Varázsolni nem tudnak, dolgozni igen (További fejlesztések a megyei kórházban )

Új épületbe költöztetnék a tüdőkórházat. Albert Levente felvétele

A 2016 végén befejeződött uniós felújítás után az infrastruktúra fejlesztése megtorpant, s bár elképzelések és félig vagy egészen kész tervek vannak, megvalósításuk anyagiak hiánya miatt késik – tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház vezetőségétől. András-Nagy Róbert menedzser és dr. Antal Álmos igazgató azt mondja, a haladást az is akadályozza, hogy a meglévő, nem minden tekintetben észszerűen megépített infrastruktúrához kell alkalmazkodni, fejleszteni komfort, biztonság, akadálymentesítés vonatkozásában, mindenben megfelelni az uniós normáknak, ami sokkal nehezebb, mint újat építeni.

Varázsolni nem tudnak, dolgozni igen (További fejlesztések a megyei kórházban )

A minisztériumtól várják a pénzt a belgyógyászat felújítására. Albert Levente felvétele

Az európai uniós pályázatból megvalósuló új sürgősségi osztály létesítésére és felszerelésére már rábólintott az egészségügyi minisztérium, a beruházás szerepel az országos listán. A tervet január végéig kell véglegesíteni, április a pályázat határideje. Bár szerették volna helikopterleszálló megépítését is belefoglalni a tervbe, erre nincs lehetőség, mert előbb városrendezési tervet kell készíteni, ami kitolná az időt, így ezt a beruházást a megyei önkormányzat fogja finanszírozni – ismertette András-Nagy Róbert.

A leszállót a jelenlegi adminisztratív épület helyére tervezik, negyven-ötven méter távolságra az új sürgősségtől, így nem kell mentőbe helyezni a kritikus állapotban lévő beteget ahhoz, hogy a helikopterhez szállítsák. Ezzel értékes időt nyernek a beteg megfelelő ellátása, adott esetben életének megmentése érdekében, és kíméletesebb a jelenlegi eljárásnál. Most a kórház udvarán mentőbe helyezik a pácienst, elszállítják a közeli stadionba, ott átültetik a helikopterbe, amely elröpül vele a kijelölt kórházhoz.

A kórházmenedzser elmondta, tavaly olyan beruházások is közbejöttek, amelyek közvetlenül nem javítják a betegellátást, de kötelezőek. Ilyen a kazánház felújítása, amit sikerült befejezni. A korábbi pályázatból beépítettek egy biomasszás kazánt, ennek érdekében automatizálni és korszerűsíteni kellett a kazánházat, hogy az egész rendszer összhangban működjék. Ezt a munkálatot a megyei önkormányzat finanszírozta. Jelenleg folyamatban a transzformátorház teljes kicserélése, amit az tett szükségessé, hogy az uniós pályázatból jelentős gépparkbővítés történt, és ehhez kell igazítani az áramellátás feltételeit – részletezte a menedzser.

Dr. Antal Álmos szerint az is sokszor felborítja az általuk tervezett munkálatok sorrendjét, hogy olyan feladatokat kell megoldaniuk, amelyekről azt hitték,  ötven éve már megfelelően elvégezték, ilyen a tűzvédelmi biztonság, a szennyvíztisztítás, de az uniós normáknak meg kell felelni, ha valami nincs rendben, azt ezekhez a szabályzókhoz kell igazítani, és ez rettenetesen nagy összegeket emészt fel. A gyakorlat azt mutatja, hogy minden fejlesztés összefügg, egyik befolyásolja a másikat, például mihelyt egy újabb projekt beindul, módosítani kell az áramhálózat útvonalait, hol­ott, ha egyszerre meglenne a pénz a fejlesztésekre, nem kellene állandóan változtatni a korábbi megoldásokon, ezért egészében kell nézni az egész kórházat, és ennek függvényében megállapítani a prioritásokat – mondják a kórházvezetők.

Előrelépés lenne, ha az egészségügyi miniszter ígérete szerint a megyei kórház kapna egy mágnesesrezonancia-készüléket és egy új komputertomográfot, de az már gondot okozna, hogy hol helyeznék el ezeket, mivel speciálisan kiképzett felületre van szükség. Jelenleg ilyen helyiségek nincsenek, ha holnap hoznák a gépeket, nem lenne, ahová tenni, tehát gyorsan lépni kell, és lehet, hogy egyéb háttérbe kerül – szögezte le dr. Antal Álmos.
Bár sürgős lenne a belgyógyászatnak is helyet adó régi épület teljes felújítása, és a terv is elkészült, finanszírozás hiányában jelenleg csupán apró javítgatásokat tudnak végezni.

Az egészségügyi tárca ígérete szerint idén kiírnak olyan pályázatot, amely a sürgősségi kórházak épületeinek felújítására vonatkozik, ha lesz ilyen, azonnal jelentkeznek, hisz olyan óriási összeg­re van szükség, amelyet más forrásból nem tudnak előteremteni – közölte a kórházmenedzser. András-Nagy Róbert elmondta, a kórház udvarán megvan a helye az új tüdőkórháznak és tüdő-járóbetegrendelőnek, az építés költségeit a helyi és a megyei önkormányzat vállalta.

A két kórházvezető leszögezte: azt szeretnék, hogy minél előbb véget érjenek a munkálatok, teherautókat, kotrógépeket ne lássanak az udvaron, ellenben varázsolni nem tudnak, csak dolgozni.

Fekete Réka / Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük