijelentette, hogy véleménye szerint az alkotmánybíróság a választásokat érintő határozatával „lábbal tiporta az alaptörvényt”.

„Valamin változtatni kell. Ez így nem mehet tovább. Módosítani kell az alkotmánybíróság összetételét, ki kell rostálni közülük a politikai komisszárokat, csak szakmai karrierrel rendelkezők kerüljenek be a testületbe. (…) Nem beszélve arról, hogy sokszor Románia alapérdekeivel ellenkező döntéseket hoznak. Példaként azt hoznám fel, hogy teljesen eszközök nélkül hagyták a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére tett erőfeszítésekben az egészségügyi hatóságokat és a kormányt, aminek a következménye az esetszámok addig nem tapasztalt emelkedése lett” – adott hangot elégedetlenségének Orban.

Hozzáfűzte, a kormány megámadta az alkotmánybíróságon a törvényt, amellyel egy parlamenti többség megkaparintotta annak a jogát, hogy a választások dátumáról döntsön. Véleménye szerint a többség törvényhozóinak az az érdekük, hogy mandátumukat minél jobban meghosszabbítsák.

A kormányfő szerint Florin Iordache és mások adják a parancsokat Valer Dorneanunak, az alkotmánybíróság elnökének és a politikailag kinevezett bíráknak, azok pedig „futószalagon hozzák a döntéseket, amelyeknek már semmi közük Románia Alkotmányához és a demokráciához”.

Agerpres

5 hozzászólás

  1. antal m.

    Tiszta és világos mindenki előtt, hogy minden párt saját érdekeit védi! Így az országunk ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGA is eleget tesz a választói érdekében! Védik a zsebüket körömszakadtáig! Ez a méltóságbeli nálunk! Egy nevetséges jó példa, ha csak ők a ,,jogállam védői,,ezt idézik meg védelmük véget! Igen- igen védik a zsebüket mások kárára! Dorneanu V. Uraságnak hány gyomra emészt, hogy erkölcstelenül elfogad népétől 7o.ooo lej körüli havi jövedelmet magának, és nincs egy parányi jóérzése a népe előtt?! Játszák itt az Egérke és az oroszlán meséjét, a nagy nyilvánosság előtt! Ki vajon a hatalmasabb?!………. Szégyen.
    Igaza van L. Orban kormányfőnek, akkor amikor a népérdekében küzd és tesz és mások kijátszanak törekvéseivel! A PSD még uralkodik az országban, –ne feledjék!

    Válasz
    • TÓDUCZ

      O. Lulu és a népérdek? Na, ne tessék viccelődni!

      Válasz
      • antal m.

        Uram!
        Azt is látni illik:–,,akkor amikor,,!

        Válasz
        • TÓDUCZ

          Mi van “akkor amikor”?

          Válasz
  2. TÓDUCZ

    Na, a PSD-és dinoszaurusz megválaszolt a hebehurgya Lulukának. De a Soros NGO-ok által érzékenyített EU-s libernyákok meg se tablettázzák az ilyesmit.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük