Fotó: reggeliujsag.ro

Több esztendeje folyik a hercehurca, hogy a nagyváradi barokk palotából, mely a római katolikus egyház tulajdona s jelenleg a nagyváradi katolikus püspökség székhelye, az egykor (a román kommunista kormány által) odaköltöztetett Körösvidéki Múzeum végre elhurcolkodjon egy új épületbe.

A barokk palotát a romániai restitúciós törvényeknek megfelelően a váradi római katolikus püspökség visszakapta, azonban nem foglalhatták el teljesen saját tulajdonukat, ugyanis az odakvártélyozott múzeumnak egyszerűen nem volt hova hurcolkodnia, mivel az új múzeumépület körül egy évekig tartó huzavona, politikai sárdobálás alakult ki.

Most végre-valahára úgy tűnik, a múzeumot sikerül „összecsomagolni” és cakompakk átköltöztetni az új Rulikowski úti épületébe. Ez amiatt is áldásos lenne, mivel a katolikus püspökség nagyszabású felújításokat tervez a patinás palotában, azonban míg a bérlők nem költöznek ki teljesen, ezeket nem tudják elkezdeni.


Fotó: reggeliujsag.ro

Hétfőn a Bihar megyei tanács sajtóosztályáról kiküldtek a szerkesztőségeknek egy nyilatkozatot, melyben az áll, hogy jó úton haladnak a múzeum elköltöztetésével. Ezekben a napokban a közbeszerzések elektronikus honlapján (SEAP) megjelenik a tenderfüzet, a szolgáltatások értékét 3 031 950 lejre becsülik.

A közúti szállítás a speciális körülményeknek megfelelően fog történni, „faltól falig”, az átköltöztetett múzeumi tárgyak a néprajzi, a szépművészeti, a történelmi, a természettudományi és a régészeti osztályokhoz tartoznak. A pályázatkiírásban olyan szakszolgáltatások is szerepelnek, mint be- és kicsomagolás, rakodás, valamint a tárgyak őrző-védelme a szállítás egész ideje alatt.

A szűkszavú és görcsös optimizmust sugalló közlemény eléggé hajánál fogva előráncigáltnak és egyoldalúnak hatott, ezért megkerestük és megkérdeztük erről Böcskei László nagyváradi megyéspüspököt. A főpásztor elmondta, nehezményezi, hogy az eset kapcsán a megyei tanács anélkül ad ki a barokk palotát érintő nyilatkozatokat, hogy a püspökséggel egyeztessen erről. Most az történt, hogy augusztus végén lejár a kényszerhelyzet miatt már többször megújított bérleti szerződés a megyei tanács és a püspökség között, ezért a püspök felszólította a megyei tanács vezetőségét arra, hogy minél rövidebb idő alatt rendezzék ezt a nemszeretem állapotot, ugyanis a püspökség október elején neki akar kezdeni a felújítási munkálatoknak, márpedig a hatalmas munkálatok teret és raktárhelyiségeket igényelnek.

Böcskei püspök azt is elmondta, a tervek szerint a külső felújításokkal kezdenék a palota rendbetételét. A jövő hét folyamán remélhetőleg sor kerül arra a tárgyalásra, ahol a püspök és a megyei tanács elnöke véglegesen lezárhatja ezt a már kínossá vált bérleti hercehurcát, és a püspökség megkapja teljes egészében saját tulajdonát.

Szőke Mária / Reggeli Újság