Kamaszkori kalandregények lapjairól evezett a tenger felé a sepsiszentgyörgyi Veres Ernő, aki ma már nyugdíjas tengerész, pontosabban a navigációs berendezések szakértője, és nemrég az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaság (EMT) ülésén tartott előadást a magyar tudomány napja alkalmából, ekkor sikerült hosszabban elbeszélgetni vele.

A Mikó-kollégium diákjaként az érettségi felé közeledvén ért meg benne a szándék, amelyet addig az olvasott kalandregények, útleírások tengeren játszódó fejezetei iránti különös vonzódás táplált: a konstancai Tengerészeti Egyetem navigációs berendezések fakultását végezte el 1976-ban ahhoz, hogy a haditengerészet kötelékeiben kezdje meg pályáját. A feltételezésekkel ellentétben nem olyan rendkívüli dolog a hegyek közül, a szárazföld középéről a hajózás felé kacsintgatni, interjúalanyunknak az egyetemen több magyar tanára is akadt, illetve első hajóparancsnoka a tusnádi származású Balázs Sándor volt.

Kemény ellenfelekkel szemben
A tengerre szálláshoz azonban két alapvető feltételt kellett teljesíteni, s ez nem mindenkinek sikerült:

– Egészségileg teljesen rendben kellett lenni, hiszen a tengeribetegséggel járó émelygés, gyakori hányás az érzékenyebbeknél akár súlyos májgyulladást vagy komolyabb gyomorbántalmakat is kiválthat – mesélte Veres Ernő. – Ha csak aluszékonyságot vagy állandó éhségérzetet okozott, az se volt jobb hatással a teljesítményre. Némileg lehetett a tüneteket enyhíteni a fül mögé tapasztott rágógumiszerű orvossággal, amely fokozatosan bocsátotta ki hatóanyagait, ezzel együtt volt, aki hamarabb hozzászokott, de akadt, aki soha; az szárazföldi munkát vállalt a kikötőkben, irodákban. Nekem is elég sok gondot okozott az elején. Különösen a fejlett egyensúlyérzékkel rendelkezők szenvednek ettől jobban, ezért nem is lehet a hajókon macskákkal találkozni, inkább a kutya, majom, papagáj tölti be a házi kedvenc szerepét.

A másik teljesítendő feltételt a „tiszta” rokonság jelentette, azaz nem lehetett a családban külföldön letelepedett rokon.

– Rombolókon, konvojok kísérőhajóján, aknakereső vadászhajókon teljesítettem szolgálatot a Fekete- és a Földközi-tengeren. Ahhoz, hogy külföldi felségvizekre mehessünk, szükség volt a titkosszolgálati engedélyre, melyet 5 évente meg kellett újítani. Végül 12 év hajózás után az vetett véget a tengerész karrieremnek, hogy megvonták tőlem ezt az engedélyt, akkor hazatelepedtem. Addig elértem, hogy egy 6 hajóból álló hajóraj navigációs specialistája lettem.

A Szekuritáte iránti ellenszenv világosan kitűnt Veres Ernő szavaiból.

– Személyesen nem bántottak, de láttam, milyen mocskos a rendszer. Mielőtt végleg eljöttem volna a haditengerészettől, egy vontatóhajóra kerültem fedélzeti tiszti állásba. Ezeken a hajókon a személyzet 90%-a besúgó volt, miközben a csempészáruk forgalmának is a 90%-a itt zajlott, természetesen a szeku cinkosságával, illetve bátorításával, hiszen így tudták megfigyelni, ki veszi át az árut, illetve kinek vannak külföldi kapcsolatai. Azokra lecsaptak, többnyire be is szervezték őket, így izmosodott a hálózat egyre jobban.

Elrettentő példával is találkozott a környezetében…

– Egy munkatársam eltérítette (volna) Törökország felé a Hurrikán nevű hajót, amelyiknek Konstancáról Sulinára kellett volna eljutnia. A 10 fős személyzet fele ugyan be volt avatva, de a főgépész nem, végül ő kért rádiós segítséget, amikor észrevette, hogy nem a helyes irányba haladunk. Kollégámat halára ítélték, de édesanyja nemzetközi jogvédő szervezetekhez fordult segítségért, így életfogytiglanra enyhítették az ítéletet.

A történet érdekes fordulata, hogy a forradalom hevében, a tévében éppen Ion Iliescu oldalán látta felbukkanni az illetőt, aki aztán elég jól helyezkedett a politikában, de egyéb pénzügyi sumákságok miatt végül távoznia kellett erről a színpadról.

Stratégiai játék élesben
Politikáról lévén szó, a beszélgetés során szóba került az ország leghírhedtebb tengerésze, Traian Băsescu korábbi államelnök neve is, aki Veres Ernőnek évfolyamtársa volt, de „erre hadd legyen ő büszke”, mondta. Amúgy jó eszű, pragmatikus emberként jellemezte volt évfolyamtársát, rossz tulajdonságait nem taglalta, de kifejezte abbéli sajnálatát, hogy „nem úgy érkezett meg, ahogyan indult”.

A forradalom után Veres Ernő megpróbált visszakerülni a tengerészetbe, de az újabb vizsgák letétele után már negyvenen túl volt, így a korhatár miatt ez nem sikerült. Elhelyezkedhetett volna külföldi cégek szállítóhajóin, de azok között sok volt a tisztességtelen munkaadó, aki nem áldozott a külföldi kikötőkben szükséges engedélyek megszerzésére, amiből általában az következett, hogy a hajót személyzetestől lefoglalták, s ha otthonról nem érkezett ellátás, akár több hónapig is ott éheztek valamely idegen országban. Volt is erre nem egy példa. A másik gondot pedig a flotta kiárusítása jelentette, amiben – mint köztudott –a tengerész-elnök keze is benne volt. Így Veres Ernő itthon, egy brassói cégnél kapott munkát, majd a szentgyörgyi EL-CO-tól ment nyugdíjba 2012-ben.

– Szerettem a szakmámat, mert olyan, mint egy stratégiai játék, amit manapság játszanak a kamaszok. Ki kell számítani, hogyan, mennyi idő alatt tudunk elérni egy célpontba, figyelembe véve a váratlan tényezőket, az időjárást, ami esetleg eltéríthet (például egy közeledő ciklon) vagy késleltethet. Ha napokig, hetekig vihar van, mégis sikerül pontosan célba érni, az nagy elégtétel! Mint az is, hogy egy több ezer tonnás vasszörnyeteg úgy mozdul, ahogy te akarod. Lomhán, de mégiscsak engedelmeskedik.

Életveszélyes, emlékezetes tengeri kalandban nem volt része, de…

– Annak ellenére, hogy a haditengerészetnél szolgáltunk, csak gyakoroltunk, éles háborús helyzetbe nem kerültünk. De egy alkalommal a hirtelen jött nagy vihar tönkretette a hajó egyik berendezését. Emberi hiba miatt (a kormányos nyitva hagyott a hajótestben egy kamrát, amely megtelt vízzel) haza kellett vontassanak. Egy olyan hajó, amelyik nincs mozgásban, elég nagy veszélynek van kitéve viharban, akár fel is borulhat, ha oldalba kapják a hullámok. Ilyenkor a hullámokra merőlegesen kell haladni.

Manapság csendes, nyugodt életet folytat, sokat olvas.

– Sok könyvet összegyűjtöttem. A szakkönyvekből minden elérhetőt megszereztem, most is örömet szerez átismételni egyes ismereteket, de érdekel az asztronómia, a kozmológia, az elméleti fizika is. Az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaság keretében még el tudok beszélgetni olyan emberekkel, akiket érdekel az én tudományom, de senki nem követi az utamat a környezetemben. Ha esetleg valakit érdekelne a navigáció, a tengerészet, szívesen megosztom vele, amit tudok.

Bodor Tünde / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük