Véleményszabadság

Illusztráció (pixabay.com)

A demokráciában állítólag mindent szabad, ami nem tilos. Ez eléggé különös meghatározás. Gondoljunk csak bele, mi mindent kéne megtiltani, hogy ne válogatott szamárságokkal, olcsó demagógiával boldogítsa bárki az emberiséget. Például elmondom X-ről, hogy hülye, s amikor beperel, azzal védekezek, hogy az nem ítélet volt, hanem csak az én véleményem, ahhoz pedig jogom van. Jogom! Mert manapság már szinte bármihez jogunk van. Csak éppen kötelességünk és felelősségünk nincs, ahhoz, úgy látszik, nincs jogunk, mivel az nem olyan látványos, azért arról inkább megfeledkezünk.

Az előbbi példa pedig csak az ártatlan „lehetőségek” közé tartozik. Hogy itt miket mondanak egymásról és bárkiről (és bármiről) nem csupán a politikusok, meg a média, mi mindent eresztenek világgá, mennyi torzítást, féligazságot szajkóznak felelőtlenül, a nyílt hazugságról nem is beszélve – s mindezt a véleményszabadságra hivatkozva! Ez már régen túl van a normális emberség, erkölcsösség megengedhető határain.

Az információk és gondolatok szabad áramlásának az elvárása ugyan nagyon szépen, demokratikusan hangzik, de veszélyes. Igen, veszélyes, mert határtalannak tartják. A legnagyobb gond ezzel épp az, hogy nem ismerik a határokat.

Az erkölcstelenségre ez eléggé jellemző. A józan ész pedig mintha nem létezne, azt a jogok dömpingje tönkretette.

Régebben, ha szemtelen volt a gyerek, vagy más nem megengedhető dolgot művelt, kapott egy nyaklevest, s abból, ha másképp nem, megértette, hol a határ, meddig lehet elmenni. Ma? Ma a gyereknek jogai vannak, joga a harmonikus fejlődésre, egy pofon családi erőszaknak minősül, megengedhetetlen diktatúrának, Svédországban (na ja, ott), ha rajtakapják a szülőt, hogy elfenekelte a rendetlen gyereket, akár büntetést kaphat, vagy börtönbe zárhatják, esetleg a gyereket harmonikus fejlődése érdekében elveszik a szülőktől.

Nehogy valaki azt higgye, a gyerek kékre-zöldre verése mellett ágálok, eszemben sincs. A szeretet sokkal jobb eszköz. De vannak helyzetek, amikor következetesen és egyértelműen ki kell jelölni a határokat: eddig és nem tovább! Aki ezt gyerekkorában nem tanulja meg, felnőttként is úgy viselkedik – erre a fene nagy demokráciában egyre több példát láthatunk.

Egyébként egy pofon semmiség ahhoz képest, amit a hírhedté vált szabadság nevében határtalan véleményszabadsággal művelünk. Ugyan ki tartja számon az igazságtalanságokat, a lélek sebeit? Pedig tudhatnánk, hogy nem mindent lehet. A szabadság ugyanis nem határtalan, miként a véleményszabadság sem végtelen, bármennyire gondolják úgy. Ezért kell megállapítani a határokat. Mindig vannak, akik nem értenek a jó szóból, sajnos túl sokan, s egyre többen, mert ők, úgymond, „szabadok”.

Úgyhogy csinálni kéne valamit a szabadság fogalmával, az erkölcsi felfogásunkkal, értelmezésünkkel, értékrendünkkel. Amíg azonban a szerzés lesz a fő érdek, bajos lesz e téren visszatalálni a szabályos mederbe.

Talán jó volna újra áttanulmányozni a tízparancsolatot, jobban belegondolni abba a részbe, ahol arról van szó, hogy embertársaidat ne ócsárold, féligazságokkal ne ámítsd, és persze ne hazudj mások rovására. Ez az igazság őrzéséről szól, éspedig az objektív igazság őrzéséről, azt azonban ne keverjük össze a szubjektív igazsággal.

Aki nem tudja, hogyan szól ez, annak idézem:

Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot. (2Móz 20,16)

(Csak zárójelben jegyzem meg: nem kell ahhoz feltétlenül kereszténynek lenni, hogy eszerint viselkedjünk, hogy ennek az elvárásnak eleget tegyünk…)

Aich Péter / Felvidék.ma

5 hozzászólás

  1. antal m.

    Fontos írás, megfontolt hozzászólások!
    A gyerek teljesen mindenre nem lehet megnevelni, okos egyéniségre kötelezni! De, még is a szülőnek is hozzája kell alkalmazkodnia. Következik,– a gyerek SZERELMES LESZ, párat kell válasszon! Szülő legyen talpán, aki ebben,– hathatós tanácsot tud adni!?

    Válasz
  2. marczy

    A tízparancsolatról szóló résszel annyiban tudok egyetérteni, hogy az európai (nem az uniós, hanem a történelmi!) jogrendnek egyik alapja a tízparancsolat, és ezért kell a törvényeket betartani. A tízparancsolat a zsidó-keresztény kultúrkör jogalkotásának alapja marad akkor is, ha ma már rég kivették belőle nemhogy Krisztust, de még Mózest és magát Istent is. Ezért volna nagyon fontos, hogy a tízparancsolatot minden gyerek tanulja meg az iskolában, vallástól, felekezettől függetlenül.
    Az ördög persze itt is a részletekben van: a tízparancsolatot sem lehet dogmatikusan értelmezni. Ha ugyanis ellened követnek el bűnt a tízparancsolat vagy éppen Isten nevében, azt sem tehetik meg. A dogmatikusság ide vezet. Ezért értelmezték a különböző országok különbözőképpen a tízparancsolatot. az eredményt pedig úgy hívják, hogy jogalkotás.

    A római jogba, a francia felvilágosodásba, az emberi jogokba most nem mennék bele.

    De még egyszer: ha a szülő nem tudja, neki magának hol vannak a határai, sokkal több kárt okozhat, mint hasznot. Ha következetlen, ha csak simán buta, ha nem ér fel a gyermeke intellektusához (van ilyen!!!), ha betegesen féltékeny, ha maga is betegségekkel küzd… folytathatnám.

    A gyerek nem olyan, mint egy fadarab, amit faragni lehet: szülőként négy dolgot tehetsz: 1. példát mutatsz a gyereknek a saját viselkedéseddel, így követni fogja azt, 2. ha kérdez, válaszolsz, tanácsot adsz neki az élet dolgaival kapcsolatban, de nem prédikálva, fogadatlan prókátorként, 3. ha valamin végképp nem tudsz változtatni a gyerek kapcsán, többet ér a bölcs belátás, 4. ha viszont tudsz, akkor elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy megváltoztasd. Legyen ez egy iskolaváltás, legyen ez egy költözés.
    A “nevelés” szó a “növel” szóval rokon: tehát nem faragni, idomítani kell azt a szerencsétlen gyereket, hanem növelni, vagyis nevelni. A túlmozgásos gyereket vidd el sportolni, a könyvmolynak meg keress jó iskolát, jó tanárokkal. Nem könnyű feladat, én munkámból adódóan is tudom.

    Válasz
  3. marczy

    Egyszerű, mint az egyszeregy: a te szabadságod pontosan addig tart, ahol a másik emberé kezdődik.
    Nagyon nem vagyok pofozkodáspárti, mert ahol egy pofon elcsattan, ott nem tudhatod, mikor jön a második. És ez óriási baj. Mert ha lehet pofozkodni, akkor meg azzal élnek vissza, én pedig nem akarok ilyen világban élni, ahol aki hatalmon van, az bármit megtehet. Azt se feledd: egy hatalmas igazságos pofon senkinek se fáj sokáig, de ha igazságtalanul adod, az velőig hat, és nagyon nehéz túltennie magát rajta annak, aki kapta.

    Ha viszont pl. az iskola olyan hely, ahol a gyerek alapvetően amellett,hogy tanul,még jól is érzi magát, akkor bizonyos fegyelmezési eszközök igenis hatásosak lehetnek. Ekkor valódi visszatartó ereje van annak, ha a gyereket kiküldöd óráról vagy szólsz a szüleinek, hogy vigyék haza, mert nem lehet bírni vele, ha rossz fát tett a tűzre.
    De ha az iskola szükséges rossz és rosszak a tanárok, akkor semmi csoda nincs abban,, ha a gyerek ott is azt csinálja, amit otthon lát a szüleitől, és ha ez a pofozkodás, akkor a nála gyengébb gyereket fogja agyonverni. Az “elit” iskolában szintúgy, mint a parasztneveldében.

    A pofon azt jelzi, hogy a szülő eszköztelen és már rég elrontott valamit, ha csak az “segít”. A szülőséggel az a baj, hogy a létező legnagyobb felelősség, és mégsem kell hozzá se diploma, se semmi, csak két különböző nemi szerv meg hogy ne légy meddő. És ez tényleg óriási gond, ha a felelősségtudat hiányzik mindehhez.

    Válasz
  4. józsi

    ”És mivel nem méltatták Istent arra ,hogy megtartsák ismeretükben ,Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak ,hogy azt tegyék ami nem illik .Ezért tele vannak mindenféle hamissággal ,gonoszsággal ,kapzsisággal ,viszálykodással ,álnoksággal ,rosszindulattal ;besúgok ,rágalmazók ,istengyűlölők,gőgösek ,dicsekvők ,találékonyak a rosszban ,SZÜLEIKNEK ENGEDETLENEK ,kíméletlenek ,szószegők ,szeretetlenek és irgalmatlanok .” Róma 1,28-31

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük