Szénási Zoltán és Katona Alpár a jótékonysági kampány keretében 5 romániai tavat úszott át, és ezzel összesen 43 566 lejt gyűjtött az onkológiai beteg, diabéteszes vagy más autoimmun betegséggel diagnosztizált gyerekeket és fiatalokat táboroztató Yuppi Camp számára.

Szénási Zoltán és Katona Alpár 2019. elején döntött úgy, hogy negyedszerre is résztvesz a már hagyománynak örvendő adománygyűjtő akcióban, ami évről-évre a Yuppi Camp ingyenes táborainak való finanszírozását szeretné elősegíteni.

A Yuppi Lake Challenge elnevezésű kampányban a két barát 7 romániai tavat tervezett átúszni. A nyár folyamán ebből 5 átúszás valósult meg (a 3 Kolozs megyei tó: Tarnicai, Jósikafalvi és Dregán-völgyi), a Beszterce-Naszód megyei Kolibicai-tó és (részben) a Hargita megyei Zetelaki-tó, illetve a fiúknak sikerült 7 alkalommal edzeni is a Tarnicai-tóban.

Az így összegyűlt 43 566 lej adományból 7 031 lej érkezett fizikai személyek részéről, 36 535 lej az iQuest, a Betfair, a Bethlen Gábor Alapítvány, a Germina Agribusiness, az NTT DATA, a Halcyon Mobile, a Nexxon és a Flower Solutions adományaiból került ki. A SportGuru a két barát úszófelszerelését támogatta.

„Egy szuper kalandban volt részünk! Túlléptük a saját magunk határait, és bebizonyítottuk, hogy minden fenntartás ellenére képesek vagyunk akár 5-6 órát is folyamatosan úszni. Így, visszatekintve, már nem is tűnik annyira ijesztőnek." - ismerte be Szénási Zoltán az utolsó, szervezőcsapatnak küldött videójában.

A két fiatal vallomásait az alábbi kisvideóban nézhetik meg.

Köszönjük mindazoknak, akik a nyár folyamán mellettünk álltak, és adományoztak a Yuppi Campnek.  
Amennyiben a továbbiakban is szeretnék támogatni az onkológiai beteg, diabéteszes vagy más autoimmun betegséggel diagnosztizált gyerekeket és fiatalokat táboroztató Yuppi Campet, az adományozási felület továbbra is elérhető a következő linken:

https://yuppicamp.galantom.ro/lakechallenge