Fotók: Kovács Péter Zoltán

Véget ért a harmadik Mentés másként pedagógia konferencia. Két nap alatt több mint 170 fő fordult meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban.

A résztvevők zöme idén is különböző erdélyi városokból érkezett, sok kolozsvári egyetemista vett részt a programokon, de Magyarországról is többen látogattak kifejezetten a konferencia miatt Kolozsvárra.

Kezdőszavak

A rendezvény megnyitóján több mint 100 embert köszöntött Csenge, az UNICEF fiatal nagykövete, aki a gyermekekkel szembeni méltányos viselkedésről beszélt. Rámutatott, hogy míg a címszavak szintjén a legtöbben tisztában vannak azzal, hogy hogyan kellene viselkedniük a gyerekekkel, az önmagukért és társaikért felszólaló gyerekek nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. Éppen ezért az UNICEF érdekképviseleti tevékenysége a hangjukat felvállaló fiatalokat arra tanítja meg, hogy a partneri viszonyról mint kiindulópontról  gondolkodjanak.

Cezara David, a bukaresti Jogi Erőforrásközpont Alapítvány (Centrul de Resurse Juridice) munkatársa,  statisztikákat mutatott és értelmezett a romániai oktatási rendszer diszkriminatív működéséről, a számok pedig egyértelműen az intézményi és egyéni szintű felelősségvállalás szükségességét mutatták.

A budapesti Szabad Egyetem is bemutatkozott. Rámutattak, hogy az érdekképviseletet biztosító civil szervezeteken túl, különböző mozgalmak képesek felszólalni a társadalmi egyenlőtlenségről, oktatáspolitikai problémákról, szolidaritást vállalni más, hátrányosan megkülönböztetett csoportokkal. A tevékenységüket és problémafelvetésüket megjelenítő plakátkiállítás egész hétvégén megtekinthető volt az iskola udvarán.

Műhelyek

A 13 műhelyfoglalkozás egyharmadát a túljelentkezések miatt kétszer is megtartották a műhelyvezetők, emellett szinte minden más műhely maximális létszámmal működött, a Pedamozi pedig többször is megtelt. A legnépszerűbbek közé tartozott az állatasszisztált pedagógia Fülöp Csillával, és András Szilárd becslésről szóló műhelye. Ez utóbbin a résztvevők a problémaérzékenységüket fejleszthették egyre nehezedő feladatokon keresztül, végül egy fogkrémes tubus méterben kifejezhető tartalmát kellett megbecsülni, majd ellenőrizni a becsléseket.

Kelemen Fruzsina (résztvevő) beszámolója a tanári szakma kihívásait tematizáló pszichodrámás műhelyről: https://www.facebook.com/563709914042580/videos/2840422199378632/

Csákány Edina (résztvevő) beszámolója az együttműködés és érzelmi inteligenciafejlesztés műhelyről:

https://www.facebook.com/563709914042580/videos/3060347093996201/

Előadások

A konferencia előadásai közül a legtöbben András Szilárd Tanítható-e a problémamegoldás? és Derdák Tibor Roma gimnázium Miskolcon indiai háttérrel  előadásaira voltak a leginkább kíváncsiak. Az első jól mutatja a reáltudományok tanításának újragondolása iránti igényt, míg a másik a tabuként kezelt témák felszabadítása iránti nyitottságot. Derdák Tibor és Orsós János a Waldorf-pedagógia műhely keretén belül is részletesen mesélt pécsi és miskolci tevékenységükről és szemléletmódjuk alapjairól. Az Angry Buddha (2016) című dokumentumfilmet, amely iskolájuk háttértörténetét és kihívásaikat is bemutatja, a Pedamoziban meg is nézhették az érdeklődők.

Ilonka – bábjáték felnőtteknek a Tranzit Házban

A konferencia első napjának zárlataként a Tranzit Házban több mint 60 konferenciarésztvevő nézhette meg a bábjátékot, amely egy mérai származású cigányasszony, Ilonka néni élettörténetén vezet keresztül az előadás  képlékeny és változékony formájának segítségével.

Fotók: Kovács Péter Zoltán

Ilonka néni minden alkalommal jelen van az előadáson, hiszen a bábjáték alapszövegét ő maga mesélte el, több alkalommal, töredékesen, három nyelven még a kétezres évek elején. A alapszöveg megszületéséről, Ilonka néni történetéről, az ismeretségről Könczei Csilla mesélt az előadás utáni beszélgetésen. Erdei Emese színész és Palocsay Kisó Kata rendező is megosztotta a hallgatósággal a munkafolyamat kihívásait és örömeit, a beszélgetést Ugron Nóra moderálta.

Az estét az Acasă közösség által biztosított falatozás zárta: vegán burgert és házisört fogyasztva beszélhették át a napot a legkitartóbbak.

Bögrés tudatosság

Az idei konferencia a környezettudatosságról is szólt. Résztvevőinket arra kértük, hogy saját bögrével, kulaccsal érkezzenek és hozzák el a más rendezvényekről megmaradt kitűzőket, hogy azokat használhassuk. Rengetegen érkeztek az otthoni bögréjükkel és fiókból elővett kitűzővel, ami megerősíti azt, hogy a megfelelő hívószó és figyelemfelkeltés által eredményes lehet egy kisebb kampány is.

Ki volt velünk?

A konferencián 19 településről, 40 intézményből (köztük 4 egyetemről és 27 különböző tanintézményből) vettek részt szakemberek, egyetemi hallgatók. Ahhoz, hogy minden gördülékenyen működjön, és minden résztvevő és meghívott választ kapjon kérdéseire, elengedhetetlen segítséget nyújtottak az önkéntesek. A 13 fős csapatban kolozsvári és budapesti egyetemisták dolgoztak együtt, szociális munkás, kommunikációs és bölcsészhallgatók.

Az egyik hálás műhelytartó beszámolója a z önkéntesek munkájáról: https://www.facebook.com/563709914042580/videos/209339473646018/

Mit viszünk haza?

Az idei konferenciának köszönhetően már több együttműködési folyamat is elindult: előadók és műhelytartók,  résztvevő pedagógusok és műhelytartók ismerkedhettek egymás munkájával, eredményeivel. A találkozás lehetősége, a kapcsolatépítés és tapasztalatcsere a különböző városokból és falvakból érkezők számára ugyancsak nagy értékkel bír saját elmondásuk alapján is. Az idei kiadás egyik erősségeként a korosztályok és érdeklődési körök találkozását is kiemelhetjük, hiszen húsz-harminc éves tapasztalattal rendelkező pedagógusok együtt dolgozhattak pályakezdő, vagy még a képzési folyamatban résztvevő fiatalokkal, a program változatossága pedig megengedte, hogy egymástól teljesen távoleső témákban érdekelt emberek találkozhassanak és megismerhessék egymás nézeteit.

A konferencia záróbeszélgetésében felmerültek a konferencia és a Mentés másként pedagógia más programjainak jövőjével kapcsolatos javaslatok, illetve az oktatási kérdésekbe való mélyebb bevonódás és cselekvés lehetséges irányai. (közlemény)