Fotó: romaniatv.net

Május 20-ától rendszámtábla és forgalmi engedély nélkül maradnak a sofőrök, ha lejárt a gépjárművük időszakos műszaki vizsgája (ITP) és rajtakapják őket, hogy így közlekednek a közutakon.

Az elkobzott forgalmi engedélyt és rendszámtáblákat a közlekedési rendőrség adja vissza a tulajdonosnak, miután pótolta a hiányosságokat.

"Május 20-ától bevezetik a gépjármű forgalmi engedélyének felfüggesztésének fogalmát, az eljárás következtében ideiglenesen tilos lesz közlekedni ezekkel a közutakon" – magyarázta szerdán Florin Cătană, a gépjárművezetői engedélyek kibocsájtásáért felelős igazgatóság vezetője.

Cătană hozzátette, ez az eljárás nem egyenlő a gépkocsi forgalmi engedélyének törlésével. A gépjármű bejegyezve marad, csupán addig nem lehet használatba venni, amíg nem orvosolják annak okát, amiért felfüggesztették a forgalmi engedélyt.

Két esetben függesztik fel a rendőrök a forgalmit, ha lejárt műszaki vizsgájú gépjárművel közlekednek, illetve akkor is, ha a gépjárművet eladták/megvásárolták, de nem íratták át az új tulajdonos nevére 90 napon belül.

A sofőrök valós időben követhetik a gépjármű-nyilvántartási ügyosztály (DRPCIV) weboldalán, a https://www.drpciv.ro/services.html címen, hogy a gépjármű bejegyzése érvényes vagy fel van függesztve.

A felfüggesztés automatikusan megszűnik, amint elvégzik az új műszaki vizsgálatot vagy átiratják az új tulajdonos nevére a járművet.

Agerpres