Angela Merkel távozik a berlini államfői rezidenciáról 2017. november 20-án, miután tájékoztatta Frank-Walter Steinmeier elnököt a kormánykoalíciós tárgyalások kudarcárólFotó: Odd Andersen / AFP

A liberálisok szerint nem engedhetnek elveikből, ahogy azt sem várhatják el, hogy a többiek adják fel identitásukat.

Vasárnap éjfélkor lépett a kamerák elé Christian Lindner, a liberális Német Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke, mögötte nyúzott arcú, fáradt párttársai. Miközben az új német kormányról szóló tárgyalások zajlottak egy berlini kormányépületben, a liberálisok magukra hagyták tárgyalópartnereiket. A Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Szövetség ’90/Zöldek politikusai is az élő tévéközvetítést nézve tudták meg: a liberálisok, akikkel négy hete tárgyaltak mindennap késő estébe nyúlóan, mégsem akarnak részt venni a pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányban.

Az FDP-elnök szerint nem engedhetnek elveikből, ahogy azt sem várhatják el, hogy a többiek adják fel identitásukat. Főleg a Zöldekkel álltak folyamatos vitában a német liberálisok. A menekültpolitikában a szabad demokraták a családegyesítés tilalmát; az adópolitikában a felső középosztálynak kedvező változásokat és a keletnémet területeket segítő szolidaritási adó kivezetését; a közlekedéspolitikában a dízeljárművek további engedélyezését; az energiapolitikában a zöldenergia állami támogatásának mérséklését; a külpolitikában egy Moszkva-barátabb irányvonalat; az Európa-politikában pedig Emmanuel Macron francia elnök föderatív terveinek elutasítását követelték. A liberálisok a legfontosabb területeken a Zöldek programpontjaival homlokegyenest ellenkező álláspontot vallottak. Ám az ökopárt kész volt számos kompromisszumba belemenni. Vasárnap estére az előzetes hírek szerint már csak a menekültpolitika maradt volna a vitatéma. Ellenben az FDP szerint semmiben nem történt előrelépés: ők „flexibilisebb társadalmat, nagyobb egyéni felelősséget, trendfordulót” akartak volna, de végül nem látták a többiekben a hajlandóságot. Mindazonáltal Christian Lindner csak általánosságokban beszélt, nem árulta el hétfőn sem, mely konkrét ügyek miatt álltak föl végül az asztaltól. A Zöldek szerint az FDP tudatosan készült a tárgyalások szabotálására. Julia Klöckner, a CDU alelnöke is „megtervezett spontaneitással” vádolta Lindneréket. Angela Merkel kancellárt is meglepte az FDP döntése, hétfőn hajnali egykor tartott sajtótájékoztatóján láthatóan szomorú arccal mondta: „Mélyen utána kell gondolnunk, merre tartson Németország.”

Három kiút látszik a politikai válságból. A CDU újra megpróbálhatja rávenni nagykoalícióra a Németország Szociáldemokrata Pártját (SPD) – de erre Martin Schulz pártelnök már kora reggel határozott nemet mondott. Kisebbségi kormányt is alakíthat Merkel, de a parlamenti erőviszonyok ahhoz most túl bizonytalanok. Az Alternatíva Németországnak (AfD) párt persze kajánul bejelentette, hogy kész támogatni egy tisztán jobboldali CDU/CSU–FDP kisebbségi kormányt – föltéve, hogy nem Merkel a kancellár. Ám a CDU a jelenlegi helyzetben nem akar egy pártbeli utódlási harcot is megkockáztatni; így ragaszkodik Merkelhez. A legvalószínűbb forgatókönyvnek így a jövő tavaszi előre hozott választás látszik. A jelenlegi válságból Merkel mindenképp meggyengülve fog kijönni, míg az AfD-nek nagy lehetőséget jelent. A liberálisok és a Zöldek eredménye is javulni fog, szavazóik ugyanis díjazták pártjuk tárgyalási stílusát.

Techet Péter / Magyar Nemzet